Egy palacsinta élete

Erdőtűz

Az én szerencsém már csak ilyen, de talán ha elmagyarázom neki megérti. Nem volt más választásom, ha nem így cselekedtem volna akkor lehet már nem élnénk.

-Figyelj nyugodj le, bemegyünk és mindent elmagyarázok. Rendben van ez így?-szépen lassan próbáltam neki mondani, hiába voltam ugyanannyira zavarban mint ő.

Úgy tűnik felfogta mert bólintott egyet, de még mindig nagyon kényelmetlen volt neki a szituáció. Ezért mintha menekült volna, eltaszított magától és nekipréselt a falnak ahogy előre sietett a barlang mélye felé. Teljesen megértettem miért volt számára sokkoló ez az egész, viszont úgy döntöttem én nem sietem el annyira az utat mint ő. Jó ha egy kicsit egyedül marad amíg lenyugszik, így én inkább elindultam kifelé. Valakinek megkellett győződnie a kinti helyzetről is, és ez a feladat rám hárult. Így hogy egyedül haladtam sokkal könyebben tudtam mozogni, ez csak annyiban nyílvánult meg hogy az utat fele annyi idő alatt tettem meg, mint amikor ketten voltunk. Amikor a bejárat szájához értem próbáltam feltünésmentesen kikukucskálni, a hangok elhaltak viszont biztosra vettem hogy valahol még a közelben lehetnek. Nem is tévedtem nagyot, habár a fák takarásában voltak igenis közel voltak. Emiatt egyre nyílvánvalóbbá vált számomra hogy az emberek nem is olyan hatalmas teremtmények, simán eltörpülnek a fák mellett. És abban is biztos vagyok hogy sok olyan teremtmény van a világon ami hatalmas és még nem láttam. Lehet emiatt érdemes lenne még élni... hogy minden ilyen csodának a szemtanúja legyek? A kis monológomat egy hang szakította meg.

-Dávid álljál már meg, ha nem mondod el mit akarsz mutatni itthagylak a gyászba.-nagyon vékony hangja volt, de ez csöppet sem érdekelt. Csak abban reménykedtem hogy nem az a Dávid van itt akire gondolok.De amint meghallottam a hangját nyilvánvalóvá vált a kiléte.

-Csak gyere ne pofázz, láttál már erdőtüzet? Az ilyen retkes gallyak nagyon könnyen meggyulladhatnak a melegben,csak kicsi rásegítés kell-kicsit mintha erőtlen lett volna a hangja, próbálta elnyomni az érzelmeit de más is volt mögötte.

-Dávid te mi a francról beszélsz, és most érzem te ittál? Megbeszéltük hogy 11 évesen nem kóser ennyit inni. Tudhattam volna hogy nem tartod be az igéretedet- mély csalódottság tükröződött a hangjából. Lehet ő tényleg törődik vele? Viszont ez most csöppet sem érdekelt, fel akarja az az autista gyújtani az erdőt?

-De.. de ez most teljesen más. De te úgysem értheted Patyesz, olyan családi háttérrel mint ami neked van-már nemtudta visszafolytani a könnyeit. Sírásban tört ki, és mivel nem voltak már takarásban láthattam hogy térdre rogy.

-Én itt vagyok neked, add ki magadból minden fájdalmadat, meghallgatom. Mi történt már megint?-ő is letérdelt mellé és megértően elkezdte a vállát veregetni. Remélte hogy ez egy kicsit lenyugtatja majd, a szeméből részvét tükröződött.

-Válni fognak, anya és apa. Nem tudom... nem tudom-a hangján tisztán érezhető volt mennyire összevan törve. Még a mondatot se tudta befejezni, bömbölésben tört ki.

-Shh,shhh nyugalom minden jó lesz. Még ha el is válnak láthatod még őket, ez nem olyan mintha meghaltak volna-magyarázta és közben magához ölelte Dávidot. Kezdtem sajnálni szegény srácot, nem ő tehet róla hogy ilyenek a szülei.

Kicsit kijjebb merészkedtem, szerettem volna közelebbről látni az eseményeket. Viszont túl közel se mehettem nehogy észrevegyenek.Ameddigre odaértem a hozzájuk legközelebb eső fához, kicsit megnyugodott. Legalábbis annyira hogy tudjon beszélni.

