ʙɪʟɪɴᴄsʙᴇ ᴢᴀ́ʀᴠᴀ✔

|20|

Nyújtózkodva tettem vissza a telefonomat az éjjeli szekrényre. Jacob még aludt, amikor írtam Colinnak, hogy találkozzunk egy óra múlva a teremben. Közelebb húzódtam Jakehez. A takaró nem takarta izmos mellkasát. Sötet pillái keretezték csukott szemeit. Az ajkai kicsit elnyíltak ahogy szuszogott. Imádok erre kelni reggelente. Aprócska köröket kezdtem rajzolgatni a mellkasára. Majd halkan suttogni kezdtem:
- Jacob, Szívem, kelj fel. - nyomtam egy puszit a halántékára. Nyöszörgött egy kicsit, majd megszólalt:
- Hány óra van? - nyitotta ki álmos, barna szemeit és az órára nézett. Istenem, de aranyos, mint egy kis mackó. - Kilenc van. Miért nem hagysz aludni? - csukta vissza a szemeit és visszafordult a hátára.
Közelebb másztam hozzá és a mellkasára feküdtem. Amit egy hangos nyögéssel köszönt meg.
- Találkozunk Colinnal a teremben, egy óra múlva. Szóval siess. - nyomtam egy puszit a mellkasára.
- Könnyebb lenne ha leszállnál rólam. - mondtam reggeli, rekedtes, mély hangján.
- Ahogy akarod. - álltam föl, de ő egy mozdulattal visszarántott magára.
- Annyira ne siess. Nem fejeztem be. - mosolygott. - Kérek egy csókot és felkelek.
- Honnan veszed, hogy kapsz? - húztam ravasz, féloldalas mosolyra a számat.
- Mert szeretsz? - kérdezte vigyorogva.
- Az meglehet. - szűkítettem össze a szemeimet, miközben majdnem elnevettem magam.
- Kérem azt a csókot. - simított végig csupasz hátamon. Közelebb hajoltam a szájához, majd megcsókoltam. Nyelveink lassú, érzelmes táncot jártak, majd elváltak.
- Menjünk.

×××

Egy röpke óra múlva már a terem előtt álltunk a piros Alfa Romeonak támaszkodva. Pontosabban Jacob támaszkodott neki, engem pedig a derekamnál fogva tartott. Hatalmas kezeiből, sőt egész testéből áradta a melegség. Pajkos barna tekintetével az arcomat nézte, ahogy én az övét.
- Ilyenkor jövök rá mennyire szeretlek. - hajoltam közelebb hozzá és egy csókot nyomtam a szájára.
- Muszáj ilyen érzelgősnek lenni. - húzta fel az egyik szemöldökét. Mi? Azt mondta amit hallottam? Ez egy olyan szép pillanat volt, muszáj volt ezt mondania.
- Érzelgős? Te most komolyan... ezt mondtad!? - levettem az időközben a fenekemre csúszott kezeit magamról és a terem ajtajához indultam, de visszarántott magához.
- Hé, nyugi. Vicceltem - vicceltem. - dühös tekintetem, hamar megváltozott.
- Ez nem vicces! - forgattam meg a szemeimet és durcás arckifejezést öltöttem.
- Ne haragudj, kérlek. - hajtotta le a fejét. Hangjában érződött, hogy megbánta. Végtére is szeretem és van, hogy én is megbántom a rossz vicceimmel. De ilyen egy kapcsolat nem? Veszekszünk, de megoldjuk.
- Mint mondtam szeretlek. Sosem tudnék rád egy óránál többet haragudni. - simultam bele a karjaiba. A nyakamba fúrta a fejét. Éreztem a bőrömön, ahogy levegőt vesz, éreztem bőre melegét. Imádom mikor hozzám ér. Örökre szeretni fogom.
- Én is szeretlek. - puszilt a nyakamba.
- Jó reggelt Galambocskák!
- Szia Colin. - néztem a boldogan vigyorgó fiúra. Aki a terem falának támaszkodva minket nézett.
- Nagyon aranyosak vagytok Galambocskáim. - nyomott el egy feltörni készülő kacajt. Indult a terembe. - Gyertek! - nyomtam egy puszit Jake arcára, kimásztam a karjai közül, - ami megjegyzem nagyon nehéz volt, - és Colin után mentem.

×××

Beszámoltam mindenről a fiúknak. A medálról, az eddigi lépéseimről és hogy mit tudok eddig a Sárkányokról. A ring melletti padon ültek, én meg nagyban mutogatva magyaráztam az opcionális terveket.

