Body and Soul /JiKook ff. 18+/

😈 Thirteen 😈

Amint érzékelem az alkohol illatát, a hangokat, és az emberek hangos beszélgetését, na meg a zenét, tudom, hogy visszakerültünk véglegesen. Minden kezd kitisztulni, főleg a látásom. Ahogy meglátom az ismerőseimet, akik meglepődve néznek minket. Éppen a földön ülök, azt sem tudom mire figyeltek fel ennyire. Mondjuk az ölemben ülő Jimin egy egész jó válasznak tűnik. Mindenki őt fürkészi, ami nekem nagyon-nagyon nem tetszik. Be kell vallanom, féltékeny vagyok, mivel tudom, hogy ő egy olyan lény, amit mindenki meg akar magának szerezni. Egyszerre aranyos, szexi és kedves. Bár, mondjuk ez nem mindig igaz... de a szépsége az. Minden egyes pillanatban ugyanolyan gyönyörű nekem.
"Mi a fasz, Jeon? Miért gondolkodsz ilyeneken? Elment az eszed?" – hallok meg egy hangot fejemben. Most már nem csak démon, hanem skizofrén is vagyok? Na, meg szadista... ami nem akarok lenni, de mégsem tudom visszafogni magam. Most talán lehetnék egy kicsit gyengédebb vele...
Erre megint felkapcsolt a vészjelzőm, hogy én bizony nem akarok senkivel sem kedves lenni, főleg nem Jiminnel. Nem mondta el, hogy démon vagyok, miatta szenvedtem egy csomót. Ezt kell magam előtt tartanom, nem mást. Fontos, hogy ne csak a jó dolgokat vegyem figyelembe. Amióta belépett az életembe, kész káosszá vált körülöttem minden. Remélem, egyszer majd visszaáll minden a régibe. Vajon lehetnék újra ember? Szeretném, ha visszakapnám a régi énemet. Aki nem volt erőszakos, durva. Aki odafigyelt mások épségére. Aki képes volt alávetni magát másoknak... és teljes mértékben odaadni a testét. Vajon lehetséges lenne? Jimin biztosan tudja. Szeretnék majd vele erről beszélni.
Felé pillantok, de amint rám néz, egy fura csillanást látok íriszeiben, ami teljes mértékben összezavar. Soha nem néztek még ilyen szemekkel rám. A tekintete minden alkalommal kifürkészhetetlen, ez most sincsen másként. Végig rajta tartom szememet, egyszerűen nem tudok elszakadni tőle. Hosszú percekig veszek el még abban a sötét szempárban, de ekkor ő zavarba jőve lehajtja fejét. Látom, hogy somolyog, de nem értem min.
Felsóhajtva felállok, magammal húzom őt is kezénél fogva.
- Beszélni szeretnék majd veled. — nézek rá sokat ígérően. Amúgy... most akkor ugye majd lehetek vele együtt úgy? Hiszen már nem hozzám tartozik. Vagy de? Rossz arra gondolni, hogy már mással is lefeküdhet, mivel ennyi volt az egész.
- Akkor hazamegyünk? — kérdi, mire bólogatni kezdek. Ő elmosolyodik, majd magával kezd húzni, arrafelé, amerről jöttünk. Jó lehet a memóriája, ha ilyen hamar megjegyezte, hogy merre lakom. Igazán intelligens egy démon ez a Jimin.
Halkan kuncogni kezdtem, mire furán rám nézett, majd megállt.
- Mi olyan vicces? — húzza össze szemöldökét értetlenül, ami nagyon aranyos. Kezdek nagyon furcsa lenni... harmadik személyiség, hol vagy?
- Semmi, nem lényeg. — mosolyogva utána mentem.

