A negyedik Leclerc és a szerelem

16

Pierre szemszöge: 

Késő este értünk haza Charlesszal és Arthurral. Azt ötöltük ki, hogy meglepjük a lányokat, így egyből szerelmem otthonához megyünk. Viszont amikor oda értünk nagy meglepődésünkre, majd döbbenetünkre egy csomó rendőr autó vette azt körbe. Charlesszal egymásra nézve rohantunk a házba, persze minket követett Arthur is. 

-Rosie, anya, Charlotte...........-kiálltja már el magát az ajtóból Charles, én csak csöndben követtem Arhurral együtt

Csak néhány centimétert sikerült mennünk a főbejárati ajtótól,amikor is Arthur karjába a síró Rosie futott bele, míg Charles karjaiba pedig a zokogó édesanyja. Mi mind a hárman csak pislogunk értetlenkedve a két nőre, majd a mögöttük ki sétáló Lorenzora is. 

-Itt meg mi történt Lorenzo?-nézek az aggódó tekintetű legidősebb Leclerc fivérre

-Pierre, fiúk Charlotte-ét valaki vagy valakik el rabolták.-néz ránk aggódó és egyben feszült tekintettel

-Mi csoda?-emelem meg a hangom 

-Mikor .....jöhtt...........haza a vásárlásból...........akkorh........történhetet-kezdi el meséli a szipogó Rosie, hogy mi is történt szerelmemmel-A rendőrök, ugyanis a táskáját és a telefonját is annak az útnak a felénél találták meg. -kezd újra keserves sírásba szerelme karjaiban

-Menjünk beljebb.-int befelé Lorenzo 

-De mégis, hogy és ki rabolta el a húgom?-néz körbe mérgesen Charles mindenkin, akik bent voltak a lakás nappalijában 

-Még nem tudunk semmit.-néz szomorkodva Lorenzo 

-Mi az, hogy senki sem tudja hol van a húgom?-ordít fel most már Arthur is 

-Megértem önöket.-lép közelebb egy rendőr- De most fő, hogy nyugodtak legyünk. 

-Mégis hogyan?-üvölt fel megint a kicsi Leclerc 

-Nyugodj meg nem a nyomozó tehet róla.-simít végig öccse karján Lorenzo 

-Nem tudnak esetleg olyan emberről, aki árthatna a húguknak?-néz először a két Leclerc fivérre a rendőrúr, majd pedig rám esik a tekintete

-Nem talán csak a régi barátja Mario. -mondja morogva Arthur 

-Igen őt már említette a testvérük. Esetleg ön tudna valakit?-néz most újra rám is a rendőr

-Nem én is csak ő rá tudok gondolni a meséltekből, amiket a szerelemem elmondott nekem.-mondom szomorú hangon miközben belülről mardosott a bűntudat, hogy egyedül hagytam őt 

Egész nap és estéig vártuk a híreket, de azok csak nem jöttek. Így én az aggodalmamat édesanyámmal osztottam meg akik egyből amint meghallották azonnal autóba is ültek és egészen szerelmem házáig utaztak. Így már velük együtt vártuk a híreket késő hajnalig amikor is szerelmem anyukáját és Rosie-t végre sikerült rá vennünk, hogy pihenjenek. Persze csak úgy, hogy egyből szólunk ha valamit megtudtunk. Aztán szép sorjában a fiúk is ki dőltek a szüleimmel egyetemben. Csak én voltam egyedül, aki lent a nappaliban ülve gondolkodtam még most hajnali háromkor is. Nagyban reménykedtem, hogy szerelmemnek nem esett semmi baja. Még egy órát vártam, de az én szervezetem sem bírta tovább, így úgy döntöttem, hogy le fekszem aludni. De bár a szervezetem megkívánta az alvást az agyam mégis is csak, ugyan úgy visszatért arra a gondolat foszlányra miért és ki rabolta el az én gyönyörű szerelememet. Aztán végül az első napsugarakra teljesen kifáradva ezekkel a gondolatokkal együtt a fejemben nyomott el az álom.

----------------------------------

Három napja csak mindannyian amiatt őrlődünk, hogy mi lehet szerelmemmel. A forma -1 egész családja, a Leclerc családja mellett áll ahogy én és a családom is. Ahogyan legjobb barátnője és annak testvérre is.