A szívemet adnám.. / Vkook

2

- Ne húzd el a fejed, tartsd egy helyben szépen. - A kellemes orgánum egyszerre nyugtatta és bosszantotta Taehyungot, felszisszent és újra odébb is húzta a fejét, de a nő elkapta az állát és mérges pillantást intézett hozzá, ami elég volt arra, hogy a továbbiakra nyugalomra intse.
Finoman haladt a fertőtlenítős vattával fia ajkain, majd járomcsontján is, ahol egy kisebb sebecske éktelenkedett. Egyikük sem szólt a másikhoz, el voltak veszve gondolataikban, majd a végtelennek tűnő csöndet az elsősegélydoboz hangos kattanása szakította félbe, ahogyan az lecsukódott.

- Mesélj, most éppen kivel kaptatok össze? - Vetette keresztbe egyik lábát a másikon, kezeit finoman ölébe ejtette, így figyelte a fiatalabb vonásait, reakcióit, amelyekből ritkán tudott olvasni, egyre kevesebbszer, ahogyan teltek az évek.

- Nem fontos, jelentéktelen szar az egész. - Úgy helyezkedett, hogy félig hátat fordíthasson anyjának, mintha úgy kevésbé lett volna képes észlelni a  reakcióit.

- Vigyázz a szádra. - Ejtette a szavakat lágyan, ebbe a megszólított beleborzongott, jobban félt az idősebbtől akkor, amikor kívül teljesen nyugodtnak tűnt. - Megint a Jeon fiú volt igaz? Nem kell titkolóznod előttem, annyiszor verekedtetek már össze, hogy kár lenne tagadnod is. - Várt valamit, bármilyen reakciót, de a fiú csak a padlót bámulva ráncolta homlokát elmélyülten, mintha nem is ott lett volna. - Esetleg beszélhetnék újra a szüleivel.

- Meg ne próbáld! - Csattant fel erőteljesebben, mint szerette volna, de anyja nem rezzent meg, ujjaival gyűrködte szépre vasalt ruhája fodrait, kelletlenül, ötletelve magában, mit tehetett volna azért, hogy Taehyung ne keveredjen többé ilyesmibe, nem vetett rájuk jó fényt, s ettől az egész családot óvnia kellett.

~

- Szobafogság? Na ne röhögtess! Jobbat is kitalálhatott volna, ez már eléggé elcsépelt. - Mérgesen morgott, a járdaszegélyt rugdalta menetelés közben az úttesten, hiába rángatta fel már egy jó párszor barátja az útról, a kocsik elől, egy idő után feladta a dolgot.

- Ahogy elnézlek igencsak rád fér ez a fajta büntetés, mostanában annyira se bírsz magaddal, mint régen. - Bár ha teljesen őszinte lett volna, azt mondja, a szüleinek a házból sem szabadna kiengedniük a fiút, mert iskolaidőben is csak bajt kevert.
Tae felhördült, ciccegett egy sort, de nem szándékozott érdemben válaszolni a tett kijelentésre, mert azzal elárulta volna magát, jobban, mint a viselkedésével. - Megkérdezhetem, mi történt köztetek, hogy ilyenek vagytok? - Halkabban beszélt, kissé előredőlt, hogy lássa a szőkés hajú arcát, esetleg választ is kapjon a kérdésre, amit hetek óta elég egyértelműen került a fiatalabb.

- Mármint Jeon és köztem? - Amikor szeme sarkából bólintást észlelt, vállait rándítva rúgott messzire egy nagyobb kavicsot, ami élesen pattogott végig az úton, hogy aztán egy autó lökhárítójának csattanjon fémes hangot hallatva, amin a kár okozója csak erősen vigyorgott. - Az ég világon semmi.

Jimin azt remélte, legalább most az egyszer őszinte lesz hozzá a másik, megosztja tán vele, miért gyűlölködtek ennyire, mi hajtotta őket, hogy keresztbe akartak tenni egymásnak állandóan, mi vezette odáig őket, hogy lassan egyre elfajultabb verekedésbe bocsátkoztak?
Ez a pillanat nem most jött el, pedig már emésztette a dolog rendesen, kíváncsi volt, kétségbeesett és ideges, amiért nem kapott ésszerű válaszokat, normális indokot, semmit az égegyadta világon, még egy apró morzsát sem.

Amíg a narancs hajú magában morgott, morfondírozott feszülten, Taehyung az égre emelte pillantását, a verőfényes napsütés ellenére is, ami apró foltokat hagyott látóterében, idegesítve azokkal percekig.
Csakis ő és Jungkook tudták az igazságot - az első pillanattól kezdve, amikor tekintetük találkozott, mindketten éreztek valamit; érezték, mennyire viharos lesz ez a kapcsolat, szemeikben már akkor is parázs tündökölt, pislákolt az erős érzelem, s ahogy teltek a hetek, a hónapok ez egyre jobban túlnőtt rajtuk, bekebelezte őket. Függővé váltak, vágytak arra, hogy üthessék a másikat, kiszúrtak egymással itt-ott, felhergeltek egy tanárt, hogy aztán a másikra uszítsák a tudatlan felnőttet; megvoltak a maguk módszerei, nem létezett kegyelem - hangoztatták, mégis visszafogottak voltak, nem adtak bele mindent - ha ez megtörtént volna törött csontokkal vonszolták volna haza magukat nap mint nap, de ez nem így történt, volt bennük egy gát, sosem bántották komolyabban a másikat.

- Ma is lesz vele közös óránk, igaz? - Szakította félbe a csendet Taehyung, erősen gondolkozva, aznap hogyan keserítse meg a másik életét, ami általában viszonzásra lelt.

- Igen, de könyörgöm maradj a seggeden, csak egy napot bírjatok ki! - Esdekelt a narancs hajú, de a másik meg sem hallotta szavait, a gunyoros ajakgörbületet levakarni nem lehetett volna arcáról.

- Király. Alig várom.

Azon a napon újból kettőn állt a vásár, de cseppet sem kímélte ez a tény a barátaikat; Jimin és Yoongi ugyanúgy szenvedtek ostobaságuk miatt, mint bármely hétköznapon - olykor a hétvégéken is, amikor nem csupán a véletlennek köszönhetően akadtak össze a városban.

Lassan bontakozik ki, de ígérem nem egy egyszerű school love sztori lesz,
ahogyan a 'Ne engedd el a kezem' is jóval mélyebb ennél.
Tartsatok velem :3
Ma, kicsit később hozom az újabb részt! ^^ :3