Örökzöld-város egy meseszép hely, ahol a középiskolás diáklány, Cosette Rosengart is él. A lány élete egyik napról a másikra új fordulatot vesz, amikor észreveszi, hogy a világ, amiben él, teljesen a feje tetejére állt. Furcsa és megmagyarázhatatlan...
Csendes tavaszi délután volt. A Nap meleg sugarai simogatták Cosette arcát, aki egy padon ülve aludt éppen. Lassacskán ébredezett, majd amikor már teljesen magánál volt, körülnézett. Egy virágokkal és fákkal teli parkban tartózkodott.
- Hol vagyok...? Mégis milyen nap van?
Nem jutott eszébe miért is lehetett ott, ahogy az sem, hogy mit csinált a mai nap során. Előhalászta telefonját, melynek kijelzője a következőt mutatta:
"Április 22. Szombat 16:08"
Mielőtt tovább elmélkedhetett volna ezen, valaki a háta mögül vidáman rákiáltott, majd hirtelen megérintette vállát.
- Megtaláltalak!
Cosette összerándult ijedtében.
- Emi! Nem megmondtam neked, hogy ne csináld ezt?!
- Bocsi, bocsi! De nem tudtam ellenállni. Egyszerűen megunhatatlan.
Ez a személy nem más volt, mint Emilia Boneri, az ő legjobb barátja.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Éppen nevetgélt Cosette reakcióján, akinek nem nyílt esélye megszólalni, mert Emi megragadta csuklóját, és magával rángatta.
- Gyere Sette! Menjünk a fagyizóba!
- Hé, várj már! Nem emlékszem, hogy ígértem volna neked ilyesmit.
- Nem mindegy? A lényeg hogy jössz és kész!
A Sette-nek becézett Cosette megadta magát Emi követelőző magatartásának és sietve továbbálltak.
- Egek! Olyan vagy mint egy nagy gyerek. Hogy bírom én ezt már évek óta...?
- Ne panaszkodj! Egyébként meg igazad van. Én egy nagy gyerek vagyok, neked pedig kötelességed gondoskodni rólam, Sette nővérkém.
- Nővérkéd? De hisz csak fél évvel vagyok idősebb nálad...
Örökzöld-város kis, vidékies hely volt. Híresnek számított a sok parkos övezete és családias légkörű üzletei miatt. Az utcán ballagva Sette-nek feltűnt, hogy a város túlságosan csendes. Néhány mellettük elrohanó, ismeretlen gyereken kívül senki sem volt az utcákon.
- Szerinted nem furcsa, hogy szinte egy darab ember sincs a környéken?
- Hmm...most, hogy mondod, egy kicsit az. De hétvége van. Olykor mindenütt előfordul, hogy az emberek inkább otthon lustálkodnak. Így talán most nem is kell a fagyiért sorba állni!
Sette elmosolyodott.
- Te aztán tényleg mindenben a jót látod.
Emi egy pillanatra megállt, és vidáman barátnőjére bámult.
- Hisz ismersz már, nem? Olyan nem létezik, hogy engedjek a letörtségnek, vagy bármilyen negatív érzelemnek.
