Egy palacsinta élete

A kezdet!

A történetem úgy kezdődött mint bármelyik másik palacsintáé. Nem voltam se különleges, csak egy átlagos tömeggyártvány. Ezért még mindig nem értem hogy juthattam el idáig, egészen onnan ahonnan mindenki indul. Egy szép nyári reggelen keverték be a tésztámat, és sütöttek ki. Balszerencsémre egy hisztis gyerekhez kerültem aki amint meglátott, rögtön hisztiben tört ki.
-Fújjj nem ízlik. Mi az izé benne-mondta Dávid elégedetlenséggel az arcán.

-Most komolyan? Mi baja van ennek a gyereknek... Dagadt és még válogat is, félreértés ne essék nincs vele bajom, de nem tűnik olyannak mint aki ne enne meg mindent amit elé tesznek.A külsejében semmi figyelemre méltó se volt, na meg nem a legjobb profilját mutatta nekem. A tányérról még azt is láttam hogy az orra is tele van takonnyal, de inkább nem is részeletezném. Mégiscsak ebédidő van, nem mintha hallanák... Senkise hall engem, szóval akár szídhatom is őke...

-Kicsim ha nem ízlik akkor minek kérted? Így csak fölöslegesen dobhatjuk ki a kukába. Tudod jól hogy se én se az apád nem szereti a kókuszos palacsintát.-mondta az anyja és idegesen csóválta a fejét. 

Amennyit láttam a külsejéből megtudtam állapítani hogy vékony, legalábbis közel sincsen akkora hasa mint Dávidkának.

-DE ÉN NEM KÓKUSZOSAT AKAROK ENNI!!-mondta egyre ingerültebb hangnemben Dávid.

-Figyelj a hangnemedre fiam.-szólt rá az apja határozottan. Ez csak mégjobban szította a helyzetet.A fiú már bömbölt a miattam, pedig én nem gondolom hogy olyan szörnyű lenne az ízem hogy ne tudjon megenni. Értetlenül feküdtem a tányéron előtte, ahogy kibelezett villájával, és úgy szedte ki belőlem a kókusz tölteléket. Ahogy egyre idegesebb lett úgy csinálta egyre agresszívabban a kibelezésemet. Nagyon rosszul esett, pedig ha más családnál születek biztos boldogan ettek volna meg, úgy ahogy egy rendes emberhez illik. Félre ne értsék nem voltam ideges, csak elkeseredett azon hogy mire nem képesek az emberek ha nem kapják meg azt amit akarnak. A hang irányába néztem, és amit láttam elrettentett.

-ÚRISTEN KI EZ A MEDVE-megjelent az apja is. Akkora volt mint egy háztömb, na nemhogy megenne engem is, dagadtabb már nem lesz... Fekete haja volt és ápolatlan külseje, ahogy leült reccsent egyet még a fém szék is. Nem lennék szegény helyében... Vannak rosszabb sorsú tárgyak is ebben a háztartásban ahogy látom.

Összenézett a két szülő,és ebben a pillanatban döntöttek sorsom felől.

-Jólvan kicsi Dávid ha nem ízlik dobd ki, amúgyis még csak egy palacsintát töltöttem meg kókuszkrémmel.-mondta kicsit türelmetlenül, ámbár kedvesen az anyja.Az apa egyetértően bólogatott.

Nem is kellett a kicsi Dávidnak több, elindult hogy belehajítson a szemetesbe.Így hogy nem az asztalon voltam, beláttam az egész házat. Disznóól volt az egész, ruhák szétdobálva, de csak férfi ruhák. Családi képek porosak voltak, de ami mégfurcsább miért a nő csinált mindent? Ő tette ki az étkezési kellékeket is az asztalhoz, és úgy tűnt zavarja ami körbeveszi.De mindezeknek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, sokkal jobban elvoltam foglalva a saját sorsommal. Kinyílt a kuka fedő és hirtelen lerepültem a tányérról, egy halk puffanás jelezte hogy a kuka fedele vissza is záródott, és az egész hely sötétségbe borult.

-Megint hoztam a formámat, gratulálok te idióta.-mondtam magamban idegesen. Ez inkább Istenhez szólt mint magamhoz, hiszen én most miről tehetek? Nem az én döntésem volt hogy ezzel a rohadt kókuszkrémmel töltsenek meg.-De akkor is, legalább ez a rohadt szemetes ne lenne teljesen üres. Most rohadhatok itt egészen addig, amíg ez a három emberes család meg nem tölti a szemetest.

