Kth x Jjk
'Szerettelek, amiért gyűlölhettelek, s most gyűlöllek amiért szeretlek téged.. '
Műfaj, besorolás: dráma
Zsepiket a kézbe 🤟
2020.06.24. : 1# schoollove, 4# hospital
07.04. 2# hospital
- Kook, legalább suli után gyere velem. Az ökör iszik magában, úgyhogy szükségem van rád. - Vigyorgott rá Yoongi, de az ónix hajú, mit sem törődve azzal, hogy hozzá beszélnek vizslatta a szőkeség helyét, ami már többedik napja üres volt; csak Jimin lézengett a szék körül, olykor a mentára pillantva, aki halkan sóhajtott, ha íriszeik találkoztak. - Ne csinálj úgy, mintha nem hallanád, hogy hozzád beszélek. - Szuszogott közelebb hozzá, de a megszólított csak ciccegve dőlt hátrébb és bámult ki az ablakon inkább.
Nem volt kedve senkihez és semmihez, mert egyetlen dolog foglalkoztatta napok óta, az pedig ez volt: merre is lehetett Taehyung? Történt - e vele valami, amiért nem jelenik meg az iskolában, vagy csak elutaztak a szüleivel; ha így lenne, talán a nő válaszolt volna. Sokadszorra pörgette végig fejében a problémát és a megoldásokat, mire nagyot koppant fejében, hogy nem is ezzel kellett volna kezdenie, hanem azonnal az idősebb telefonszámát kellett volna kérnie például Jimintől, hiszen ő nem vonakodott volna annyira, ha megindokolja, miért is akarta felkutatni őt annyira.
Nem látott sok esélyt arra, hogy a fiú még mindig a kórházban tartózkodjon, mert amikor találkoztak sem tűnt betegnek, nem olyan volt, mint a többi, az intézményt megszálló zombi, akik ki tudja, valaha átlépik-e még az épület komor falait? Nem, nem volt azokhoz hasonlítható, élettel teli volt, egyszerűen fáradtnak tűnt, de emiatt nem tarthatták benn sokáig; azt mondta, csak a szülei aggodalmaskodtak, és semmi különösebb indok nem volt arra, hogy benn tartsák őt - melyik épelméjű felnőtt záratta volna be a gyerekét abba a koszos halottasházba?
Egészen addig úgy sem deríthette ki, hogy mi is történt valójában, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy amaz elhagyta-e a kórházat, miután ő távozott onnan - suli után hazament, lepakolt, megírta a házikat, majd este, amikor szülei még sehol sem voltak, egyből oda vezetett az útja; hiába borzongatta, szorongatta szívét az ismerős hely, az omladozó falak és a lélektelenül vándorló páciensek arctalan tömege, összegyűjtötte minden bátorságát és átlépte az intézmény küszöbét. A recepció mellett haladt el először, de még a szeme sem rebbent, nem pillantott oldalra, nehogy megneszeljék rajta a félelmet; úgy surrant be az ott dolgozók szeme láttára, mintha világ életében a romos épületbe járt volna minden áldott nap.
- Hol a fenében is voltam? - Tette fel suttogva a kérdést magának és pillantott körbe a sokadik kereszteződésnél. Ideje nem volt megjegyezni az útvonalakat, mert csak egyetlen éjszakát töltött el ezen falak között, amit nem bánt igazán, csak azt nehezményezte, hogy nem ismerte meg jobban a folyosókat.
- Segíthetek fiatalúr? - Érkezett a hang oldalról, a ketyegője pedig fájdalmasan nagyot dobbant mellkasában, hirtelen a víz is leverte, de mielőtt arra fordult, rendezte arcvonásait, hogy minél kevésbé legyen feltűnő, vagy gyanús arrafelé.
- Igen asszonyom. - Válaszolt a telt, nála alacsonyabb ápolónak, aki kedves, megértő szemekkel méregette, mintha csak egy haldokló rokonhoz érkezett volna. - A barátomat jöttem meglátogatni, azt mondták, hogy errefelé találom. - Nyelt egy hatalmasat, a táskája pántját úgy szorította izgalmában, hogy ujjbegyei elfehéredtek. 'Dehogy mondták, hogy erre van. Inkább azt kellene megkérdeznem, hogy én hol vagyok?!' - futott át fejében egy röpke másodperc alatt, amíg pánikolva várta a választ.