- Na minden jól megy akkor elkapjuk őket, hiszen egyedül is majdnem megvoltak. - álltam meg velük szemben.
- Hárman? - nézett fel rám Jake, kétkedő arckifejezéssel.
- Négyen. - száznyolcvan fokos fordulatot vettem és kidülledt szemekkel bámultam az ajtóban álló srácra. - Éppen elég veszélybe sodortad magad az elmúlt hónapokban, arról nem is beszélve, hogy egy bűnbandával állsz szemben. Segíteni akarok és nem csak én.
- Fiúk, - fordultam Jake és Colin felé, - egy pillanatra kettesben hagynátok minket? - fordultam feléjük kérlelő tekintettel.
- Persze. - felelték egyszerre és a parkolóba indultak.
- Mit keresel itt? - kérdeztem bátortalanul. Azok után, ahogy megbántottam, sosem hittem volna, hogy valaha is segíteni akarna. Nagyon fájhatott neki amit mondtam. Hiszen ha Jacob valaha is azt mondta volna, hogy nem szeretet, a szívem összetört volna.
- Mint mondtam, segíteni szeretnék. - mosolygott rám. Annyira megérdemelné, hogy szeressék. Önzetlen és kedves, mindig ott van mikor az embernek kell valaki.
- Azok után is amit akkor mondtam? - gondoltam arra amit a helytelenül elcsattant csók után mondtam. Szomorúan pásztáztam a terem hideg padlóját. Életem legrosszabb tettei között biztos ez is topplistás. Megcsináltad Amy. Taps-taps.
- Hé!- tette a kezét az állam alá, ezzel kényszerítve, hogy ránézzek. - Csak örülni tudok annak, hogy boldog vagy, hiszen szeretlek. Számomra a te boldogságod a legfontosabb és tudom, hogy Jacob vigyázni fog rád. Tudom, hogy szeret, még az életénél is jobban szeret. És te is szereted. Ez a legfontosabb. Sosem tudnák azzal a tudattal élni, hogy én fosztottalak meg a boldogságtól. Érted? - egy könnycsepp gördült le az arcomon, forró csíkot húzva az arcomon. - Sosem tudnálak úgy szeretni, hogy tudom, hogy te nem szerelemmel szeretsz engem. Csak azt akarom mondani, hogy legyél boldog Jacobbal. Legyen egy szép esküvőtök, gyerekeitek, egy cicátok, mert tudom, hogy imádod őket, - ezen el kellett mosolyodnom, annyira ismer, - minden ami a boldogsághoz kell. A legjobbat akarom neked és tudom, hogy mindent megkapsz majd Jacob mellett amit csak akarsz.

Forró könnyek csorogtak az arcomon. Magam előtt láttam minden szavát és a múltunkat, ahogy megismertem, amikor mellettem volt azon a hűvös estén, amikor anyáékra gondoltam és amikor egy szál pólóban ébredtem az ágyában. Ezek mellet pedig a jövő, amiről mesélt nekem, a jövendőbeli családom, a bárátaim, az ünnepek és szülinapok amiket majd együtt töltünk.
Igaza van. Szeretem, de nem szerelemmel. Úgy nem tudom szeretni. Pedig megérdemelé, hogy szerelemmel szeressék.
Egy hírtelen ötlettől vezérelve a nyakába borultam. Szorosan öleltem magamhoz. Annyira bántam mindent, mindent amivel bántottam.
A hajamra simította a kezét, miközben beszívtam jellegzetes kávés, cigarettás illatát. Imádom ezt az illatot. Ha érzem, tudom, hogy nem vagyok egyedül.
A visszafolytott zokogó rohamtól halkan csak ennyit súgtam a fülébe:
- Köszönöm.

×××

Fáradtan ültem le a kanapéra. Ledobtam a papucsomat a földre és felhúzott lábakkal néztem valamilyen filmet. Egész délelőtt popcornt akartam enni, szóval csináltam magamnak, miután hazaértünk.
Mielőtt eljöttünk a teremből megbeszéltük, hogy a héten találkozunk az őrsön. Ugyanis igen, Matt rávett, hogy vonjuk be a rendőrséget is, ha eldurvulna a helyzet.
Két kar fonódott a mellkasomra.
- Szia Szépségem. Mit nézel? - tette az állát a vállamra, miután nyomott egy puszit a halántékomra.
- Őszintén? - nevettem fel. - Fogalmam sincs. - néztem föl a vállam felett Jake barna szemeibe.
- Az popcorn? Kérek belőle. - mosolygott, majd belenyúlt a popcornos tálba és a szájába tömött egy adagot. Nevetnem kellet, úgy nézett ki, mint egy hörcsög aki a pofijába tömött egy csomó ennivalót.
- Olyan cuki vagy. - nyomtam egy csókot a szájára. - Szeretlek.
- Én is szeretlek.