ₛₑcₒₙd

1.2K 102 0
                                    

Tizenhét éves voltam mikor megtudtam, hogy meleg vagyok. Azóta már megbékéltem a tudattal, és büszkén is vállalom magamra.

Bár azóta az este óta, Jimin nem igazán mutatott különös figyelmet irántam, de megértettem, hiszen nekem is kényelmetlen lenne, ha a helyében lennék. Kis idő múlva, pedig kiköltözött Szöulba, hogy ott folytassa tanulmányait.

Az idő gyorsan telt. Én pedig azt hittem, hogy már nem érzek iránta semmit. Azóta, volt két komoly kapcsolatom, de az egyik párom megcsalt, és a másikkal egy idő után, már nem találtuk meg a közös hangot, rájöttünk, hogy mi nem illünk össze, ezért szétmentünk. De nagyon boldogak voltunk.

A jelenbe visszatérve, amint egyre több időt töltöttünk együtt, annál jobban kezdtem megint beleszeretni. De tudtam, hogy semmi esélyem sem lesz nála, mivel, most ért véget egy három éves kapcsolata, és nem tudom, hogyha ő is vonzódna a saját neméhez.

— Gguk, kezdődik! – kiabálta Jihyun a nappaliból. Épp most lett kész a pattogatott kukorica is.

Sietve mentem ki a konyhából a nappaliba. Majd leültem a kanapéra. Úgy döntöttünk, hogy nézünk egy filmet. Épp a Másnaposokat néztük, amikor csengettek.

— Mindjárt jövök. – szólaltam meg, majd elindultam az ajtó felé.

A kukucskálóba kinézve láttam, hogy Jimin az. Azonnal ajtót nyitottam neki.

— Itt van Jihyun? – kérdezte mikor bejött.

— Igen. A... A nappaliban v-van. – mondtam dadogva.

— Kössz. – mondta, majd levéve cipőjét bement a nappaliba.

— Jeongguk lemaradtál egy nagyon vicces részről. – mondta, mikor meghallotta, hogy, valaki bement a nappaliba. — Oh. Jimin, szia. – mondta, majd figyelmét ismét a filmnek szentelte.

— Minek nem vetted fel a telefont? – kérdezte kicsit idegesen.

— Hát, először lemerült, és a szobámban hagytam toltődni. És addig átjöttem Jeonggukhoz. – mondta vállát rántva.

— Rendben.

— De minek kerestél? – kérdezte bátyjára pillantva.

— Mert voltam vásárolni, és meg akartam kérdezni, ha szükséged van valamire. És mivel nem vetted fel, aggódtam.

— Ez édes. De nyugi, nincs semmi bajom. – mondta kuncogva.

— Azt látom. Akkor én megyek is. – mondta, és a kijárat felé vette az irányt.

— Öm... Ha akarsz... te is maradhatsz... – mondtam össze-vissza hebegve.

— Van még egy kis dolgom, ezért mennem kell. De legközelebb garantáltan maradni fogok. – mondta mosolyogva, majd kezét a vállamra rakta.

Én úgy éreztem majd elolvadok. De a kis pillanatunk hamar véget ért, ugyanis Jihyun rászólt, hogy menjen már el, és ne rontsa itt a légkört.

Ismét leülve a kanapéra, elterültem rajta.

— Szóval... Mióta? – kérdezte a pattogatott kukoricát majszolva.

— Mi mióta? – kérdeztem összezavarodva.

— Mióta tetszik neked a bátyám? – kérdezte rám nézve.

— Micsoda?! Nekem már, hogy tetszene Jimin?! Még csak a szimpla feltételezése is zagyvaság. – kezdtem egyből ellenkezni.

— Jeongguk, nem vagyok hülye. Látom, hogy hogyan nézel rá. Minek tagadod? – kérdezte kuncogva.

— Azért, mert nem akarom, hogy hülyének nézz. – vallom be.

— Tessék? –  kérdez rá hitetlenkedve.

— Mégis, milyen véleményed lenne rólam, ha csak úgy benyögném neked, hogy bejön a testvéred?

— Hát, őszintén, nem lepődnék meg. – gondolkodott el. — Ha nem lennénk testvérek, és ha meleg lennék, nekem is bejönne Jimin. Valljuk be, Jimin egy remek srác, avval kezdve, hogy hogyan néz ki, a személyiségéről nem is beszélve. – mondta rám nézve.

— Oh...

— Na, akkor, mióta is kedveled az én drágalátos testvérem?

— Igazából.. én nem csak kedvelem... hanem szerelmes vagyok belé... – mondtam magam elé meredve, majd elmosolyodtam.

— Azta.

— Nagyon... Emlékszel még arra, amikor Jimin felhívott, mert leíttam magam? – kérdeztem kuncogva.

— Igen, minek?

— Nos, akkor szerettem bele.

— Csinált akkor veled valamit?!

— Dehogy is! Ő értette meg velem, hogy nem baj, ha meleg vagyok.

— Ez édes.. – mondta elábrándulva.

Miután vége lett a filmnek, Jihyun haza ment, én pedig elmentem lefürödni.

Nem vagyok az a tipikusan perverz fasz, de most, ahogy a vízcseppek érintették bőröm, belegondoltam, hogy milyen lenne Jiminnel zuhanyozni.. Hogy hogyan nézne ki, teljesen meztelenül a víz alatt, én pedig hátulról átölelve csókolgatnám nyakát, és végül a hálóban kötöttünk volna ki.

Mikor megéreztem, hogy kezdek merevedni odalent, azonnal elhessegettem ezt a gondolatot, majd kiszálltam a zuhanyzókabinból. Egy törülközőt a csípőm köré tekertem, majd elhagytam a helyiséget.

Azonban arra nem számítottam, hogy valaki a nappaliban fog várni rám.

— Jeongguk, Jihyun itt hagyta a kulcsait, és eng– mondandóját félbe hagyta, mikor megpillantott engem. — Ó.. ó... Bocsánat, hogy csak így bejöttem. De ide adta a pótkulcsát a lakásodtól. (a/n: megjegyezném, Jihyunnak, két másolata van a kulcsokról, de a saját lakásához való pótkulcsot odaadta Jimin-nek. remélem érthető. )

-— Öhm... S-semmi baj. De t-tényleg. – mondtam dadogva, majd elnéztem tőle.

Jimin a lakásomban van én pedig szinte meztelenül állok előtte, és egy párszor már észre vettem, hogy nem egyszer mért már végig.

I Love You 「Jikook」✓ Donde viven las historias. Descúbrelo ahora