Strawberry & Cigarette 2 [BEFEJEZETT]

22 fejezet

A nap fényében állva úgy érezte, a szíve darabjaira hullott. A koszos, dohos falakra ragasztott képeket bámulta, miközben ujjai között gyengéden morzsolgatta a legfrissebb szerzeményét.

Egy családi fotót.

Xiao Zhan családi fotóját.

A férfi - a társa - őszinte mosollyal az arcán nézett a kamerába. Szeméből melegség áradt. Bőre pontosan olyan alabástromfehér és bársonyos, mint amire emlékezett. Az apró anyajegy a szája bal sarkában, az orránál és állnának két oldalán a legkülönlegesebb ismertető jele volt a szépségének.

Lehunyta a szemét és maga elé képzelte a férfit. Ujjai alatt érezte a bőre bársonyosságát, csodálatos eper illatát, ami rögtön elvette az eszét. Ajkának nedves puhaságát, zakatoló szívének dübörgését a mellkasában, összefonódó ujjaikat.

Érezte, látta és hallotta a férfit.

Erotikus nyögéseinek hangjai még mindig intenzíven éltek a tudatában.

Szemei kipattantak.

Újra a képre pillantott.

A vágy helyét a színtiszta gyűlölet váltotta fel. Az agyát elborította a düh. Teste körül a levegő hidegebb lett és annyira megtelt feszültséggel, hogy szinte szikrákat szórt.

Xiao Zhan oldalán Yibo feszített, büszke mosollyal és odaadó pillantással figyelte Xiao Zhan-t és a fiúkat. Lien - a négyéves kislány, aki akár az Övé is lehetett volna - széles mosollyal az arcán ült Yibo ölében.

- Ő az enyém. - suttogta. - Csak az enyém. - megfogta a képet, és egy laza mozdulattal félbe tépte. A Yibo-ról készült rész a földre hullott, míg a Xiao Zhan-ról készült képet a párnája alá rejtette.

Nehogy valaki más megtalálja.

Leült a tökéletesen bevetett ágy szélére és büszkén végignézett az évek alatt összegyűjtött gyűjteményén.

Az 5x5 cella mind a három falát a Xiao Zhan-ról készült kinagyított képek fedték. Mindegyik egy-egy igazi mestermű volt a számára. S a férfi legelőnyösebb tulajdonságait ábrázolta. A törődést, a féltést, aggodalmat, szeretetet. Mindazt, amit a társának éreznie kell.

Mert Xiao Zhan az Ő társa volt.

Egyedül az Övé.

Felállt és az egyetlen portré képhez lépett, égető sóvárgással simított végig kezével a papíron, mintha a férfi itt állna közvetlen előtte. Ez a fotó, olyan volt számára, mint másoknak az istenekről készült szobrok.

Csodálta, védelmezte, imádta.

- Az enyém leszel ismét. - lehelte Ren Zhong megszállott hangon. - Az én társam vagy. Az enyém. A magamévá teszlek, s ha eljön a termékenységi időszakod, én, csakis én foglak kiszolgálni, teherbe ejtelek. Te pedig kihordod a gyermekemet. Boldogan fogunk élni, messze innen.

Gumibot csapódott a rácsokhoz, hangjára az egész cella beleremegett.

- Ren Zhong!

Ren Zhong tekintete megvillant és a hang irányába fordult.

Vad, fekete szemével a rács mögött álló őrre pillantott. Sebhelye, ami eltorzított a felső ajkát bizseregni kezdett. Dühösen morogni kezdett, hiszen megzavarták.

Az őr mögött egy öltönyös fickó állt, kezében fekete aktatáskát szorongatott. Precízen eligazgatta szemüvegét az orrán, majd egyenesen rá nézett. Kíváncsisága azonban erősebb volt, így tekintete a Ren Zhong mögötti falra vándorolt. Ajkát egy halk szitkozódás hagyta el.

- Itt az ügyvédje. – mondta az őr gúnyos hangon, majd magukra hagyta őket.

Ren Zhong a cella ajtajához lépett.

- Maga nem az ügyvédem. – fröcskölte.

- A bíróság engem rendelt ki jogi képviselőjének. – mondta a férfi komor hangon. – Tájékoztatni jöttem, hogy az Ön ellen, 2016-ban fojtatott eljárást, a tegnapi nap folyamán, hivatalosan is újra megnyitották. Az ügyészség új bizonyítékokat nyújtott be, a szexuális zaklatás ügyében. – a férfi elővett egy borítékot az aktatáskából, kihúzta belőle a lapot, kihajtogatta, majd gyorsan végigolvasta. – A kétszáznyolc levél közül, amiket maga írt, 93 brutális szexuális leírást tartalmaz Xiao Zhan-ról, amivel megsértette, megalázta és megszégyenítette az említettet.

Ren Zhong a rácsoknak feszült.

- És?

A férfi felnézett rá. Majd a falra. Arca közömbösségről árulkodott.

- Tehát nem áll szándékában fellépni a felhozott vádak és bizonyítékok ellen?

- Nem tagadom le az érzéseimet. – vigyorgott Ren Zhong.

Az ügyvéd felsóhajtott.

- Kérvényezhetünk egy elmeorvosi kivizsgálást, amivel időt nyerhetünk...

- Épelméjű vagyok. – csapott a rácsra dühösen Ren Zhong, mire az ügyvéd megugrott.

- Ez esetben sajnos nem tehetek többet. – összecsomagolta a papírjait, épp, amikor visszatért a teremőr, kezében egy zsákba csomagolt öltönnyel, amit a rácsok közötti résen adott át neki. – A meghallgatása két órán belül kezdődik. A busz már odakint vár. Öltözzön át, és átszállítják a bíróságra.

A férfi távozott, Ren Zhong lehúzta a zsákot a vállfáról. Egyszerű fekete öltöny lapult alatta, fekete nyakkendővel és fehér inggel.

Ledobta a kék kezeslábast az ágyra, gondosan összehajtotta. Felvette az öltönyt, majd megállt, felemelte a párnát, kivette alóla a fényképet és zakójának belső zsebébe csúsztatta. Amint elkészült, ismét megjelent az őr, kinyitotta a cella ajtaját.

Ren Zhong előre tartotta a kezét.

Kattant a bilincs a csuklóján.

Kivezették az épületből, végig a hosszú folyosókon, végül a hátsó ajtóhoz, ahol a busz parkolt. A sofőr mögött, egy fegyveres őr ült. A férfi kivette a kulcsot a felső zsebéből és kinyitotta a zárat, majd beterelték a hátsó vasráccsal körbe bélelt hátsó részlegbe.

A busz kikanyarodott az udvarra. Megállt az acélvas kapuk előtt, a sofőr átadta az engedélyét, mire a kapu néhány másodperc múlva kinyílt.

Majd lassan elindult Chongqing belvárosafelé.