Harc a szerelemért (Befejezett)

Csodálatos napok

Ben:

Reggel már fél nyolckor felkeltem. Felhívtam az egyk ismerősömet, aki tartozik nekem egy szívességgel, hátha be tud vinni minket a Harry Potter kulisszák mögé. Egyeztettünk időpontot, aztán csináltam Amynek reggelit.

- Szia - ébresztgettem. - Ébresztő - suttogtam a fülébe.

- Szia - morogta még csukott szemmel.

- Itt a reggeli - simogattam meg az oldalát, mire kicsit megrándult. Szóval csikis.

- Hány óra? - morgott tovább.

- Kilenc óra.

- Az korán van még - temette az arcát a párnába.

- Ellenben, ha mindent meg akarunk nézni, akkor ideje felkelni. Viszont van egy rossz és egy jó hírem. Melyiket szeretnéd hallani?

- Mi a rossz.

- Beszéltem egy ismerősömmel, és ma nem tudunk menni a Harry Potter forgatás helyszíneire.

- Ne már - hajtotta le csalódottan a fejét.

- De holnapra beírtak minket - emeltem fel az állát.

- Tényleg? - csillant fel a szeme.

- Igen. Tényleg - bólintottam.

- De jó - ugrott a nyakamba.

Olyan lendülettel ugrott, hogy eldőltünk az ágyon. Még szerencse, hogy a tálcát nem az ágyra tettem. Pár percig még hagytam, had örömködjön, aztán megreggeliztünk, és némi öltözködés után elindultunk a városba. Egy darabig kocsival mentünk, ehhez ragaszkodtam, de aztán inkább sétáltunk.

A délelőtt nagyon gyorsan elsuhant. Megnéztük a belvárost, Amy bevásárolt egy kis üzletben, amit még Emma mutatott neki. Vett egy csomó füstülőt, párologtatót, meg még egypár porfogót.

Találtunk egy kis hangulatos éttermet, ahol ettünk, aztán folytattuk utunkat. Megnéztük a Temze partot, ahol sétáltunk kicsit, aztán a Tower Bridge-hez sétáltunk.

- Kérlek, várjuk meg, hogy felhúzzák - nézett rám könyörgően.

- Emese, lehet, hogy órákig kell rá várni - mondtam.  - Még annyi mindent meg kell ma néznünk.

- Rendben. Húsz percet várunk, ha addig nem húzzák fel, akkor indulunk - mondta beleegyezően.

- Rendben - bólintottam.

Hatalmas mázlink volt. Kb tíz perce állhattunk a parton a kilátást csodálva, mikor felhúzták a hidat. Emese teljesen fellelkesült. Boldogan és izgatottan mutogatott a híd felé. Csak mosolyogni tudtam rajta. Annyira izgatott volt, mint egy kisgyerek. Még egy óra múlva is azt ecsetelte, hogyan húzták fel a hidat, és hogyan haladt el a hajó.

 - Nyugalom - nevettem el magam. - Én is ott voltam.

- Jó, tudom - mondta szomorkásan.

- Hé - öleltem át a vállát. - Nyugodtan áradozz, de a következő állomásunkhoz busszal megyünk. Gyere, veszek jegyet.

Délután még megnéztük a Westminster-palotát, a Big Bent és Parlamentet is.

Másnap kisebb izomlázzal keltem. Amy teljesen lázban volt a program miatt. Tizenegyre kellett oda érnünk, ezért én úgy terveztem, hogy az előző napi túrát délelőtt kipihenem, de Emese már reggel fél nyolckor a szobámban volt, hogy mikor indulunk.

- Nyugalom - intettem le kilenckor, mert akkor újra rátört az izgatottság. Igyekeztem lekötni, de képtelen volt megülni egy helyben. Ha ezt tudom, soha nem szervezem le ezt a látogatást. Valami hihetetlen, mekkora lendülettel készülődött. Mikor a második poharat verte le az asztalról feladtam, és inkább elindultunk.

Sajnos mázlink volt, nem volt sehol sem dugó, sem baleset, sem semmi, így fél órával előbb oda értünk. Kicsit még vártunk a kocsinál, aztán bementünk. Amy nagyon izgatott volt. Ha nem vagyok ott mellette, akkor elesik a saját lábában. Olyan tíz, húsz alkalommal kellett utána kapnom, de szerencsére nem esett el egyszer sem.

Teljesen bele feledkezett a látnivalókba. Teljesen elámult szinte mindentől. Komolyan, kezdem úgy érezni, mintha egy kisgyerekkel jöttem volna.

Délután hulla fáradtam szálltam be a kocsiba. A fejem zsongott, és el is fáradtam. Amy folyamatosan áradozott, és egy kisebb vagyont elvert az ajándékboltban. A szerzeményeket betette a kocsi hátsóülésére, ő pedig behuppant mellém. Legszívesebben rászóltam volna, hogy maradjon egy kicsit csendben, de olyan lelkes volt, nem volt szívem rászólni.

Mikor haza értünk, ő a szobájában kipakolt, én pedig leültem a nappaliba. Bekapcsoltam a tv-t, de kb. fél perc múlva alhattam is, mert egy kéz simogatására ébredtem.

- Szia - nézett rám Emese mosolyogva.

- Szia -mondtam álmosan.

- Gyere, kész a vacsora.

- Mennyit aludtam?

- Két órát.

- Mi a vacsora?

- A kedvenced - mosolygott rám.  - Lusta pizza.

- Miért kapom? - kérdeztem meglepetten. Valami baj lenne?

- Mert ma kicsit lefárasztottalak. Sajnálom - nézett rám szomorúan, és felém tolt egy pohár bort. - Kicsit rosszul érzem magam azért, ahogy egész nap viselkedtem. Teljesen megbolondultam ma.

- Jól érezted magad ma? - kérdeztem, és kitártam akarom felé.

- Igen. Nagyon - mondta boldogan, de egy kis szomorúsággal a hangjában. Aztán bele simultam az ölelésembe.

- Akkor nincs miért sajnálkoznod. Nekem még hozzá kell szoknom a tempódhoz, de megedződöm, ígérem. - magamhoz öleltem, és bele pusziltam a hajába.

- Köszönöm szépen - mondta a mellkasomba.