***

Amikor hazaértünk, azonnal az ágyamba dőltem. Hirtelen kezdett fájni a fejem az alkoholtól, ami nem tetszett.
Jimin most ül le mellém, hiszen az előbb még fürödni volt. Lassan rávezetem tekintetem. Egy szál törölközőben van, én pedig hason fekszem. Lehunyom szemeim, majd holnap reggel fürdök. Semmi kedvem még most éjjel tusolni, csak egyszerűen el akarok aludni, kipihenni magamat. Majd holnap megbeszélem Jiminnel a dolgokat...
Viszont ő ezt nem így gondolja, fenekemre ül, majd masszírozni kezdi vállamat, mire jólesően sóhajtozni kezdek. Leginkább gyúrja, néha ujjával benyomja, de a legtöbb csomót a hátamban kinyomja. Nagyon finoman csinálja, hogy ne fájjon, élvezzem, és mégis hatásos legyen.
- Szóval, miről akartál beszélgetni? — kérdi még mindig befeszült végtagomat nyomkodva, amitől teljes testemben megborzongok. Ezt többször csinálhatná nekem.
- Most akkor te még az enyém vagy? — az első és legfontosabb kérdés számomra. Nagyon érdekel, hogy most akkor mi is van köztünk. Ez a masszázs tökéletesen ellazít, hogy normálisan tudjak kérdezgetni. Nagyon jól fogok aludni, ebben biztos vagyok. Főleg, ha velem alszik. Eddig mindig kényelmesen keltem, amikor a karjaim között tarthattam egész éjjel.
- De, a tied vagyok. Örökre. A billogod is olyan, mint az enyém. Az idéző körünk is ugyanolyan. Most már dupla démonok vagyunk, ha lehet ezt így fogalmazni. — mondja, én pedig próbálom felfogni a szavaim. Most vállamat kezdi hüvelykujjával nyomkodni, néha a többi megszorítja azt. Kicsit felszisszenek, amikor erősebben megnyomja hátamon azt a részt, ahol eredetileg szárnyaim helyezkednek el. Az nagyon érzékeny felület, jobb, ha nem igazán ér hozzá.
- Ott ne. — suttogom neki. — Szóval, ha megidéznek, akkor mindketten megyünk, igaz? — még mindig nem békéltem meg ezzel a démon léttel. Újra ember akarok lenni.
- Pontosan. — szinte hallom hangján, ahogy mosolyog, mivel meg tudta értetni velem elsőre is. Jól tud magyarázni, nagyjából le tudom vágni a dolgokat, ha egy kicsit kifejti. Fogyatékos nem vagyok.
- Minmin... lehetek újra ember? — nézek hátra rá reménnyel teli szemekkel. Nem tetszik ez az egész. Tudom, hogy idővel nem lenne problémám ezzel, de most még egyáltalán nem vagyok boldog ettől. Csak normális szeretnék lenni. Nem akarok örökre élni, annak mi értelme van? Végignézem, ahogy a családtagjaim, barátaim meghalnak. Elveszíteném az összes szerettemet, ami csak fájna a szívemnek. Nem vagyok egy érzéketlen idióta, aki nem sír senki után. Igaz, nem mutatom ki, de igenis vannak nekem is érzéseim. Néha nekem is szükségem van arra, hogy érezzem mások szeretetét, ami felém irányul. Ugyanolyan érző lény vagyok, mint minden/mindenki más. Maximum egy kicsit jobban el tudom nyomni magamban az ilyesmi érzelmeket.
- Azt hiszem... van rá mód. Viszont ez egy nagyon hosszú folyamat, különböző próbákat kell kiállni azért, hogy egy démonból ember lehessen. Egy gyógyszert kell megszerezned, ha át akarsz változni. Ugyanígy van fordítva is. Ha egy ember démon akar lenni, akkor is meg kell tennie ugyanezeket. Csak nekik ugye nehezebb... mivel nincsenek olyan képességeik. De miért érdekel? — gyorsan mérlegeltem a helyzetet. Valószínűleg ugyanakkora fájdalmakat élnék át, mint azelőtt, ami miatt azt hittem meghaltam. De ha ez az ára az emberi létnek... talán megéri a fájdalom. Nem leszek örökéletű, hanem boldogan meghalhatok.
- Nem akarok démon lenni. — sóhajtok fel. — Nem akarom a halhatatlanságot, a képességeket, a... szadizmust, nem akarok másoknak ártani, csak normális életet szeretnék élni, mint minden másik ember. A párommal akarok meghalni, nem egyedül... — húzom el számat.
- Ugye tudod, hogy tőlem nem szabadulhatsz? — nyomja meg erősebben vállam, mire felnyögök kissé fájdalmasan. — Ha te is ember leszel, én is. — fordítja maga fele arcomat. A mondandójával rendesen meglep. Szóval velem akar maradni? Ez jól esik... nem fogok egyedül maradni, az már biztos. Ő hű hozzám, én pedig nem fogok neki csalódást okozni.
- Ohhh, és még egy dolog... most már lefeküdhetünk egymással? — kérdezem fáradtan, újra lehunyt szemekkel. Leszáll rólam, majd befekszik mellém. Magamhoz ölelem szorosan, hogy biztonságban érezze magát karjaim között.
- Igen... — mosolyodik el, majd ásít egyet. — Jó éjt, Gazdám...
- Jó éjt, Minmin... — követem én is ajakgörbületét, majd elalszom, ő utána nem sokkal. Remélem ma is olyan jól ki tudom pihenni magam, mint máskor is mellette.

Megint régen volt rész TwT
Köszönöm, hogy elolvastad! 💜

(2020.08.01.)