A negyedik Leclerc és a szerelem

8

Elnézést és megértést kérek, hogy csak most hozom a következő részeket, de nem volt időm írni. Ugyanis egy hetet itt volt nálam az unokahúgom és csak rá akartam koncertálni abban az időben. :D :D :D :)

Az egész héten én keltem fel legelőszőr, de az valahogy ma nem sikerült. Ugyanis nagyon nagy ricsajra kelet fel kelnem ma. Azt még fél álomban is ki vettem, hogy nem csak a három pilóta van lent, hanem még rajtuk kívül egy férfi hang társult a beszélgetéshez, amiben legfiatalabb bátyám hangját fedeztem fel és rajta kívül még kettő lány hangot is. Ami közül százszor is fel ismerném barátosném hangját, a másik picit mélyebb lány hangot, pedig Charles barátnőjével azonosítottam vagyis Charlotte Siné-vel. Miután sikerült ki kászálódnom az ágyból ahogy voltam úgy mentem le, hogy szóljak nekik egy picit halkabban is lehetne trécselni. Viszont amikor le értem négyen fel se vették mi van rajtam vagy éppen hogy nézek ki, viszont ezek mellé a pillantások mellé még csatlakozott két meglepődőt pillantás. Na hát, persze kik voltak mások, mint Daniel és Pierre. De míg Daniel egyből el kapta a tekintetét, addig Pierre az egész testemen végig vezette a sajátját, mikor újra össze találkozott a tekintetünk úgy éreztem magam, mint ha pucér lennék. Na meg hozzá csatlakozott az is, hogy egyre gyorsabban vert a szívem, de úgy mint ha ki akarna ugrani hirtelen a testemből. 

-Jó reggelt húgi.-néz rám érdeklődő tekintettel valamelyik bátyám de én egyáltalán nem tudok rá figyelni, ugyanis le köt Pierre örvénylő kék tekintette, amiben sok féle érzelem dúl éppen, én mégis egyet tudok teljesen ki venni belőle az pedig nem más mint a vágyakozás-HÚGI!-kiállt rám Charles mire fel eszmélek, hogy egy szál topban és egy francia bugyiban állok a többiek előtt, erre persze az egész fejem fel vehette a piros szint, ugyanis nagyon elszégyelltem magam erre

-Jó.....reggelt........-köszönök dadogva

-Mit szeretnél húgi?-néz most már rám nyugodtabb tekintettel Charles 

- Csak annyit akartam, hogy légyszi legyetek halkabbak mivel még pihenni akartam. -mondtam el amit kezdetektől fogva akartam, majd amilyen gyorsan jöttem olyan gyorsan sprinteltem is vissza a szobámba, amint be értem magamra is zártam annak ajtaját 

"Úristen még is mit gondolhatnak most rólam?"örvénylik folyamatosan ez a kérdés a fejemben. Amíg meg nem hallom az ajtómon a kopogást. Semmi kedvem ki nyitni, így inkább úgy teszek mint ha be aludtam volna és még a fejemre is rá húztam a takarót. Tudom kislányos vagyok most, de semmi képen nem akarok senkivel sem beszélni. De hát persze, ha van egy picit kotnyeles barátnőd akkor ez lehetetlen. 

-Lotti nyisd ki ezt a rohadt ajtót!-kopog újra meg újra mérgesen barátosném az ajtómon 

-Nem.-válaszolok a takarom védelméből, de ez nem hatotta meg Rosie-t és hirtelen már csak egy ajtó nyitódást hallok, majd azt veszem észre hogy valaki le kapja rólam védelmemet nyújtó takarómat

-Ne viselkedj már ilyen gyerekesen. - kacag fel barátosném míg az ágy másik végére dobja a megszerzett takarót

-DE.........

-Nincs de, nem igaz Charlotte?-néz rá testvérem barátnőjére, de ő nem válaszol erre csak hümmög egyet rá -Na jó most fel kelsz innen és fel öltözöl mielőbb,-húz fel az ágyból két kézzel- és utána le megyünk és megreggelizünk végre, utána meg el megyünk mi így hárman csavarogni a városba. - néz ránk komoly tekintettel barátosném -Úgyhogy indulás!-kiállt fel és csapja össze a kezét barátosném

-Oké, csak légyszíves ki mennétek, mert fel szeretnék öltözni akkor.-nézek fel rájuk miközben fel állok nyomatékosítás képen 

-Ugyan már hányszor is öltöztünk át egymás előtt?-néz rám cukkolódva Rosie