12

496 10 0
                                    

A gyönyörű este után, még csodásabb reggelben volt részem. Egy szenvedélyes reggeli szeretkezés után, együtt is zuhanyoztunk le. Majd míg én fogat és arcot mostam, addig Pierre kiszaladt és a kocsiból hozott be nekünk tiszta ruhát, ugyanis ő még erre is gondolt. Így amikor a szobába értem ahol a tegnap esti emlékekre hatására elvörösödtem. 

-Szívem, tessék.-nyújtja felém mosolyogva a kis táskát Pierre, amiben ha jól sejtem egy váltás ruhám található-Rosie választotta össze. 

-Oh köszönöm, hogy gondoltál rá.-léptem hozzá és nyomtam egy forró csókot ajkaira, alig akartuk el engedni egymást, de aztán én voltam aki el toltam magától Pierret- Drágám ideje sietnünk, mert még le késed a futamodat.-mosolygom rá 

-Mi lenne velem nélküled.-simít végig az arcomon a jobb kezével 

-De még szerencse, hogy vagyok.-mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam a bal arc felére, majd pedig be toltam a fürdőbe, hogy el végezze a reggeli rutinját a fürdőben, míg én pedig fel öltöztem a barátnőm által össze válogatott cuccokba

A ruhák, amiket Rosie küldött nekem: 

A tükörben végig nézve magamon még jobban tisztában lettem azzal, hogy Rosie a legjobb barátnő és hogy nagyon is jól ismer akár mintha a testvéreim lenne, de hiszen már szinte ő is az

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A tükörben végig nézve magamon még jobban tisztában lettem azzal, hogy Rosie a legjobb barátnő és hogy nagyon is jól ismer akár mintha a testvéreim lenne, de hiszen már szinte ő is az. Küldtem is neki egy köszönöm üzenetet, majd az ágyra ülve vártam hogy Pierre ki lépjen a fürdőből. Ahonnan már teljes harci díszben lépet ki elém. Amikor a férfias parfümének az illata bele kúszott az oromba a testemen újra mint mindig végig futott egy kellemes borzongás. 

-Szívem ideje indulni.- mosolyog rám Pierre, miközben közelebb lép hozzám 

-Oké.-rakom a felém nyújtott kezébe a sajátomat, mire fel húz engem maga mellé 

Egy gyengéd csók után, végül elindultunk vissza az ideglenes otthonunkba. De közben Pierre ötlete miatt még megálltunk egy reggeliző helyen. Ahol persze a miután sikeresen ki kértük a reggelinket megtaláltak minket Pierre rajongói. Olyan kis aranyos volt a két fiú, akik le szólították szerelmemet, aki persze adott autogramot és persze egy közös képpel is meglepte a két kisfiút, akik végül mosolyogva hagytak minket itt. 

-Szeretlek.-nézek rá meghatódottan, miután a fiúcskák elmentek 

-Én is szeretlek.-mosolyog rám, majd áthajol az asztal fölött és egy puszit nyom ajkaimra 

A reggelit ki fizetve újra neki indultunk a kocsival. Szerencsénkre nem kerültünk dugóba úgyhogy elég gyorsan oda értünk. Belépve a lakásba pont azzal szembesültünk, ahogy a többiek még csak reggeliznek.Mi is leültünk közéjük és Pierre egyből bele is folyt a fiúkkal a mai verseny elemzésébe, míg én csak mosolyogva hallgattam őket. Mikor is barátosném meglökte a kezemet. 

-Mi van  Rosie?-nézek kérdőn barátosnémra, aki nagyon mosolyog valamin, ezzel rossz előérzetet keltve bennem

-Semmi.-somolyog-Milyen volt a randi?-kezd el puhatolózni hát tudtam, hogy ide akar majd ki lyukadni 

A negyedik Leclerc és a szerelemWhere stories live. Discover now