A szívemet adnám.. / Vkook

14

Bárhol, bármikor felismerte volna állandó vetélytársa alakját, a vele folyton piszkálódó, vagy éppen verekedő fiút, így nem okozott problémát a nyomasztó, szürke félhomály; tökéletesen ki tudta venni minden vonását, lehet szemei már korábban a sötéthez szoktak, mert jó ideje üldögélt egymagában a lépcső tetején.
Ahogyan realizálódott benne, hogy valószínűleg halálra rémítette a fiatalabbat, ajkai éles vigyorra húzódtak, s lassan, kimérten mozdulva csusszant oldalra, hogy megpaskolja maga mellett a hideg lépcső fokát, egy vérfagyasztó, az éj leple alatt egyenesen világító vicsorral.

- Bevallom őszintén, nem számítottam rád. - Mély hangja kísértetiesen búgott a rideg válaszfalaknak csapódva, mely egyszerre borzongatta meg az ónix hajút és nyugtatta meg kiélezett idegszálait, melyeket erősen igénybevett ez az éjszakai körtúra.

- Az igazat megvallva, nem gondoltam, hogy te is ezek között az ótvar falak között kísértesz. - Egy megkönnyebbült sóhajt eresztett ki ajkain, s miután hosszas másodpercekig egy helyben tipródott, végül rávette magát, hogy megmássza a lépcsőket és helyet foglaljon az idősebb mellett az egyik fokon. Nem pillantott rá, csak követte a másikat az értelmetlennek tűnő tevékenységben; kifele bámultak a hatalmas ablakon, és ugyan benne égett a vágy, hogy valamiről beszélgessenek, semmi sem jutott az eszébe.

Nem volt ez meglepő, hiszen megismerkedésük óta egyetlen kedves szavuk sem volt a másikhoz, megállás nélkül gyepálták egymás, ott tettek keresztbe ellenfelüknek, ahol csak tudtak; most olyan helyzetben bukkantak egymásra, melyre nem számítottak korábban, és ez kizökkentette őket az ellenségeskedésből.
Jungkook elmerült kusza gondolatai tengerében, igyekezett bármilyen boncolgatható témát felhozni de az egyre nagyobb káosz miatt, mi fejében dúlt, képtelen volt észrevenni azt a lehetőséget, mi szinte lábai előtt hevert - pontosan azt, amit a szőkeség ragadott meg hosszas, néma percek múltán.

- Miért vagy itt? - Megborzongatta a fiatalabbat, szívverése is felgyorsult az ismerős orgánumra; szerette, ha beszélt a másik, és ha egymást szapulták is éppen, inkább figyelt a varázslatos mély hangocskára, mint szavai jelentésére. Ekkor is kellett neki egy kis idő, míg maga a mondat eljutott hozzá, így úgy tűnt, mintha habozva válaszolt volna az egyszerű kérdésre.

- Még nem tudom. Az edzésről ráncigáltak idáig, hiába mondtam, hogy kutya bajom, habzó szájjal, de végigcsinálom, amit elkezdtem. - Vigyorodott el társára pillantva, kinek ajkai is halovány, de egyértelmű görbületre húzódtak. Viccelődni akart inkább ezzel, mintsem komolyan venni a történteket, holott tudta, nem holmi apróságról volt szó, de a humorral nem volt képes mindent megoldani. Végre lehetősége adódott abban a nyamvadt intézményben egy vele egykorúval megosztani, ami lelkét háborgatta szüntelenül, így a kisebb viccelődés után szusszanva meredt a padlóra, melyet papucsba bújtatott lábával próbált minél kisebbre összenyomni - természetesen sikertelenül -, végül lehunyt szemekkel nyelt egy hatalmasat és a korábbinál jóval halkabban fogott a beszédbe. - Valami baj van a szívemmel, csak ennyit mondtak nekem.

A mogyorószemű a fejét a másik irányába fordította, íriszei aggódón csillantak a homályban; érezve, hogy mennyire nyomasztja az adott téma, el akarta terelni erről a figyelmét.
Nem akart füllenteni, miszerint semmi baj nincsen, - nem volt a hazugságok híve -, de mégis mondania kellett valamit.
- Nem valami informatívak az itteni nővérek, állandóan titkolóznak.

- Ez a dolguk, csak azt mondják, amit mi is értünk, és valljuk be, nem igazán erősségem a szakzsargon. - Ingatta fejét az ónix hajú elhúzott szájjal és függesztette közben szemeit a másikra.

- És az feladatuk, hogy ebbe a hacukába bújtassanak minket? Ez egyáltalán nem emberséges. - Csípte két ujja közé a rajta lógó piszkosfehér anyagot és lebegtette meg azt látványosan, ami legalább három számmal nagyobb volt mindkettejükre - bár a fő problémát a hátsó nagy kivágás okozta így is,mely hosszan húzódott combközéptől derekukig.

- Most, hogy mondod, hiányoznak a saját ruháim. - Sóhajtott, majd egy kis csend múltán faarccal szólalt meg. - Befagy a seggem. - Bólogatott, mintha csak magával értett volna egyet. Egy pillanatra elnémultak mindketten, csupán arra az időre, amíg ki nem tört belőlük a hangos kacaj; csitítgatva helyezték mutatóujjukat saját szájuk elé, vagy csapkodták egymás térdét, bár csak fulladozva voltak képesek megállítani a nevetés folyamát, ami ha egyszer elindult, igen nehezen lehetett azt elapasztani.

- Felmelegítsem? - Incselkedett vele Taehyung, mire a fiú szemöldökei a homlokáig ugrottak, ajkait meglepetten nyitotta el, de egy ilyen labdát nem hagyott a magasban, hamar összekaparta a keresett szavakat.

- Nekem nincs erre szükségem, olyan szexi hátsóm van, hogy melegíti önmagát, csak néha kikapcsol a fűtésrendszer. - Kuncogott huncutul csillogó szemekkel; az idősebb kizökkent, de csak egyetlen pillanatra, majd folytatta a megkezdett játszmát.

- Mutasd csak, ellenőrzöm! - Nyújtotta kezeit gyorsan, hogy felhúzza Jungkook derekáig az egyébként is lenge darabot, hogy megbizonyosodhasson arról, valóban olyan vonzó - e a fiú feneke, ahogyan azt állította - hiába látta már számtalanszor a feszes nadrágokba gyömöszölt kerek félgömböket.

- Dehogy mutogatom, főleg nem neked! Ugyanolyan, mint a tied. - Kapta el csuklóira szorítva kezeit, hogy megakadályozza a kivitelezésben, a nagy csatában pedig majdnem fel is borultak a fokokon; egymással versengve taszítottak olykor a másikon, mintha most sem lettek volna képesek elengedni a folytonos harcot. - Hé, engedd el! - Suttogott hangosabban, erőteljesen tátogva, hogy a korábbi hangoskodást ellensúlyozva minél kevesebb eséllyel bukjanak le, hogy éjnek évadján kiszökve saját kuckójuk fogságából tiltott helyeken bujkálnak az ápolók elől, ezzel gondot okozva mindenkinek.

Lassacskán nyugodtak le a kedélyek, elnémult a barátságos küzdelem, elapadtak az indulatok, és kivételesen higgadt módon vezették le felesleges energiáikat - hiába nem tudatosult ez bennük, csak felsejlett valahol agyuk elrejtett, jól elszigetelt kis zugaiban.
Mielőtt lehetőség adódott volna az imént lejátszódó kissé kacérkodó jelenet újragondolására, Kook hozakodott elő azzal, ami egyébként is foglalkoztatta már.

- És te miért vagy itt?