A negyedik Leclerc és a szerelem

1

Hogy ki is vagyok én? Egy egyszerű fiatal lány, aki most kapta meg azt az okmányát amivel azt bizonyíthatom, hogy elvégeztem a pénzügyi, marketing és kommunikáció szakott az International University of Monaco-n meg persze, aki most dönti el hova menjen tovább tanulni vagy éppen már munkába álljon- e esetleg, de nem hiszem, hogy az emberek erről ismernének meg engem. Így már biztos a nevem Charlotte Hope Leclerc, de nyugodtan hívjatok csak Charlottenak vagy Lottinak. Na ugye így már be is ugrott ki vagyok én. Igen bizony ám én vagyok a kishúga a sikeres fiatal forma-1-es pilótának Charles Leclercnek és az ugyan úgy szintén sikeres Arthur Leclercnek, aki idén már a Ferrari versenyzőakadémiájának a tagja és a Formula Regional bajnokságban versenyez, majd a Prema Powerteam színeiben. De nem csak az ő kishúguk vagyok ám, hanem a karizmatikus és nagyon oltalmazó Lorenzo Leclercé is, aki a legidősebb köztünk. A "kis Leclerc" ahogy sokan hívnak mivel én vagyok a legfiatalabb, akit a bátyjai mindentől óvnak és igazuk is van, hiszen elég sok csalódás ért. Nem csak a  barátok miatt, de még a csúfos és kudarcba fulladt szerelemek miatt is.

Na de rólam ennyi elég, nem is gondoltam volna a mostani hónapokban, hogy újra normális lesz majd az életem és, hogy újra utazhattok majd. Hiszen, mint ahogy mindannyian mi is bezárkóztunk, vagyis a házi karantént választottuk Charlesszal és Arthurral, a középső bátyám lakásába költöztünk be  mind a hárman. Míg anyához pedig Lorenzo és a menyasszonya költözött. Úgy voltunk a fiúkkal már, hogy sem Charlesnak sem, pedig Arthurnak nem fog elkezdődni az idei szezonjuk ez miatt sokszor nyavalyogtak is a fiúk amivel az idegeimre mentek. Persze szerencsémre aztán öt nappal ezelőtt megkapták a fiúk a hírt, hogy néhány futamukat mégis megtartják majd. Ennek persze mindannyian örültünk és persze Charles egyből fel is vetette nekem, hogy utazzak vele és közben talán megjön az ötletem, hogy mit is tanuljak tovább vagy éppen munkába állók majd. Végül bele egyeztem, miután már három napja csak ezeket szajkózták nekem. Így esett meg az, hogy ma a nagy bőröndöm előtt állok és azon agyalok mit is vigyek magammal Ausztriába. De mivel nem voltam benne biztos. Ezért a telefonomért nyúlva egyből tárcsáztam is legjobb barátosnémat, hogy segítsen benne, mit is pakoljak be. 

📞
-Vedd már fel a telefonodat Rosie!-nézek mérgesen a már kihangosított telefonomra, ami csak csörög, mivel drága barátnőm nem képes fel venni az övét a túl oldalon

-Igen.-hallom meg barátsoném élénk hangját , aminek nagyon örülök ugyanis mostanában nem volt ilyen hangja 

-Na végre, hogy fel vetted Rosie.-kiálltok a telefonom felé miközben a szekrényem előtt állok már -Nem tudom mit vigyek magammal? Segíts?

-Át menjek?-kérdezi kacagva és reménykedő hanggal tudom is miért kérdi ezt,  mert nagyon bejön neki Arthur, de nem meri el mondani neki, pedig a bátyámnak is bejön, csak egyikőjük sem mer a másik felé nyitni 

-Nem kell csak így körülbelül telefonon keresztül segítsél, te mit vinnél a helyemben?-mosolygom miközben a telefonomat át helyezem a smink asztalomra, ami pontosan a gardróbszekrényem mellett van

-Jó, hát nem is tudom Lotti. Talán vigyél valami sportosat, utcait ja és persze valami elegánsat is. Jaj és persze ne felejtsd otthon a szájmaszkjaidat sem!-mondja egy pici félelemmel a hangjában ugyanis hallom ahogy megremeg a telefon másik oldalán a hangja

-Természetesen azok nélkül el sem indulnék.-mondom határozott hangon-Na meg persze Charles sem engedne el és a többiek sem. Jól tudod?-mondom neki miközben el kezdtem pakolni olyan cuccokat, amiket tanácsolt Rosie nekem

-Tudom.-mondja szomorú hangon- De tudod mi történik, ha csak egy pillanatra is elfelejted.-mondja még szomorúbb hangon, hiszen a szüleivel is így történt. Véletlenül nem figyeltek és olyan helyre mentek be ahol előttük egy- két perccel, mint később kiderült egy a vírussal megfertőződött ember is járt, és nagy szomorúságunkra Rosie szülei is el kapták a vírust, ahogy nagy bánatomra Rosie és a bátyja is, de sajnos míg ők felépültek belőle és most már otthon vannak, addig a szüleiket sajnos elveszítették egy két nap eltérésével.