I Love You 「Jikook」✓

fᵢᵣₛₜ

Én és Jihyun még az óvodában ismerkedtünk meg, bár mégis, ha nem ugyan oda jártunk iskolába, a barátságunk nem tört meg. Ezért a mai napig is barátok vagyunk.

Egy panelházban lakunk mind a ketten, de külön lakásokba, mivel én a volt párommal éltem, és ő egyedül, de szomszédok vagyunk.

Mióta a volt barátom kiköltözött, én megtartottam a lakást, elvégre nem csak bérbe volt kivéve.

Idén lettem huszonkét éves, és van egy éttermem. A szüleim átadták a családi éttermet nekem, mikor betöltöttem a huszadik életévem. Van egy bátyám, de ő nem akart az étteremmel foglalkozni, ezért lett az enyém.

Mostanában nagyon magányosnak érzem magam. Vagy fél éve, hogy egyedülálló vagyok, és már szeretnék egy kapcsolatot. De még nem találkoztam a megfelelő emberrel, akivel összejöhetnék.

Egy rettentő rossz tulajdonságom, hogy nagyon hamar megszeretek valakit. És sajnos, ez is megtörtént. Mikor Park Jimin belépett az életembe.

Már pár napja a legjobb barátomhoz költözött. Azt mondta, hogy szakított a barátnőjével, de az okát nem mondta. Mindkettőnk orrára kikötötte, hogy ne faggassuk az exével kapcsolatban, és ezt tiszteletben tartjuk.

Jól összebarátkoztunk. Bár nem, mintha eddig nem ismertük volna egymást.

Minden egyes alkalommal, amikor elmentem Jihyun-hoz, mindig találkoztunk. Mindig mondott nekem egy-egy viccet, amin mindig nevetni tudtam.

Emlékszem, mikor kiderült, hogy meleg vagyok, leittam magam a sárga földig. Aznap este ő volt aki mosolyt csalt az arcomra. Ő volt aki megvigasztalt. Ő volt az aki megmondta, hogy semmi baj, ha a saját nememhez vonzódom. Nem baj, ha más vagyok mint a többiek, mert ez tesz különlegessé.

Akkor Jihyun nem volt a városban, egy nyári táborban volt. A szülei pedig üzleti úton.

Én pedig akkor, annyira elveszettnek éreztem magam.

Részegen felhívtam Jimint. Azt mondtam neki, hogy nem akarok haza menni, és, hogy jöjjön el értem.

Kérdezés nélkül eljött értem. Az út az otthonához csendben telt. Szerencsére nem volt annyira hányingerem, ezért nem hánytam össze a kocsiját.

Ám, mikor végre megérkeztünk, épp, hogy kiszáltám a kocsiból, egyből kihánytam gyomrom tartalmát. Utáltam ezt az ízt a számban.

Ő csak nevetett rajtam. Aztán megfogva vállamnál, behúzott a házba.

— A fürdőben szeretnél éjszakázni? – kérdezte pimasz vigyorral az arcán.

— Nem! Vheled akarok aludni.. – mondtam, az alkohol hatása alatt állva. És titkon azt reméltem, hogy végre észre fog venni.

— Jeongguk...

— Hyung, kérlek. – mondtam komolyan. — Hidd el, én sem így terveztem el a mai estét.

— Miért ittál? – kérdezte meg.

— Azért... – nem akartam neki válaszolni. Féltem, hogy el fog ítélni. Nem akartam, hogy pont ő találjon majd undorítónak.

— Jeongguk, miért ittál? – kérdezte egy lágyabb hangon, majd rásimított orcámra.

— Én... Én... Megígéred, hogy nem fogsz elítélni? – kérdeztem szemébe nézve, kicsit könnyes szemekkel.

— Igérem, nyuszi. – mondta szemembe nézve, és lágyan elmosolyodott.

— Kiderült, hogy meleg vagyok. – mondom ki halkan.

— És te azt a megoldást választottad, hogy a gondjaidat az alkoholba temeted? – kérdezte kicsit hisztérikusan. — Nem ilyennek képzeltelek el. Azt hittem, hogy te nem fogod majd minden bánatod az alkoholba temetni. – mondta fejét rázva.

— Ez tűnt a legjobb megoldásnak..

— Nem! Nem beszéltél Jihyun-nal? – kérdezte, mire én a fejemet ráztam.

— Most a táborban van, nem tudom, hogy mikor van szabadideje.

-Rendben. Akkor én észhez terítlek. – mondta egy sóhajtás kíséretében. — Gyere. – fogta meg karom, majd elkezdett felhúzni a lépcsőn, a szobája irányába.

Mikor beértünk a szobájába, leültetett, majd hozott nekem egy pohár vizet és egy fájdalom csillapitó tablettát, mert idő közben megfájdult a fejem.

— Szóval. Ha jól értettem, te azért ittad le magad, mert kiderült, hogy meleg vagy? – kérdezte, mikor leült velem szemben az ágyon.

— Igen.

— És miért? – kérdezte gyengéden. — Tán szégyelled?

— Ezt mégis, hogy kérdezed? Persze, hogy szégyellem. – fakadtam ki.

— Pedig, úgy tudtam, hogy te támogatod a homoszexuálisokat.

— Igen, amíg nem lettem én is egy belőlük.

— Gondolj bele egy kicsit, mennyire lehetsz boldog egy férfival is, úgyszintén mint egy nővel. Jeongguk, kérlek, ne gondold azt magadról, hogy mennyire undorító vagy. – nézett szemembe. — Attól, hogy még a férfiak tetszenek te ugyan az vagy.

— Jimin.

— Igen?

— Nem akarok különc lenni. Ennyi az egész.

— Jeongguk, hidd el, annál nincs is jobb, hogy különc legyél. Nem vagy olyan mint a többiek, és ez tesz különlegessé. – mondta, majd összeborzolta kicsit a hajam.

Szemeimbe nézve mosolyogott rám. Én pedig visszamosolyogtam.

— Hidd el, annál nem lesz jobb érzés, mikor a szerelmed szemébe fogsz nézni, és azt a szerelmes pillantást látod a szemében, mint ami a te pillantásodban is benne van, mikor rá nézel. – suttogta ajkaimra, majd lágyan összeérintette őket.

Ez volt az a pillanat, mikor beleszerettem Park Jimin-be.

Bár a csókra nem igazán emlékszem, lehet nem is történt meg, de azt bisztosan tudom, hogy akkor szerettem bele. És ez az érzés azóta sem változott, hiába volt egy pár kapcsolatom, senkit nem tudtam jobban szeretni Jimin-nél.