Harc a szerelemért (Befejezett)

Lottóznom kéne

Ben:

Reggel kipihenve ébredtem. A tervem teljesen készen állt, egyetlen egy momentumot kivéve. Mi legyen az első lépés? Gondolom, majd a helyzet hozza magával. Legalább is remélem. Csak kezdjem el, aztán minden jön magától.

Komolyan, nem hiszem el magam! Rengeteget csajoztam eddig is, mitől vagyok ennyire bepánikolva?! Mitől más Emese, mint a többiek?

Kimentem a konyhába, ahol Emese tüsténkedett. Rengeteg finomság volt kipakolva az asztalra, amiknek nagyon finom illata volt. Általában akkor van ilyen kipakolás, ha a pasi valami rosszat tett és kedveskedni szeretne a hölgynek.  

- Valami rosszat csináltál? - kérdeztem, miután mögé léptem és meglestem, mivel foglalatoskodik éppen.

- Jézus! - ugrott meg ijedtében.

- Bocsánat - néztem rá bűnbánóan.

- Erről szokj le, légy szíves, mert a végén szívrohamot fogok kapni.

- Igyekezni fogok - tényleg jó lesz erről leszokni, mert a végén komolyan szívbajt kap. De olyan édes, mikor megijed.

- Köszönöm.

- Tehát? Mi ez a lakoma?

- Nos - Emese nagy intenzítással kezdte tanulmányozni a padlót. - szükségem lenne pár dologra, és kell ez-az a konyhába is, és arra gondoltam, hogy elsétálok a közeli kisboltba, amit a multkor láttunk a kocsiból, és arra gondoltam, hogy ha velem jönnél, akkor nem kellene egyedül cipekednem, és még a szemben lévő zöldségesnél is tudnék venni a hozzávalókat a limonádéhoz.

- Persze. Mikor akarsz indulni? - hogy nekem ekkora szerencsém legyen!

- Nem tudom. Szerintem olyan húsz perc kell oda, húsz vissza, plusz egy óra a vásárlás, Úgyhogy minél hamarabb.

- Mennyi?! Felakarod vásárolni az egész boltot?! - játszottam kicsit a felháborodottat. Ezt akartam én is, kicsit sétálni, de nem akarom rögtön rávágni az igent.

- Nem - mosolygott rám.  - Csak végig kell gondolnom a sorokban, hogy mi az, amit esetleg elfelejtettem, de kell.

- Jó - adtam be a derekam. - Csak légyszi, ne csinálj belőlem málhás szamarat.

- Nem fogok. Ígérem - nevetett fel.

- Szerintem, induljunk reggeli után, és akkor még ebéd előtt visszaérünk.

- Rendben.

A reggeli nagyon finom volt. Segítettem Emesének elpakolni, aztán a szobámba mentem felöltözni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hamar esélyem nyílik lépni, de nem akarom elszalasztani a lehetőséget. Rettenetesen ideges vagyok. Remélem, nem fogom elrontani.

- Mehetünk? - kérdezte Emese, mikor visszaértem a konyhába.

- Igen. Kész vagyok. Összeírtál mindent, ami kell?

- Elvileg igen.

Ahogy elindultunk, kínos csend állt be közénk, legalábbis számomra. Nem tudtam, mivel kezdhetnék. Mit mondhatnék neki? Hogyan is kellene kezdenem ezt az egészet? Egy elég béna kérdés jutott eszembe, dehát valahogy el kellene kezdenem ezt a beszélgetést.

- Mikor mész haza? - nyögtem ki.

- Két hét múlva, de még nem tudom biztosan.

- Hogyhogy? - teljesen meglepett ez a kijelentése. Eddig úgy tudtam, szeretne már haza menni.

- Nem minden nap adódik olyan lehetőség, hogy az ember egy másik országban lehet. Arra gondoltam, hogy ha már egyszer itt vagyok Angliában, lehet nem ártana kicsit jobban körbe nézni. Magát, Londont sem láttam még igazán. Most vagyok itt először, meg kellene néznem.

- Ez jó ötlet. Tényleg nem kellene úgy haza menned, hogy nem néztél meg legalább pár nevezetességet - komolyan, ez a nap a szerencse napom. A lehetőségek az ölembe hullanak. Ma kellene lottóznom. - Ha gondolod, szívesen megmutatok mindent, amit érdemes látni.

- Tényleg? - nézett rám csillogó szemekkel.  - Nem gond? Biztos lenne jobb dolgod, mint engem pesztrálni.

- Éppenséggel nincs. Most még két hétig a melló miatt nem tudok mást csinálni, utána pedig két-három hónapig semmi munkám, úgyhogy ráérek. Ha nem zavarlak, persze.

- Az az igazság, hogy örülnék a társaságnak. Bárhol képes vagyok eltévedni, még GPS-szel is.

- Tényleg? - nevettem el magam.

- Nem vicces - durcizott. Az arca olyan vörös lett, mint a paradicsom. - Kerültem már elég kellemetlen helyzetbe emiatt.

- Ne haragudj, csak hogy lehet eltévedni GPS-szel? - próbáltam visszatartani a nevetésem, bár ez elég nehezen ment.

- Ügyesen - duzzogott.

- Ne haragudj! - mosolyogtam rá. - Nem akartalak megbántani.

- Tudom - nézett rám zavartan. - Tényleg kerültem már pár vicces szituációba is.

- Elmeséled?

- Na jó. Jártál már Budapesten?

- Még nem.

- Budapestet kerületekre osztották. Igazából a lényeget nem értem, de nem egymást követik a számok. A hatodik kerület a város közepén van, mellette meg a tizenharmadik. Kicsit bonyolult. Ami bonyolítja az egészet, hogy előfordul több kerületben is azonos nevű utca. egyszer el kellett mennem a Vörösmarty utcába, a hatodik kerületbe. Nem figyeltem, és a GPS teljesen más felé vitt el. Mire rájöttem, hogy nem a hatodik kerületben vagyok, már  a város másik felében voltam, olyan másfél órára a célomtól.

- Az igen.

- Mire visszaértem a megfelelő kerületbe, elment a kedvem mindntől. Azóta erre figyelek.