A reggelem ma is kellemesen indult, mint eddig a hét folyamán mindig. Csak annyi volt a különbség, hogy Pierre nem volt mellettem. De amikor a párnáját megérintettem egy gyönyörű és nagyon jó illatú vörös rózsát találtam, valamint egy levelet. Amin ez a szöveg állt:
"Jó reggelt szerelmem,
Remélem szépet álmodtál. El kellett sietnem a pályára, nem volt szívem felkelteni, mert olyan édesen aludtál, így inkább hagytalak aludni. De reménykedem benne, hogy este hat órakor velem tartasz egy randevúra???
A te Pierred ♥♥♥"
Olyan aranyos volt ez az üzenetecske, hogy egyből írtam is neki egy üzenetet, amiben megadtam neki a választ, ami természetesen hogy igen volt. Majd az üzenetet el raktam a magammal hozott egyik könyvbe, hogy el ne veszítsem. Ezek után úgy döntöttem, hogy elmegyek elvégezni a reggeli rutinomat, amint ezzel végeztem gyorsan magamra kaptam egy laza ruha szettet, ami nem másból állt ma, mint egy nagy fehér póló és egy fekete tréning nadrág, na meg egy egyszerű fekete topán. A rózsát és a telefont a kezembe véve mentem le a többiekhez vagyis csak a lányokhoz. Mivel ahogy hallottam csak ők voltak itthon már.
-Jó reggelt.-köszöntöm őket álmodozó tekintettel
-Mi ez a nagy mosoly?-néz rám huncut tekintettel barátsoném
-Hát....-mosolygom tovább-Ezt kaptam ma reggel.-nyújtom felé a virágot, amit persze egyből meg is szagolgatott barátosném
-De ettől még nem kéne, hogy ennyire fülig érjen a szájad.- néz rám perverz vigyorral a száján kedves barátosném
-Ne légy már ilyen.-lököm meg és gyorsan vázába teszem a csodás virágot-Igazad van kaptam mellé még egy aranyos kis üzenetet is.-mondom pimasz tekintettel Rosiera nézve
-Na és mi volt benne?-kíváncsiskodnak egyszerre mind a ketten esküszöm mint két öregasszony, akik várják az új pletyit
-Annyit mondok csak, hogy nagyon cuki volt amit írt nekem rajta Pierre. -somolygok rá
-Na?-néz rám morcosan barátosném
-Nincs na, csak ennyit mondok el. Ja meg még azt, hogy segítenétek nekem elkészülni estére, ugyanis meghívott egy randira Pierre.-mosolygom rájuk miközben magamnak készítek egy szendvicset és leülök mellékjük azt el is fogyasztani
-Jesszusom persze, hogy segítünk!-örömködik nagyban bátyám barátnője
-Naná!-teszi ugyan ezt legjobb barátnőm is-Akkor neki is állunk neked segíteni az időmérő után elkészülni.-mosolyog rám Rosie és vele együtt Charlotte is
Egész délelőtt azt hallgathattam, ahogy Charlotte és Rosie azon kattognak, hogy milyen ruhát és sminket kellene készíteniük nekem. Míg én próbáltam magam elhatárolni, hiszen ha rá gondoltam egyből ideges lettem, még akkor is ha már megvallottuk egymásnak azt, hogy mit érzünk a másik iránt. Ezért is ültem le inkább a laptopom elé és néztem át rajta a nekem küldött leveleket az e-mailem. Nagy sajnálatomra eddig minden olyan hely ahova a múltkori rossz jelentkezés után be adtam az önéletrajzomat, ugyan azt az eredményt hozta ki mint az előző. Ettől persze egy picit el szontyolodtam és ez ki ült az arcomra is. De ezt meglátva a csajok ki kapcsoltatták velem a gépet és elhívtak, hogy segítsek nekik elkészíteni az ebédünket és persze az ő esti vacsiukat is, ha már én nem fogok velük enni.
Így végül neki álltunk előkészíteni az alap anyagokat, majd azt elkészíteni is. Mind a hárman a saját feladatunkat láttuk el, míg Rosie a levest készítette, ami ma sajtkrém leves lett. Míg Charlotte a főételt készítette, ami ma párolt zöldségekből és csirkehúsból állt valamint hasábburgonyából is. És ki zárásos alapon én készítettem a desszertet, végül úgy döntöttem, hogy ma egy kis citromos túró torta lesz. Én egész gyorsan végeztem a rám osztott dolgokkal úgyhogy be segítettem Charlotte-nak. Éppen arra végeztünk mind a három étellel, mire elkezdődőt a forma-1-es közvetítés, így mindannyian tálcára raktunk magunknak mindenből egy-egy adagot és ki vonultunk a tévé elé, hogy ott fogyasszuk el azt.
CITEȘTI
A negyedik Leclerc és a szerelem
DragosteKi is az a negyedik Leclerc??? Meglehet tudni és ismerni a történetből. Ha érdekel akkor olvass bele!!! ↓↓↓