Kth x Jjk
'Szerettelek, amiért gyűlölhettelek, s most gyűlöllek amiért szeretlek téged.. '
Műfaj, besorolás: dráma
Zsepiket a kézbe 🤟
2020.06.24. : 1# schoollove, 4# hospital
07.04. 2# hospital
Megmerevedve pislogott le az ágyon fekvőre, míg az ápoló egyre csak közeledett a kórteremhez; olykor hallották, ahogyan a nővér - végezve a dolgát - benyitogatott a szomszédos szobákba, ezzel pillanatnyi megnyugvást adva a két fiúnak, miszerint nyertek még egy kis időt, de elkerülhetetlen lett volna a találkozás, ezt mindketten tudták, érezték a zsigereikben. Egyre gyorsuló pulzussal kapkodták a levegőt a másikat fixírozva közben, elveszve pár hosszúra nyúlt másodpercig, kutakodva egymás íriszeiben a megoldás, a következő lépés után.
- Én, oda? - Kérdezte remegő hangon, nagyra nyílt szemekkel, az ablak, és az ágy között ácsorogva szerencsétlenül, mire az idősebb csak ciccentett egyet, csettintett a nyelvével, és a fiú karjára fogva rántotta be maga mellé, egyenesen a hátára, fellibbentve a takarót, hogy elrejtse őt a nemkívánatos tekintetek elől; szinte rágördült, egyik karját és lábát is átvetette annak testén, hogy minél laposabbnak tűnjenek a fekvőalkalmatosságon, arcát pedig nyakhajlatába rejtette, miközben ujjai kitapogatták a lámpa kapcsolóját.
- Maradj nyugton. - Suttogta, levegője pedig pontosan cimpáját ingerelte, visszavonhatatlan borzongást indítva útjára ezzel a fiatalabb testében; ketyegője megbolondult mellkasában, ritmusosan, vészjóslóan gyors tempóban verte bordáit fájdalmas erővel, a másik ruháját markoló ujjai pedig bizseregtek, átforrósodtak. Óvatosan bólintott, ezzel mosolygásra késztetve társát, aki halkan szuszogott, levegővételeit, leheletét a fedetlen bőrfelületre eresztve akadály nélkül, míg hosszú, csontos ujjai nyugtatóan cirógatták a fiú karját.
Nyílt az ajtó, vészjóslóan nyikorogva - minden izmuk egyszerre feszült meg, az adrenalin pedig megállíthatatlanul száguldott ereikben; a szobában végtelennek tűnő némaság honolt egy ideig, amíg a szőkeségnek eszébe nem jutott, hogy légzést kellene színlelnie, így félig horkolva szívta magába az éltető oxigént. Halk, apró csoszogás, és a papucs hangja, ahogyan az a nő sarkához csattant minden kisebb lépésnél; csörgés, zörgés neszei töltötték be a helyiséget, visszaverődtek annak falairól, majd hirtelen csend lett, s már a folyosó gyér fénye se világította be az apró termet, amikor a falap visszakerült a helyére - megúszták a nem várt találkozást, és ezzel együtt a fejmosást is. Ekkor kellett volna leengedniük, megnyugodniuk kissé, de ez nem így működött, közel sem volt ilyen egyszerű, főleg, hogy hajszálnyira voltak egymástól; a levegő elviselhetetlenül perzselővé, forróvá vált körülöttük, izzott, szikrázva pattogott, hogy tovább hevítse a bennük tomboló káoszt, ismeretlen lavinát indítva el.
Az idősebb megemelte a fejét, és Jungkook mellett két oldalt támaszkodva tolta fel magát kissé, hogy az arcára lásson; a fiatalabb remegve pillantott fel rá, hogy valamelyest megbizonyosodjon arról, mi zajlott le annak lelkében, és a sajátjában - olvasni akart lélektükreiből, azokból a beszédes csodákból, amik az est sötétjében is csillagként ragyogtak le rá. Ugyanezen gyönyörűségek ösztökélték, taszigálták a szakadék felé, hogy zuhanjon, ugorjon bele önként, feláldozva, maga mögött hagyva mindent, amit hosszú éveken át épített fel, hogy megvédje magát bűnös, nem odavaló vágyaktól, melyek nyakaskodva szakadtak rá egészben. Minden a felszínre tört, bombaként robbant benne, mert soha nem voltak még ennyire közel testileg, csupán a verekedések, és a vérre menő viták közepette tapasztalhatták meg ezt a fajta közelséget; ez mégis más volt - sokkal intimebb, mélyebb ennél, és talán ezért volt képtelen továbbra is elfojtani a sóvárgást, a szenvedélyt, mely húzta őt addigi ellenlábasához.
