Harc a szerelemért (Befejezett)

Nem várt vendég

Emese:

A gépen lassan álomba sírtam magam. Szerencsére senki nem ült mellettem, a fél gép üres volt. Hogy mehetett minden tönkre ilyen hamar? Délben még olyan boldog voltam. Most meg romokban minden. Hogy lehettem ilyen buta liba? Mit akarhatott volna tőlem? Sophie után? Hogy is hihettem, hogy egy olyan nő után még érdekelhetem én?

Magam elé meredve szálltam le a gépről. Majdnem elszalasztottam a cuccaimat a csomagfelvételnél. Bambán sétáltam kifelé.

- Emese! - valaki a nevemet kiabálta.

- Anya! - rohantam oda hozzá, mikor megláttam.

- Szia - ölelt magához szorosan.

- Anya, én akkora hülye vagyok - zokogtam a vállába.

- Gyere, haza megyünk és megbeszéljük - simogatta meg a hátam.

Haza felé egy szót sem szóltunk. Én csak az ablakon bámúltam kifelé. Jó volt újra itthon lenni, de fájt a szívem. Hiányzik London. Imádtam a nyüzsgést, a mindent. Emmának még nem is mondtam a fejleményeket, de majd ha kicsit lehiggadtam, felhívom.

Otthon felrohantam a szobámba, és a párnámba sírtam a bánatom. Már elapadtak a könnyeim, mikor anya jött be egy bögre teával a kezében.

- Mi történt? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta.

- Csak egy fogadás voltam, semmi több - suttogtam. Nem volt erőm már semmihez.

- Arról a kollégádról van szó, akoről meséltél?

- Igen. Hallgattam rád, és léptem. Elcsaltam bevásárolni, és felajánlotta, hogy elvisz, megmutattja Londont, aztán ha letelik a két hét, akkor esetleg Anglia főbb látványosságait is. Aztán megjelent a legjobb barátja, és elmondta, hogy fogadtak, mejikükkel megyek el előbb. Csak játék voltam.

- Mit mondott? Szószerint!

- Hogy Ben nem mert lépni, mert félt, hogy ha nem működik ez a dolog, akkor az kihat a munkánkra is, és azért fogadott vele Tom, hogy rákényszerítse, hogy lépjen, mert mindenki tudta, hogy több van köztünk barátságnál. És ha én hagytam volna Tomnak, hogy közeledjen, akkor tudták volna, hogy nekem nem jön be Ben, és akkor úgy is feleslegesen erölködött volna. Mi vagyok én?! Játék?!

- Kicsim! Részben értem, miért akadtál ki, de értsd meg őket is.

- Mit kell ezen megérteni?! Játszottak velem!

- Ez így nem teljesen igaz. Abban Bennek igaza van, hogy eléggé kellemetlen szituációkat okozott volna, ha elkezdtek randizni, aztán összekaptok, utána meg dolgozzatok együtt. Nem igaz?

- De igen - ismertem be.

- Az igaz, hogy a fogadás aljas húzás volt, de egyikük sem akart rosszat.  Vagy bántott valamelyik?

- Nem! Dehogy is. Tom nyomulása kicsit zavart, de csak olyan másfél napot volt velünk.

- És Ben?

- Ő aranyos volt és előzékeny, udvarias, kedves, okos, vicces.

- Tökéletes, ahogy hallom - mosolygott anya.

- Igen. Az - temettem az arcomat a párnámba.

A könnyeim ismét potyogni kezdtek, nem tudtam nekik parancsolni. Anya megállás nélkül simogatta a hátam, ami végül elaltatott. Nem tudom, hogy mennyit alhattam, de arra keltem, hogy valaki figyel. A hátamat továbbra is simogatták, de nem anya. Sokkal nagyobb tenyér volt a hátamon. Ahogy ez tudatosúlt bennem, kipattantak a szemeim.

- Te hogy kerülsz ide?! - kérdetem. Ben ült az ágyam szélén.

- Miután elmentél, Tom szólt, és azonnal utánad jöttem.

- Mennyi idő?

- Reggel kilenc.

- Mióta vagy itt?

- A szobádban úgy egy órája. Anyukád engedett be, és itt töltöttem az éjszakát, a nappaliban.

Ezért még számolok vele.

- Miért vagy itt?

- Beszélnünk kell.

- Szerintem meg nem kell! Menj szépen vissza Londonba! Kár volt ide jönnöd!

- Had magyarázzam meg! Félre érted!

- Szóval az én hibám?! Persze a kis hisztis csaj félre érti! Kifelé!

- Amy, kérlek. Beszéljük meg.

- Mit kell ezen megbeszélni?! Fogadtatok! Mintha egy játék lennéd, egy nyeremény tárgy!

- Kérlek, csak hallgass meg. Ha azután is el akarsz küldeni, elmegyek, de engedd, hpgy megmagyarázzam.

Ben szemében semmit sem álltam. Üres volt és szomorú, mintha minden élet elszállt volna belőle. Nagy levegőt vettem és bólintottam.

- Emlékszel, mikor elvittelek sütizni, és a szobád előtt álltunk?

- Igen.

- Akkor jöttem rá, hogy nem vagy nekem közömbös. Másnap felhívtam Tomot. Akkor látogatott meg minket.

- Emlékszem.

- Elmondtam neki, hogy majdnem megcsókoltalak, de visszatáncoltam, és a szobámba rohantam. Elmondtam neki, hogy megkedveltelek, de Spohie után félek. Féltem, hogy te sem fogod elviselni a sok utazást, a rajongókat, és a kollégáimat. Féltem, ha nem fog működni, akkor a későbbi munkáinkra is hatással lesz a kettőnk közti feszültség. Tom erősködött, hogy te nem Sophie vagy, ne hasonlítsalak hozzá, inkább mondjam el, hogy mit érzek, és beszéljük meg, hogy hogyan is csináljuk. Eldöntöttem, hogy ha vége a forgatásnak, akkor beszélek veled, de Tom megelőzött. Nem így terveztem ezt a dolgot.

Ben végig a cipőjét nézte. Nem nézett rám. Még mindig dühöngtem. Legszívesebben most kiraknám, de kiváncsi vagyok a történtekre.