- Kérek egy nevet. - Kapta elő az elektromos kis szerkentyűjét, és várakozón pislogott a szinte fölé magasodó fiúra, mire az gondolkodás nélkül rávágta a sajátját.
- Jeon Jeong Guk vagyok.
- Nem az önét. - Kuncogott pirospozsgás arccal a nő, kacéran pislogva rá és ingatva fejét közben; végtelenül zavarba jött attól, hogy hibát vétett, sőt, még így kis is nevette a másik, de alsó ajkát beharapva szuggerálta a földet, hátha a kínos érzés ennyitől elmúlik majd. - A betegét.
- Ohh.. Kim Taehyung. - Ahogyan kimondta társa nevét gerince mentén végigborzongott teljesen, a hidegrázás kerülgette - mintha nem illett volna össze a beteg jelző, és a fiú neve.
- Máris nézem. - Vezette szemeit a hölgyemény a készülékre, ami hosszú másodpercekkel később jelezte a megfelelő helyet. - A második emeleten tartózkodik a 13-as szobában, de jelenleg nincsen látogatási idő, sajnos feleslegesen jött el idáig. - Sóhajtott lemondóan méregetve a fiatalabbat, aki csak zavart mosollyal vakarta tarkóját, színlelve.
- Tényleg? De buta vagyok, ki is ment a fejemből. Hálásan köszönöm, akkor visszajövök holnap. - Bólintott, meghajolt párszor, megköszönve újra a segítséget, majd úgy tett, mintha megindult volna a kijárat felé, ekkor a nő is sarkon fordulva ment a dolgára - eljött az ő ideje, megiramodva szaladt a lépcsőig, ahol jó esetben már egyetlen dolgozóval sem futhatott össze, elkerülhette így az esetleges számonkéréseket, hogy mit keresett ott a megadott intervallumon kívül? Amint elcsendesedtek addig trappoló léptei, és csak kifújva magát pihegett a falnak dőlve, előkapta a telefonját, és tárcsázta édesanyja számát.
- Szerbusz Kicsim, baj van?
- Szia anya! Nincs, csak.. Hahh, figyelj, bejöttem a kórházba, mert egy barátom idebenn van. Beszéltem a nővérekkel, és megengedték, hogy idebenn töltsem vele az éjszakát. Ugye megengeded? - Vette elő könyörgő hangját, miután egyetlen szuszra végigmondta a korábban kigondolt szöveget.
- Jajj.. Igazán kérdezhetted volna ezt hamarabb, akkor elvittelek volna Kicsikém. - Mondta a nő sajnálkozva a vonal végén, mire győzedelmes mosoly ült ki a fiatal arcára. - Váltóruha, étel van nálad?
- Én bolond, ez igazából eszembe sem jutott. - Motyogott frusztráltan, mert valóban, nem gondolkozott ennyire előre; csak látni akarta őt, hogy egyben van - e, és azt, hogy nem volt komolyabb baj.
- Nem is te lennél. - Kuncogott. - Összeszedek neked pár dolgot, és elviszem, maradj benn vele nyugodtan. Senki sem szeret egyedül lenni ilyen nehéz helyzetben. Igazán kedves tőled. - Hüledezett a nő, amiért ennyire jószívű fia volt, majd elköszönt, mondván gyorsan összerendezi a fia dolgait és viszi is azt egy táskában neki.
Mosolyogva bontotta a vonalat, amikor már minden részletet megbeszéltek, majd felcsörtetett az említett emeletre, és sóhajtva állt meg az ajtó előtt, körbepillantva, nem-e akkor érkezik valaki, aki majd ki akarja tenni a kórház területéről is, amiért a szabályok ellenére felszökött Taehyunghoz. Mély levegőt szippantott tüdejébe, és az adrenalin okozta kisebb szédelgés és kusza gondolatai ellenére kopogott a kemény falapon, hogy aztán pár másodperccel később egy mély, búgó hang miatt húzza mosolyra ajkait.
- Szabad!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hajjajjajjajj! 🤭 Mi folyik itt? 🧐Én tudom, na de veletek mi újság? Na jó, abbahagytam😂 Kövessétek végig a történetet, és ha támogatni szeretnétek engem, hogy több emberhez is eljuthasson a történet, akkor dobjatok meg csillaggal🥰🏳️🌈 👇 ⭐ Köszönöm Drágaságok! 💜🤟
