ʙɪʟɪɴᴄsʙᴇ ᴢᴀ́ʀᴠᴀ✔

|12|

Az ajtóban Matt és egy másik rendőr állt. Mit keresnek itt? Halkan osontam közelebb, a lábam nem csapott zajt a sötét színű fa parkettán, odasimultam a falhoz, úgy próbáltam hallgatódzni.

- Jó estét. Miben segíthetek? - kérdezte a barátom.
- Matt Harris, New York-i rendőrség. Ő pedig Jim Cox a társam. Jacob Morris, őrizetbe veszünk. – mi a fene?
- Megtudhatom miért? – kérdezte Jacob meglepetten.
- Kábítószer-kereskedem. - Hogy mi van?! Azt hittem leesik az állam. Jake sosem tenne ilyet. Nem hagyhatom, hogy elvigyék. Nem tett semmit.

Nagy levegőt vettem, összehúztam magamon az inget, majd kiléptem a fal takarása mögül. – Jake, Szívem, ki az? Ó... – néztem fel Mattékre, - Miben segíthetünk? - léptem Jake mellé és összekulcsoltam a kezeinket.
- Őrizetbe kell vennünk Mr. Morrist.
- Megtudhatnám miért? – kíváncsiskodtam, mintha nem hallottam volna mindent.
- Sajnálom kisasszony, - kezdte a szőke rendőr, - de nem kaptunk felhatalmazást, hogy közöljük önnel. Ha szeretne holnap bejöhet Mr. Morrishoz az őrsre.
- De... - egy könnycsepp legurult az arcomon, Jake megsimogatta az arcomat.
- Hé, nem lesz semmi baj. - finoman végig simít az arcomon és nyomott rá egy lágy csókot. - Megoldjuk jó?
- Jó.

Matt Harris

- Két napja Paul Tomlinson házibulija után, behoztuk Pault kihallgatásra. Ő mindent elmondott, amit tudni akartunk, viszont kelleni fog a segítséged is. Vádalkut ajánlok neked és a barátodnak Jax Fosternek. A segítségért cserébe elengedjük a büntetéseteket.
- Miben kell segítenem?
- Bizonyítékot kell találnunk Andrej Alexeev ellen.

A beszélgetést az ajtó nyikorgása zavarta meg, amin egy hölgy lépett be.
- Elnézést, Harris nyomozó, de egy eléggé ideges hölgy várja Mr. Morrist az előtérben.
- Köszönöm. – bólintottam, majd újra Jacobnak szenteltem a figyelmemet. - Szabadon elmehetsz.
- Igen, Amy elég ideges lehet. - Jake szavai után, kiléptem a kihallgató helyiségből és elindultam az irodám felé.
Minden simán ment, már csak az a kérdés ezek után is ilyen könnyű dolgunk lesz-e.

Amy Morgan

A rendőrkapitányság folyosójának csendjét a cipőm kopogása törte meg. Kitudja mennyit dühönghettem, mikor Jacob megjelent az egyik folyosóról és elém lépett.
- Mi a fészkes fenét képzeltél mi!? - csattant a kezem az arcán. - Úgy aggódtam érted. – lábujjhegyre állva megcsókoltam, karjaival átölelte a derekam, de jó végre, hogy mellettem van.
- Örülök hogy itt vagy. Bár a pofon hírtelen ért, de megérdemeltem. - újra csókba zártam.
- Hihetetlen! – tomboltam. – Csak így elrángatnak! Semmi magyarázat. Egy nagy nulla! Semmi! Annyira aggódtam. Mi történt? Miért vagy itt? Mégis mi a fészkes fenét csináltál! – esküszöm változékonyabb vagyok, mint az időjárás. - Csak mondj már valamit!
- Majd ígérem elmondom, de nem most, majd otthon. - egyik kezét a derekamra fonta és elindultunk a kapitányság kijáratához.
- Majd. – suttogtam. Ja persze. A recepciós csajszi bólintott, majd elengedett egy széles mosolyt. Beszálltunk a piros Alfa Romeoba és haza mentünk.

×××

A hold fénye beragyogta a szobát, Jake békésen aludt mellettem. Az egyenletesen emelkedő mellkasán pihentettem a fejem. Szeretem az ilyen nyugott pillanatokat, bár én cseppet sem voltam nyugott. Mindenen kattogott az agyam. Egyszerűen nem tudtam aludni. Mégis, hogy vádolhatják ilyennel? Olyan könnyen vette a dolgot, mint a levegővételt. Hogy lehet ilyen nyugodt? Engem még ez is zavar...
Mikeila Jaxnél van, így miénk a lakás ma estére.
- Miért nem alszol? - hallom meg Jake aranyos, álmos hangját. A haja kócosan lógott az arcába. Végig simítottam a kis kócos, barna madárfészken a fején. Olyan aranyos...
- Nem tudok.
- Mi a baj? - könyököl fel a franciaágyon. Egy kósza tincset eltűrtem az arcomból, a kékjeimet fürkészte csokibarna szemeivel.
- Nem nincs. Tényleg. – hazudtam.
- Próbálj meg aludni egy kicsit. Jó?
- Jó. - visszahajtottam a fejem a mellkasára.
- Szeretlek Amy.
- Én is szeretlek Jake.