Az órákon át tartó monológomat a kinti, jókedvű evés hangjai zavarták csak meg. Ezzel azt érték el hogy még idegesebb lettem, én miért nem voltam nekik jó? Nem nekik ez a rohadt nutellás palacsinta kell amikor az még nem is olyan egészséges mint én... A bio-kókuszos palacsinta. Eltartott olyan fél óráig ameddig befejezték az evést. Hisztis Dávid volt az első aki elvonult az asztaltól, ő 3 palacsintát evett meg. Csak én nem kellettem neki, na de az apja... Az aztán egy zabagép volt, ő 7 palacsintát is bevágott anélkül hogy megfeküdje a hasát.Az anya csak kettőt evett, sose volt valami nagy étvágya. Mondjuk ezt honnan tudhatnám, hiszen csak 1 napig álltam a hútőben. Nem is tudom kire nehezteltem leginkább, az anyára hogy engedte a fiának hogy kidobjon, az apjának akinek az étvágya akkora volt hogy én megse zökkentem volna neki, vagy a fiúnak aki alapból szeretett volna engem.

Első pár napban nagy változások történtek, a kukában szebben mondva se volt rózsa illat. Ez teljesen kikészítette a szaglásomat. A látásomat szerintem már ekkor elvesztettem, egy idő után már nem is érzékeltem hogy kinyitják e a kukafedőt vagy sem. Teljesen tönkretett ez az elszigetelődés. De ez még csak a kezdet volt.

Egy hét multán már elkezdtek meglátszani rajtam a romlás nyomai, nem tudom meddig vagyok képes kihúzni itt a szemétben egyedül, az sem segített sokat hogy a család sok meghagyott ételt dobott ki, amik romlandóbbak voltak mint én.Ebben az egy hétben sok dolgot megtanultam.Az anya neve Gizi volt, az apáé pedig Krissz. Nem töltöttek valami sok időt együtt, igazából ha őszinte szeretnék lenni, talán kettő alkalom volt amikor azt hallottam hogy együtt beszélgetnek. Ezen kívül Gizi ha éppen nem dolgozott, főzött és takarított. Sajnáltam szegényt, biztos emiatt ilyen vékony. Több alkalommal hallottam azt is hogy hányt, két dologra tudtam ebből következtetni. Az egyik hogy beteg, a másik meg hogy a végkifáradás szélén van. Krissz nem csinált semmit, dolgozni se dolgozott csak kocsmába járt, és ha éppen itthon is volt a tv előtt gubbasztott és vedelt mint egy vérbeli alkoholista.Dávidról meg inkább ne is beszéljünk, hallottam hogy a suliban is problémás gyerek és sokszor hazaküldik. Lány osztálytársait zaklatja és azt hazudja nekik hogy márpedig az övé 70cm. Honnan tanulhatta ezt? Mert hogy az apja a sajátját biztos nem találja meg az biztos. De végre eljött a búcsú édes pillanata.Meghallottam hogy az anya szólítja Dávid.

-Dávidkám vidd ki a szemetet a kukába kérlek. Amúgyis te már fel vagy öltözve és a suliba indulsz.-mondta nyájas hangon

De a fiú mintha meg se hallotta volna kilépett az ajtón és el is indult a suli irányában. Na persze nem mintha ez suliba járna, ilyen hisztis gyerekeket biztos vagyok benne hogy hamar hazaküldenének.Hirtelen az anya ideges hangját hallottam meg, ez nekem teljesen új volt mivel a Dávid előtt mindig nyugodt volt és kedves.

-Ez a rohadt gyerek már megint nem figyel arra amit pofázok neki, tényleg nem hiszem el apjuk hogy nem tudod megnevelni...Persze miért is lenne itthon hiszen ez is csak dolgozik meg piál egész nap.

-Ez dolgozni? Mindig csak a kocsmába jár ki, ne legyél már ilyen naív Gizikém... Mindig amikor nem vagy itthon hallom hogy a szerencsejátékos haverjaival beszél, onnan van az a kevés is amit hazahoz, de adosságai is vannak szóval addig menekülj amíg lehet. Kérlek...-sajnos nem hallja meg a figyelmeztetéseimet, teljesen kihasználják és ő meg hagyja.

Kezdtem egy kicsit jobba sajnálni mint magamat, hiszen nekem már nem volt sok hátra de neki velük kell leélnie az életét.Körülbelül 20 perc múlva kivitt a kinti kukába, már nem haraggal váltam el a családtól, inkább sajnáltam őket hogy ilyen szomorú életük van.