-Köszönöm hogy meghallgatsz, hálás vagyok már ha lehet ilyet mondani-láttam hogy közben a szemeit bőszen dörzsöli a pólójának végével. Teljesen vörösek voltak a sok sírástól. Lehet bármilyen rossz is valaki ezt nem érdemli. Már már kezdtem neki elfelejteni hogy annó kidobott és megalázott mivel ennek köszönhetően találkozhattam jó emberekkel, akikkel kijövök és tudok beszélni.

-Ez csak természetes, na gyere menjünk nyugodtan töltsd nálunk az éjszakát.-már mindketten talpon voltak és elindultak visszafele. De valamiért Dávid megtorpant, mintha elfelejtett volna valami nagyon fontosat.

-De ha már itt vagyunk az erdőtűz nem maradhat ki. Erről nem tudsz lebeszélni, néhány fával kevesebb lesz. Kit érdekel?-mondta ahogy elindult visszafelé.

Francba, FRANCBA. Mi lesz ha most ez az idióta itt elkezd gyújtogatni? Kérlek Patyesz vagy ki a franc vagy te állítsd meg.

-Hát én nem bánom csak siess-tisztán látszódott rajta hogy nem ellenzi. Sőt még örül is hogy ilyen dolognak lehet a szemtanúja.

De én ezt nem engedhetem, mi lesz a házunkal ha odáig elterjed a tűz? De mégfontosabb az alapanyagokkal... csak az tartja őket életben. Életem árán is meg kell hogy akadályozzam a tüzet.

-Hé mivan Dávidka, csak nem összevesztek miattad anyuciék?-ordítottam neki gúnyolódva. Tudom hogy ez nagyon gonosz volt, de ha az életük a tét nem válogathatok.

-Ezt ki mondta??-már ennyi is elég volt ahhoz hogy kihozzam a sodrából. Még annál is nagyobb dühroham jött rá, mint amikor engem nem akart megenni.-Hol vagy gyere elő!

-Ittvagyok te retardált, ha ilyen hülye lenne a gyerekem mint te én is inkább válnék-tudtam hogy már nem is gondol az erdőtűzre. Ezek a szavak elegek voltak hozzá hogy kimenjen a fejéből még a legkisebb szikrája is az ötletnek.

-De geci hol vagy? Ki engedte meg hogy hallgatózzál, találjalak csak meg és megöllek-már már visítva mondta és földhöz baszta az öngyújtót. Úgy tűnik még isten is szeret, így az egy kődarabra esett és széttört. Ez azért már Patyesz figyelmét se kerülte el így elindult hozzánk. Bajban voltam, hiába nem tudta Dávid mi volt a hang forrása, akaratlanul is felém sétált.

-Hé mi a baj?-futott oda Dávidhoz Patyesz.

-Valaki beszólogatott nekem, de nem találom azt a köcsögöt. De esküszök ha megtalálom kibelezem. HALLOD?-ordította már talán kicsit visszafogodtabban úgy hogy Patyesz már ott volt mellette.

De ez rajtam nem segített észrevett, sajnálom... Úgy érzem talán túl bátor voltam, és többet vállaltam mint amire képes vagyok. De ha ez titeket megment feláldozom magam. Még mielőtt felemelt a barlang szája felé néztem, láttam hogy Sushi szemtanúja volt az eseményeknek. Látásom homályos volt, nem tudtam semmit se kivenni abból hogy mit érezhet. Hallásom úgy ahogy még a helyén volt, de azt is megviselte az ahogy hirtelen felemelt.

-Palacsinta, úgy megéhezt...

-Te idióta mostmára nyugodjál le. Nem ehetsz meg mindent amit a földön találsz.-állította meg a kezét mielőtt a szájához értem volna.

-Most hogy így mondod... amúgy is csak szar kókuszos azt utálom- mondta lemondóan. Talán minimálisan érdekelte hogy mit gondol róla ez a Patyesz. Még pár másodpercig vizsgált, majd a barlang szája felé hajított. A becsapódástól elvesztettem az eszméletem de utoljára még elmormoltam egy imát hogy Sushiért, nehogy bántódása essen. Meg persze Kittyért, ha itt feldobom a talpam nem lesz kit piszkálnia a gagyi poénjaival. Nem mintha nagy változást hozna az életébe.Aztán minden elsötétült.