Harc a szerelemért (Befejezett)

Megfázva

Emese:

A haza út sokkal tovább tartott, mint gondoltam. Tényleg hideg volt, én pedig sikeresen megfáztam. Mire haza értünk, reszkettem, fájt a fejem, és alig álltam a lábamon.

Láttam Bent, de anya a fürdőbe parancsolt. A meleg víz nagyon jót tett, de ahogy elzártam a vizet, ismét fázni kezdtem. Belebújtam egy meleg melegítőmbe, és bementem a szobámba. Anya már ott várt rám.

- Tessék - nyújtotta felém a lázmérőt.

- Anya! Jól vagyok - morogtam, de betettem a hónomalá.

- Nem vagy. Fázol, és alig állsz a lábadon.

Pár perc múlva csipogott is a lázmérő, és rá kellett döbbenem, tényleg sikerült megfáznom.

- 38,7. Hozok gyógyszert.

Alaposan bebugyoláltam magam a takaró alá, de a remegés nem akart elmúlni. Pár perc múlva Ben lépett be a szobáb. Anya megint kerítőt játszik. De most örültem, hogy ő jött.

- Bejöhetek? - kérdezte félve.

- Persze - mondtam.

- Anyukád ezeket küldi - tett le mindent az éjeliszekrényre.

- Köszönöm - ahogy a pohárért nyúltam, a kezem reszketett.

- Várj. Segítek - kapott azonnal a pohár után. Annyira remegett a kezem, hogy kicsit ki is lögyintettem a forró teát.  

- Fázom - suttogtam, miután bevettem a gyógyszereket.

- Szabad? - kérdezte az ágyra mutatva.

Nem tudtam, mit szeretne, de bólintottam. Felemelte a takarót, és bebújt mellém. Egy pillanatra megrémültem, de aztán a mellkasára húzott, és szorosan átölelt. A karjaiban kevésbé fáztam, még reszkettem és a fogaim is vacogtak, de a perceg múlásával egyre kevésbé. A szívverése egyenletes volt, és megnyugtató, közben a hátamat is simogatta. A két hatás egyszere nagyon megnyugtató volt, elaltatott.

Arra ébredtem, hogy simogatják a hátam, és valamit hallok. Valami egyenletes, nyugodt dobogást. Mikor összeállt a fejemben a kép, hogy hol is fekszem most, és ki simogat, nagyon elszégyeltem magam a viselkedésem miatt. Beletemettem az arcom Ben mellkasába. Nem akartam felnézni. Ahogy mocorogtam, a bal kezemben izomláz szerű fájdalmat éreztem. Akkor vettem észre, hogy Ben pulcsiát markolom, amit rögtön elengedtem. Valószínüleg végig szorítottam alvás közben.

- Enned kellene valamit - suttogta a fülembe, és megpuszilta a halántékomat.

- Nem vagyok éhes - morogtam.

- Muszáj enned - simogatott tovább.

- Sajnálom, hogy hülye voltam - morogtam a mellkasába.

- Nem te voltál hülye. Tom volt az, amiért felhozta ezt a fogadást, én pedig azért, mert nem állítottam le. Te nem tehetsz semmiről.

- Most mi legyen?

- Mit szólnál hozzá, ha meggyógyulnál, aztán visszamennénk Londonba, és megejtenénk az első hivatalos randinkat, aztán pedig elmennénk együtt azokra a helyekre, amikről beszélgettünk?

- És utána?

- Nem tudom - éreztem, ahogy megvonja a vállát. - Haladjunk lépésenként. Lehet, hogy a kirándulás végére megutáljuk egymást.

- Ez aztán a pozitív hozzáállás - morogtam.

- Csak azt szeretném, ha tudnád, hogy ha nem vagy biztos abban, hogy mit érzel, nem kell kapkodnod. Nem sürgetlek. Csak egy lehetőséget kérek, és időközben te is tisztázhatod az érzéseidet.

- Miért vagy ilyen?- kérdeztem, de nem mertem ki mondani azt a szót, ami megfogalmazódott mennem.  Tökéletes.

- Mert egyszer már elszúrtam. Nem beszéltem veled erről, hanem a saját fejem után mentem. De most jól akarom csinálni. Be szeretném bizonyítani, hogy én komolyan gondolom ezt az egészet, nem akarok veled játszani.

- Ez jól hangzik.

- Akkor? Lemenjünk enni valamit?

- Muszáj?

- Igen. De ha gondolod, akkor felhozok egy kis levest.

- Inkább menjünk le. Nem szeretek a szobámban enni. Amilyen béna vagyok, leeszem a huzatot.

- Ahhoz ki kellene másznod a mellkasomból.

Vörös fejjel engedtem el. Kikelt mellőlem, és nekem is segített felkelni. Még eléggé gyengének éreztem magam és a fejem is fájt, ezért bele kellett kapaszkodnom a karjába, nehogy elessek. A lépcsön lassan haladtunk lefelé, mert nagyon szédültem.

- Jobban vagy? - kérdezte anya, mikor meglátott minket az ajtóban.

- Igen, csak kicsit szédülök. Gondolom azért, mert tegnap dél óta nem ettem semmit.

- Üljetek le, máris adok egy kis levest. - mondta anya, és melegíteni kezdte nekünk az ebédet. - Annyira sápadt vagy - mondta, mikor letette elém a tányért és az evőeszközöket. Kezét a homlokomra tette, de szerencsére már nem volt meleg.

A levest megettem, de a második nem ment. Ben megette a saját adagját, aztán visszamentünk a szobába.