Nem gyűlölnie kellett volna Taehyungot? - Ez a kérdés, mint egy folytonosan keringő, visszatérő probléma vetődött fel benne, ahogyan utat engedett helytelen, mocskos gondolatainak; vagy talán csak ő nagyította fel a dolgot korábban, és nem utálat, megvetés eresztett gyökeret benne egykoron, hanem a vonzalom? Szerelem volt ez, vagy valami teljesen más? A hormonok, a fiatalság űzte a vérét, hogy hajtsa azt esztelenül, nem törődve a következményekkel, vagy volt valami áthatóbb a háttérben, mely szálakon rángatta őt az elejétől fogva? Ezekre talán már sosem tudta meg a választ, mert ő is, és Taehyung is évekkel ezelőtt magukba zárták érzelmeiket, igaz eszméiket, gondosan elrejtve azt a világ elől, mely gyűlölettel, haraggal telt; lehet ez sarkallta őket arra, hogy a pokolba kívánják egymást - az a bizonyos társadalmi nyomás, és a kilátástalan, értelmetlen elvárások, mik felhőkként takarták el reményüket, a boldogságra való egyetlen módjukat szemük elől. Most megvilágosodtak, mindenesetre tisztábban láttak, mint akár hetekkel ezelőtt: epekedtek a másikért, legalábbis ebben a pillanatban mindent elsöprően akarták egymást.
Jungkook ujjai lassan emelkedtek a magasba, az idősebb tarkójára csusszanva lágyan, majd fúrták magukat a selymes, bársonyos tapintású tincsek közé, amiket jólesően, kisebb sóhajjal markolt meg gyengéden; halk, reszketeg lélegzetvétellel hunyta le szemeit, és várt - egy sugallatra, megérzésre, ami segíti őt, a kitaposatlan ösvényen indítva el kóborló lelkét, eligazítva őt a feltételezhető végkifejletek között. A kórteremben csak csendes pihegésük hallatszott, s hangos szívverésük, ami egymásra hangolódva verdeste csontjaikat, kettészakítva őket kételyeikkel, megveszejtve egy addig ismeretlennek hitt érzelemmel.
Ádámcsutkája látványosan liftezett, elnyílt párnái megremegtek, mintha didergett volna a fiú testének érzetére, holott nem érzett mást, csak az eszeveszett, parázsló hőséget kettejük között, az enyhe nyomást, amit a másik fejtett ki rá, ahogyan félig alakjára ereszkedett óvatosan, és mintha minden pillanattal súlyosabbnak, masszívabbnak hatott volna. Ajkaik összeértek, az ónix hajú szemhéjai pedig döbbenten pattantak szét, de ahelyett, hogy ellökte, eltaszította volna társát, derekára fogva húzta közelebb magához, ezzel egymásnak préselve minden lehetséges porcikájukat, miközben húsos szerveit elnyitva engedett a kísértésnek. Kóstolta, lágyan ízlelgette ráérősen az addig csak vágyott csodákat, és eufóriában lebegve merült el Taehyung mély, hálás sóhajainak tengerében, melyeket egyenesen az ő szájába eresztett érzékien.
Rövid másodpercekre váltak el csupán, talán azt keresve, kutatva tanácstalanul a velük szembekerülő íriszekben, jó irányba indultak-e el, vagy innentől fogva a sorsuk mocskos, tisztátalan fordulatot vett? Ilyen, és ehhez hasonló teóriákkal gyötrődve lelt a szőkeség szavaira, melyek simogatták hallójáratát, kiszakítva őt a kétségek közül.
- Mindig is erre vágytam. - Hallotta a mély orgánumot, s ekkor találta meg azt az úgy imádott félszeg görbületet, mely annak szája sarkában ült szépen; a szőke hüvelykje szelíden siklott a fiatalabb előbb kóstolt édességein, melynek utolsó percét amaz mosolyogva hintette egy finom, vadító csókkal.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kíváncsi vagyok, ki, hogyan reagált erre a fejezetre🤭🥰 Bánjátok-e, hogy erre a rövidke mozdulatsorra építettem egy egész részt, vagy jobb volt ez így, hogy nem elkapkodtam, összecsaptam mindent? Illetve ha valaki nem érti, mi miért történik, nyugodtan lehet kérdezni, szívesen válaszolok, ha csak nem spoiler-gyanús lenne a válaszom😏😂 Ha tetszett, dobjatok csillagot 🥺🏳️🌈💜
