Vonyítók háza

12

Luca minden napot Annabellel töltött. Az elején szorongott a kíséretétől, de a lány segített neki elfeledtetni őket, egészen addig a napig, amikor is Rosa ismét úrnőjével nem tartott. Rosa egyből felismerte a fiút és savanyú arcot vágva üdvözölte a fiút.

-Szóval te lennél az. Miattad jön ide mindig a kisasszonyom.

Annabell köpni, nyelni nem tudott annyira zavarba volt. Luca viszont nem. A fiú bájos mosolyt varázsolt az arcára.

-Nagyon örülnék neki, hogy ha csak miattam jönne ide, asszonyom.

Rosanak nem tetszett a fiú, úgy gondolta, hogy a lányt csak bántani fogja, de beleszólása nem lehet, hiszen Annabell egyértelműen a tudtára adta. Rosa meghúzta magát a háttérbe és a két fiatalt hallgatta. A nap végére szomorúsága teljesen lefárasztotta, tudta jól, hogy a két fiatal szerelemes egymásba. A fiúhoz hasonló egyszerű és nincstelen emberek veszélyesek, a lányra az ilyen akár halálos is lehet. Annabell boldog volt...még sosem volt ennyire. Egyre több időt töltöttek együtt. Kósza pillantások, véletlen összeért kezek és titkos csókok, ígéretek egy közös jövőről. A birtokon élő farkasoknak nem tettszett. Az úrnőjük nem foglalkozott velük, nem védte őket. Rosa aggódott, hogy megtámadhatják őket, ha nem is az emberek, akkor egy másik hozzájuk hasonló falka. Viszont egy bizonyos délutáni napon minden megváltozott. Annabell aznap nem ment a városba. A könyvtárba nézegette a naplókat és Jacket hallgatta, aki az egyik irodalmi verses könyvet olvasta hangosan. Annabell egy poros kötetért nyúlt, amikor is megrázkódott. Valakik behatolt a területére.

-Jack.

Tanítója abbahagyta az olvasást és a lányra nézett. Annabell az ablakhoz lépett, kitárta és kifelé bámult.

-Két ember az erdőben van.

Jack lerakta a könyvet és a lányra nézett.

-A többiek elintézik. Gyere ülj le mellém.

De Annabell nem engedelmeskedett. Feszülten állt ott az ablaknál, majd megfogta a keretet és a párkányra mászott.

-Annabell! Mit csinál?!

-Meg kell állítanom őket.

Jack nem tudta visszatartani, ugyanis Annabell már ki is ugrott az ablakon és szaladt az erdőbe. Amikor valaki behatol az erdő területére, ahol a védelmi mágia kezdődik, azaz erő jelzést add a boszorkának. Ahogy egyre közelebb ér a behatolókhoz a rángató érzés egyre erősebb. Sajnos a mágia nem árulja el, hogy pontosan ki is a behatoló, de helyette az érzéseket sugallja elméjébe. Érezte, hogy az egyiküknek nagy fájdalmai voltak, félt és szomorú volt. A másik mérges volt és gyilkos düh irányította. Tudta, hogy ebből még baj lesz, így az erejével magához hívta az erdőben tartózkodókat. A fülében dobogott a szíve, amikor odaért a betolakodók elé érkezett néhány méternyire. A két férfi nem vette észre, kapva az alkalmon egy fának a törzséhez bújt. Alkohol és vér szagot hozott a szél. Egy idősebb férfi törött üveggel a kezébe hadonászott a másiknak. Ahogy jobban megnézte a másik alakot az ereiben megfagyott a vér. Hanyatt kúszva menekül a férfi elől a  vérző Luca. A fiú az oldalát fogta, ugyanis az apja ott szúrta meg a törött üveggel. Luca ritkán járt haza. Kifutósdi munkáját a városba folytatta és amikor csak tehette az éjszakákat is ott töltötte, de néha haza kellett mennie. Az anyja egyre gyengébb a fizikai munkától és az éhezéstől. Az apja minden pénzüket alkoholra költi. Lucanak több összetűzése volt az apjával, mint mikor gyerek volt, most már megtudta védeni magát apjával szemben, de csak azért nem bántotta, hogy anyját ne lássa sírni, de aztán az apja megtalálta azt a pénzt, amit anyjának adott, hogy vehessen magának ételt, ruhát és ami kell neki. Mikor hazaért, az anyja arcát hatalmas monokli volt, a szája felrepedt és vérzett. Bőgve könyörgött neki, hogy ne ugorjon az apjának, persze ez hiába az apja ugyanis akkor jött ki a hálóból becsípve. Több se kellett az öregnek, a fiát meglátva nekiesett fiának, mondván minden keresete őt illett. Nem kellett félteni Lucat, egyből visszaütött. A verekedés a ház előtt folytatódott, ahol az apja jó párszor a földre került és alkalma volt megszerezni egy törött piás üveget. A nagy lendülettel fia oldalába  döfte a szilánkokat. Lucának iszonyatosan fájt az oldala, ahogy az apja belé döfte az üveget, majd azzal a lendülettel ki is rántotta húsából. Megtántorodva a lendülettől elhátrált apjától és az oldalához nyúlt. Nem kellett orvosnak lennie, hogy tudja túl sok vér volt a kezén. A rémülettől minden erejét összegyűjtve elszaladt apja elől. Akkor még nem is tudatosult benne, hogy amerre megy azaz erdő, ahol a farkasokkal találkozott és egyben Annabellt is ott látta először. A kiálló gyökereken keresztül botladozott. A vérveszteség miatt egy fatörzsnek támaszkodott hattal, apja kapva az alkalmon azzal a lendülettel előrevetődött a éles üvegeket előre tartva. Annabell női sikolya végig visszhangzott az erdőn. A boszorka odarohant sérült kedveséhez, aki már a földön feküdt. Luca támadója hátrált és összefüggéstelen beszélt.

-Nem én voltam. Ő támadt rám. A fiam egy áruló!

Annabell nem figyelt rá, csak Lucara tudott gondolni. A fiú sápadt volt és laposakat pislogott, a száján vér folyt. Oldalából több helyen is vérzett. Az erdő próbálta vigasztalni, de mind hiába. Tudta, hogy Luca meg fog halni. Luca fejét az ölébe rakta és rángatózni kezdtek. Luca apja látván a lányt, aki nem figyelt rá megindult feléjük, hogy a lány értésére adja, amit tett az védekezés volt. Annabell érzékelte a férfit. Bánata haraggá vált. Kipislogta könnyeit és bosszúszomjasan bámult a férfira. Szemei vörössé váltak. Haja kifehéredett. Az erdő sötét, zord alakot öltött. A változásra a férfi hátrálni kezdett, a félelme csak tovább hergelte a lányt. Fájdalmas földöntúli csatakiáltás adott ki. A fák engedelmes katonaként nyúltak a gyilkos felé. Hegyes csápok kapták el a férfi csuklóit és a bokáit, majd több száz karó fúródott a testébe. Luca apja kiabálva, kínok között hallt meg.