I Love You 「Jikook」✓

fₒᵤᵣₜₕ

Öcsém boldogan fogadott, és nagyon örült annak, hogy hozzá költözöm.

Nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindent megosztunk egymással, de most még nem akarom a tudatára adni, hogy megcsalt a barátnőm. Azt se tudta, hogy meg akarom kérni a kezét, és hogy miért nem tudott róla? Soha nem érzett semmiféle szimpátiát párom iránt, ezért nem tudott róla. De jó is ez így.

— Ez lesz a te szobád. A többi dolgaidat ami nem fér be ide, beviheted a vendég szobába.

— Rendben.

— És tessék, itt vannak a kulcsok. Ezek az én pótkulcsaim a házhoz, valamint Jeongguk lakásához. De nem hiszem, hogy arra is szükséged lenne.. – mondta a kulcsokat csörtetve.

— Jeongguk? – kérdezek vissza kicsit hitetlenkedve.

Milyen rég nem láttam. Emlékszem még arra az estére, mikor részegen felhívott, hogy menjek utánna, és csak úgy bevillantak a dolgok, amiket csináltunk akkor.

Egy halvány mosoly telepedett arcomra, és tovább folytattam a pakolást.

— Igen, a szomszédban lakik.. És szingli. – teszi hozzá a végére.

— Nem értem, hogy ezt miért kéne tudnom... – mondom zavartan a tarkómat vakargatva.

— Csak... Gondoltam érdekelne, ha szabad a pálya...

— Khm... – köszörültem meg a torkom.

— Jól van, jól van...

— Az lényegében nem érdekelne téged, hogy én nem vagyok szingli? – kérdezem felvont szemöldökkel, mire neki is leesik a dolog.

— Ó, hát... De amúgy tényleg, hol van az a kur- akarom mondani barátnőd?

— Szakítottunk. – vallom be.

— H... Komolyan?! – kérdezte csillogó szemekkel.

— Igen... De ne kérdezd meg, hogy miért. Nem szeretnék róla beszélni... – mondtam keserűen.

— Oh.. értem... De akkor az előbb minek mondtad, hogy nem vagy szingli? – mikor látta, hogy nem fogok válaszolni, sóhajtott egyet, és a kijárat felé vette az irányt. — Ha szükséged van valamire csak szólj!

— Oké.

Miután készen lettem a pakolással, éreztem, hogy éhes vagyok. Kimenve a konyhába, kivettem valami kaját a hűtőből, és azt megmelegítve leültem enni.

Ekkor nyílt az ajtó.

— Jihyun, elmentél valahova? – kérdezem odakiáltva.

Ekkor bejött valaki a konyhába, és konstatáltam, hogy az nem az öcsém.

— Te ki vagy? – kérdeztem rá nézve.

— Mi-mi az, hogy ki vagyok? – kérdezte dadogva.

Ekkor jobban megfigyeltem, és rájöttem, hogy ő Jeongguk.

— Jeongguk?! Megváltoztál. – jelentem ki.

— Te is Jimin. – mondta nevetve, majd hozzám jött, hogy rázzunk kezet. — Örülök, hogy látlak!

— Én is!

& Ah, itt vagyok. – jött ki Jihyun a fürdőből. — Oh, ti ketten... – mondta felváltva ránk nézve.

— Mi van velünk? – kérdeztem értetlenül ránézve.

— Semmi. Ha már befejeztétek a csevegést, Jeongguk gyere a nappaliba. – mondta és távozott is a helyiségből.

Nem tartott még sokáig a beszélgetésünk, Jeongguk kiment a nappaliba Jihyunhoz. Én pedig miután befejeztem az evést elmosogattam, majd a szobám felé vettem az irányt.

Amint elhaladtam a nappali mellett nevetést véltem felfedezni. Jeongguk épp Jihyunon nevetett.

Egy pillanat erejéig megálltam, mivel eszembe jutott, hogy én és a volt barátnőm mennyit nevettünk, a sok régi szép emlék. Az, hogy mennyire szerettem. Keserűen elmosolyodtam, majd ismét elindultam szobám felé.

Eszembe jutott, hogy holnap lenne az állásinterjúm, amiért kicsit izgultam.

A nap további részében nem történt semmi izgalmas. Este még lezuhanyoztam, és és lefeküdtem aludni.

Másnap korábban kelltem a kelleténél. Arra gondoltam, hogy elmegyek futni, hogy teljen az idő. Gyors elkészültem, majd el is mentem.

Egy órán át futottam, majd mikor már elfáradtam haza indultam. Ahogy battyogtam, észrevettem, hogy elkezdett szemegni az eső.

Ahogy hazaértem, bementem a szobámba valami ruhákért, majd elmentem lezuhanyozni. Nem húzom az időt, így avval is hamar megvagyok.

Kilépve a fürdőszobából letelepedek a kanapéra, majd nézem a tévét. Viszonylag hamar ezt is hamar megunom.

Jihyun komótosan jön ki szobályából, fehér köpenyével rajta. Még álmosan csoszog a konyháig, de gondolom meghallotta a tévét, és mikor benézett a nappaliba, nem kicsit ilyedt meg.

Én csak kacagtam rajta mint a fakutya, amit látszólag ő nem nagyon szívlelt.

— Kész a reggeli te mamlasz. – kiáltott a konyhából, én pedig már mentem is.

Kis idő elteltével, elkezdek készülődni, és elindulok az állásinterjúra. Igazából, ez a munka abból álna, hogy egy cégnek fotózzak. Mivel az egyetemen olyan szakot végeztem.

Az épülethez érve, bemegyek, majd a recepciónál megállva, megkérdezem, hogy hova kell mennem. Elmentem az adott helységhez, majd vártam, míg meg nem szólítanak.

Miután vége lett az interjúnak, úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni egy kicsit a közeli parkba. Még mindig nagyon elveszettnek érzem magam.

Szomorú vagyok és magányos. És fáj, mert én tényleg szerettem. De úgy tűnik, hogy ő nem...