16 fejezet

905 85 3
                                    


A négy csillagos hotel étterme zsúfolásig tele volt. Mindenfelől beszélgetés halk zaja hallatszódott, és keveredett egymással. Pincérek szaladgáltak az asztalok között gőzölgő ételekkel megrakott ezüst tálcával, hol pedig üres tányérokkal.

Xiao Zhan csillogó szemmel figyelte a lüktető kavalkádot. Yibo kezének érintése kizökkentette az álmodozásból. Összekulcsolt ujjaikra nézett, arcát pír öntötte el, s mintha életében most először lett volna randevún a férfival, lesütötte a szemét, és idegesen simított végig nyakszirtjén.

Habár szó sem volt randevúról, vagy romantikus vacsoráról, mindkettejük számára, az a néhány lopott pillanat, egy-egy rejtett mosoly, felért egy egész estés romantikázással.

- Anya! Anya! Leöntöttem magam! – Lien hangja zökkentette vissza a való világba. A kislány az asztal túlsó végében ült, rózsaszín fodros ruhácskájának elejét hatalmas folt tarkította. Xiao Zhan a szalvéta után nyúlt és gyorsan letörölgette. – Sajnálom. – hüppögte.

- Semmi baj. – motyogta Xiao Zhan, miközben felállt, kezét a lánya felé nyújtva. – Gyere, gyorsan átvesszük. Mindjárt jövünk. – Yibo bólintott.

Visszasiettek a hotelszobába, előkeresett a bőröndből egy tiszta ruhát, majd a kislányra adta.

- Ezt most próbáld meg nem leinni, mert nincs több szép ruhád. – mondta, miközben végig sétáltak az étterem forgatagán.

- Rendben. – felelte Lien kissé kedvetlenül.

Xiao Zhan elmosolyodott, majd megtorpant.

Egy pincérnő álldogált az asztaluk mellett, olyan közel Yibo-hoz, amilyen közel csak tudott, anélkül, hogy szabályszerűen beleült volna az ölébe. Arcán széles mosollyal beszélt, miközben lopott pillantásokkal végig mérte Yibo arcát és testét. Fel sem tűnt, a férfi melletti székben alvó Wang Qing sem. Haját látványosan hátra dobta a válla mögé. Ahogy közelebb léptek, megérezte az alfa nő vágyának kesernyés levendula illatát.

Teste reagált a konkurenciára.

Yibo tekintete megvillant, amikor Ő maga is megérezte a nő illatát, majd egy laza kézmozdulattal távozásra intette. A nő zavartan toporgott egyhelyben, látszólag meglepte, hogy ilyen gyorsan lepattintották.

Lien kiszakította a kezét a szorításából, végigrohant az asztalok között és megállt a pincérnő mellett.

- Apa! Hogy tetszik a ruhám? – fordult körbe egyszer.

- Nagyon csinos vagy, kishercegnő. Remélem anya mondta, hogy ez az utolsó csini rucid.

- Igen. – bólintott Lien, miközben felmászott a székbe.

A nő döbbenten nézett végig a kislányon.

Yibo felnézett, és ahogy tekintetük találkozott, rámosolygott.

A pincérnő követte a tekintetét. Szemöldöke látványosan a magasba szaladt, orrát fancsalian felhúzta, amikor rájött, hogy az étterem legjobb partija, egy egyszerű omega férfi miatt koptatta le.

Xiao Zhan visszasétált az asztalukhoz és leült Lien mellé.

- A víz elég lesz. – mondta Yibo kemény hangon. – Majd jöjjön vissza a rendelésünkért!

A nő végre vette az üzenetet, sarkon fordult és láthatóan, sértődötten távozott.

- Xiao Zhan...

Xiao Zhan elfordította a fejét.

- Bajban vagy. – dünnyögte Xiao Zhan, miközben ujját gyengéden végighúzta a boros pohár száján. – Nem engedem, hogy megcsókolj lefekvés előtt.

Yibo döbbenten kapta fel a fejét a kijelentésre, majd közelebb hajolt.

- Talán nem engeded meg, hogy megcsókoljalak... de mást is tudok csinálni veled, lefekvés előtt.

Xiao Zhan elpirult, kezével eltakarta a szemét.

Ajkát összepréselte, hogy elfojtsa mosolyát.

Amikor megérezte azt a csodálatos, fűszeres illatot, amit a férfi teste árasztott magából, elállt a lélegzete.

De végül, képtelen volt megszólalni. 

Strawberry & Cigarette 2 [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now