×××

A konyhában a friss kávé és gofri illata terjengett. Elővettem a tányérokat, készítettem teát és kivettem a hűtőből a gyümölcsöket és a tejszínhabot a gofrihoz. Letettem az asztalra a gőzölgő kávékat és bementem a hálóba, Jake még édesen szuszogva aludt.

- Jó reggelt! - nyomtam egy puszit puha hajába.
- Hány óra van? – kérdezte rekedtes, álmos hangján. Imádom mikor ilyen a hangja. Rettentően aranyos.
- Tizenegy múlt pár perccel. Gyere Jake. – nyúltam a takaróért, hogy lehúzzam róla, de nem hagyta.
- Gyere, bújj ide mellém. – hunyorgott csokoládé szín boci szemeivel. Életemben nem láttam még ilyen cuki bociszemeket, ahányszor látom, megtelik a szívem szeretettel.
- Ki fog hűlni a kávé és a gofri.
- De aranyos vagy. - egy mozdulattal maga mellé rántott. – Kis konyhatündérem. – felült, majd elsétál a szekrényhez és megnézte magát a tükörben, mögé léptem és megigazítom a fején lévő madárfészket, bár bevallom nem igazán zavart.
- Gyere. – lábujjhegyre állva puszit nyomtam a nyakára, vagyis inkább a vállára. Majdnem egy fejjel magasabb nálam, pedig én sem vagyok valami alacsony, a magam 169 centiével.

×××

- Kis konyhatündérem. Nagyon finom lett. – tömött a szájába egy falat gofrit. Jajj, de édes... olyan lett az orra.
- Azt látom. - nevettem el magam. - Tejszínhabos az orrod. - elmosolyodott és letörölte az orráról a tejszínhabot.

Miután végeztünk a reggelivel lekuporodtunk a tv elé. Jake leült a kanapéra, én pedig ráfeküdtem, gyakorlatilag Jakere, és a mellkasára hajtottam a fejem. Csokibarna szemeivel engem figyelt, a hajamat simogatta. Én is őt fürkésztem... csokibarna szemeit, széles mosolyát, aranyos gödröcskéit az alig látható apró anyajegyét. Annyiszor láttam már ezt az arcot, mégsem tudom megunni. Valahogy most mást is látok a szemében, mint szerelmet, vagy boldogságot... mintha gondolkodna, engem néz, de mintha nem itt járna, lélekben. A múltkorin gondolkodik? Tudnom kell igaz-e amivel vádolják.

- Jacob. – ültem fel.
- Akkor hívsz így, ha komoly dologról akarsz beszélni. Miről van szó? – rögtön feltűnt neki. Tényleg csak akkor hívom Jacobnak? Észre sem vettem.
- Nem mondtad el miért vittek be az őrsre.
- Mert el voltunk foglalva az elmúlt, pár órában. - kacsintott rám.
- Jacob ez nem vicces. Komolyan beszélek. Tit csináltál? - tagoltam az utolsó mondatomat.
- Tettem valamit, egy rossz embernek.
- Nem vagyok már gyerek. Fel tudom fogni, ha valami komolyról beszélünk. - háborodtam fel. - Kérek, mondd el mi történt!
- Van egy Andrej Alexeev nevű férfi, segítettem neki illegális dolgokban. - vettem egy mély levegőt.
- Jakob, mi okod volt erre?
- Apám elhagyott minket, segítenem kellett valahogy anyának. Anya halálra dolgozta magát, túlórázott, elhanyagolta magát, rengeteget fogyott, ránézni is rossz volt. Szörnyen sajnáltam. Csalódott volt, hogy apa otthagyta, mindig magát hibáztatta, hogy biztos ő tett valami rosszat... Csak a munkája és én maradtam neki, segíteni akartam. – szomorodott el az emlékekre, tudom milyen rossz emlékezni... de az élet része. El kell fogadnunk a múltat, meg ha nem is tudunk tovább lépni.
- O Jake. - tettem a kezemet az arcára. - Ez... nagyon kedves tőled, de nem ez lett volna a módja. Tudod, hogy mindig itt leszek, veled. Tudod, ugye?
- Tudom. – mondta, összekulcsoltam a kezeinket. Itt vagyok. Sosem hagyom magára. - Kaptam egy esélyt arra, hogy kijavítsam ezt a hibát. Vádalkut kaptam.