33 fejezet

791 79 1
                                    


Xiao Zhan úgy érezte, mintha kést döftek volna a hátába. A mellkasát szorító fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett, ahogy Zhou Cheng pillantása a sporttáskányi pénzre esett.

- Miért, Zhou Cheng? – kérdezte Xiao Zhan.

Zhou Cheng bűntudattal fordult Xiao Zhan irányába. Nagyon jól látta, hogy a férfi épp úgy küzd saját belső démonaival, ahogy egykoron Ő is ezt tette. S ekkor világossá vált számára, hogy Ren Zhong kézben tartja valamivel. Valamivel, amiért Zhou Cheng hajlandó volt ilyen messzire elmenni.

Zhou Cheng komoran összeszorította a száját, s amikor felnézett rá, Xiao Zhan érezte a szomorúság és az aggodalom keserű vanília illatát.

- Jó indokkal tettem.

- Megkaptad, amit akartál. – lépett Xiao Zhan elé Ren Zhong fenyegetően. – Fogd, és tűnj el.

Ren Zhong védelmező ösztönei bekapcsoltak. Habár Zhou Cheng - hozzá hasonlóan - egyszerű omega volt, Ren Zhong szemében fenyegetést jelentett a hivatása miatt. S habár Zichen keveset beszélt a munkájukban rejlő veszélyekről, tudta, hogy kemény fizikai és mentális kiképzés áll a rendőrtisztek mögött. Zhou Cheng pedig képzett rendőr lévén, potenciális ellenfélnek számított.

- Azt hiszed, ennyivel majd beérem? – vonta fel a szemöldökét Zhou Cheng gúnyosan, mire Ren Zhong arcáról lassan lefagyott a mosoly.

Hátranyúlt és fekete nadrágjának övéből előhúzta a fegyverét, és egyenesen Ren Zhong mellkasára szegezte.

- Mit akarsz?

- Xiao Zhan-t.

Ren Zhong keze ökölbe szorult, szeme dühösen szikrázott, a torkából állatias morgás tört fel. A kötődésének keserű vodka illata lassan betöltötte a nappali levegőjét, mire Xiao Zhan meghátrált.

- Miért álltatod magadat azzal, hogy megszerezheted magadnak? – provokálta tovább Zhou Cheng ártatlan hangon. – Hiszen egy omega csak egyetlen társat fogad el magának párjául. Xiao Zhan társa pedig kezdettől fogva, Yibo. Egyedül Ő, és nem te.

Ren Zhong összeszorította az állkapcsát, megragadta Xiao Zhan-t és magához rántotta.

- Xiao Zhan az enyém!

- A tied? A tied? – kacagott jóízűen Zhou Cheng. – Ren Zhong, hát nem érzed rajta Yibo illatát? Nem látod a testén Yibo nyomait, nem érzed a terhességének sajátos illatát? Hiszen Yibo gyermekét hordja a méhében.

- Fogd be.

- Ugyan miért tenném? – vonta fel a szemöldökét Zhou Cheng.

- Talán most Yibo kölykét hordja, de utána az enyémet fogja. – Xiao Zhan remegő kézzel simított végig a hasán. Még a gondolatát sem bírta elviselni, hogy Ren Zhong gyermekét hordja a szíve alatt.

Zhou Cheng újra felnevetett.

- Ne légy nevetséges, Ren Zhong. Xiao Zhan két egészséges alfa gyermeknek adott életet, s most a harmadik hordja a szíve alatt. – Xiao Zhan rémülten kapta fejét Zhou Cheng felé. A szemébe nézett és próbálta kitalálni mire készül, de a férfiben olvasni, lehetetlennek tűnt.

- Mit akarsz ezzel?

- Egy omega férfi, egy, ritkább esetben két egészséges gyermeket tud világra hozni. Komolyan elhiszed, hogy Xiao Zhan képes lenne egészségesen világra hozni még a te gyermekedet?

- Zhou Cheng...

- Vagy elvetél... vagy belehal a szülésbe.

Ren Zhong-ban elpattant valami, az ősi vadság életre kelt, a csontjaiba ivódott gyilkos felszínre került. A kötődés hajtotta, az ösztön, hogy megvédje Xiao Zhan-t, a veleszületett őrült féltékenység és a mindent elsöprő birtoklási vágy hajtotta. Kivillantotta a fogát és vicsorogva, teljes erejével Zhou Cheng-nek rontott. Megragadta a kezét, amelyikben a fegyver volt. Xiao Zhan a falhoz lapult. A két férfi dulakodni kezdett. Zhou Cheng ellökte magától Ren Zhong-ot, kimozdítva a férfit az egyensúlyából, mire mindketten a földre zuhantak. Ren Zhong a férfi fölé kerekedett, ami nem volt nehéz hiszen Zhou Cheng sokkal gyengébb testalkatú volt. Zhou Cheng kihasználta a másik pillanatnyi habozását, előrevetette magát, ráugrott Ren Zhong-ra és a földre rántotta.

A fegyver csöve a szoba túlsó sarkába mutatott, s amikor Ren Zhong megragadta a fegyver markolatát, a fegyver elsült.

A vér erős szaga és erősödő eper illat töltötte meg a levegőt.

Ren Zhong teste megmerevedett, bőre falfehérré vált.

Zhou Cheng kirántotta a fegyvert Ren Zhong kezéből, mire a férfi oldalra fordult, és kúszni kezdett. Karját kinyújtotta, amikor a pisztoly újra elsült. A golyó keresztülhaladt Ren Zhong testén, de a férfi tovább vonszolta magát.

- XIAOZHAN! – üvöltötte.

Strawberry & Cigarette 2 [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now