Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Az ujjaimat idegesen ropogtattam miközben a szám szélét rágcsáltam. Tudom, hogy anya még dolgozik de lassan neki is meg kell majd érkeznie a tudat pedig, hogyan is magyarázzam meg a fiú jelenlétét számomra egy hatalmas kérdőjel.

Tétován léptem ki a kocsiból a kulcscsomót pedig úgy szorongattam mintha nem lenne jobb dolgom. Oldalra pillantottam ahol a fiú a jobbomon házunk külsejét figyelte meg.

Egy fehér nike cipő virított rajta sötét fekete szaggatott farmer nadrággal ezt pedig egy ck szürke pólóval párosította. Rövidke hajába egy suhallat belekapott mintha ma még az időjárás is kínozni szándékozna. Viszont a fiú térlátására hagyatkozva minden bizonnyal látta, hogy én őt nézem a lakásunk helyett ezért kisfiús gödröcskéi varázsolóttak baba arcára.

Zavaromban szaporább lépteket vettem fel így még gyorsan bevágtam elé az ajtót pedig éppen nyitottam volna ki ha az nem tárult volna elém nyitott állapotba.

-Sarah végre csak megérkeztél hívtalak de nem vetted fel szólni...-ekkor pedig a mögöttem lévő előrelépett így teljes körű rálátást biztosítt anyának, a vérem megfagyott ereimben.

-Nagyon örülök a találkozásnak William Miller, Sarah nagyon jó barátja és egyben príma személyedzője is. - önbizalommal teli kéznyújtást láthattam tőle.

-Én is örülök neki, hogy végre megismerhetlek Linda Murphy és ne butáskodj na gyere ide! - lazasága teljesen letaglózott ilyen felszabadultnak egyben pedig derűsnek már régen láttam.

Ölelésüket nézegettem miközben anya egy "ez igen" pillantást küldött felém úgy, hogy csak én lássam.

-Megyek a boltba veszek ezt azt William pizza jöhet? - heves bólogatást engedett meg magának miközben elmotyogott egy köszönömöt.

Ezzel elköszönt és elindult gyalog amióta ismerem imád sétálni hétvégente is ha van időnk minden féle képen elmegyünk, régebben ez egy tökéletes családi programnak bizonyosult számunkra de minden változik keserű mosolyom lepte be az előszobánkat.

-Gyere meg mutatom mit hol találsz. - a cipőmből gyorsan bújtam ki miközben körbe mutogattam neki mindent.

-És mi történt az emelettel? - ezt most nem kellett volna, az arcomat gyorsan kaptam el tőle és próbáltam lélekben össze szedni magamat viszont nem szerettem volna erről semmit sem mondani így tehát gyorsan válaszoltam már ha ezt lehet annak mondani.

-Csak ketten vagyunk nem használjuk. - nem tudtam kiigazodni rajta vajon el hitte vagy sem de azért a láthatóság kedvéért meg rántottam hetyként a vállam. - Kérsz vizet vagy bármit?

-Nem köszi. - egy rendbennel le is zártam, majd elindultam a szobám felé amit a végére hagytam.

Valamilyen szinten nyugtató volt hallanom ahogyan követ engem. Amióta megismertem és a közelemban tartózkodik olyan megmagyarázatlan nyugalom kerít hatalmába amit nehéz józan ésszel megérteni.

Kitártam magam előtt a sötét fából készült ajtómat majd azonnal beugrottam a puha ágyámba.

-Köszöntelek a lakosztályomban. - tártam szét magam körül karjaimat.

-Teljesen olyan mint amilyennek képzeltem. - kisebb ideggörcs nyilalt belém. Ezt én akarom ellenére is úgy értelmeztem, hogy szokott rám gondolni.

-Hát nem játszom meg magam. - tettem ölembe a plüssös fehér párnámat.

-Igen tudom, különleges vagy. - forróság öntött el így a lábaim szabad utat törve maguknak felálltak és oda sétáltak az ablak elé.

Fém kilincsre helyeztem kezemet majd le fordítottam így pedig teljesen kitártam magam előtt. Hűvösebb szellő most mintha úgy arcon vágott volna, hogy az eszem próbált irányítani engem de még is most mintha a szívem verhetetlen lenne.

-Tudod. - rekedtes mély hangja hallatán akaratlanul is megugrottam mivel egészen közel hallatszódott hozzám pontosítva szorosan mögöttem. - Édes, hogy mindig zavarba tudsz jönni. - ez most sértette a büszkeségemet főként azért mert igazság alapja van.

-Ez csupán rágalmazás!-fordultam meg túlságosan hevesen a tengelyem körül ennek pedig az eredménye csak az lett, hogy szinte pár centi választott el minket egymástól.

Mély barna szemei magához láncoltak szinte az ajkam már könyörgött az ő édes érintéséhez. Csak néztük egymást hosszú perceken keresztül nem szólalt meg egyikünk se talán csak féltünk attól, hogy megszakítjuk ezt a pillanatott ezzel pedig vissza térünk a körülöttünk felépített falak mögé.

-Gyertek! - anya édes hangja erélyesen szólt hozzánk bármi koránt sem várattuk meg hiszen a pizza illata körülbelül egy órája belepte a ház minden szegletét.

-Az első aki oda ér az kapja a többet. - idegesen méregedtem majd őrült rohanásba kezdtem.

Úgy szedtem a lábaimat mint akit kergetnek emellett pedig a futópados gyakorlás igen csak segített rajtam. A kezdő löketem meg is volt viszont ez a mindenben kiemelkedő focis fiúcska pillanatok alatt már előttem loholt.

-Jujj áhh nagyon fáj. - fájdalommal teli nyögés hagyta el a számat.

-Sarah jól vagy? - arca aggódást sugallt szinte láttam ahogyan magát hibáztatja.

Most ez meg is hatna ha nem lennék egy mániákus kis ördög. Eszeveszett rohanásba kezdtem a levegőt nyugodtan fújtam ki mire jól láthatóan én értem először a helyiségbe.

-Te kis sunyi ezt még csúnyán vissza fogod kapni. - aranyos kis durcás arckifejezéssel meredt rám nem bírtam tovább hangos nevetésbe törtem ki már a térdemen támaszkodtam.

Ő se cselekedett más képpen viszont két kezét éreztem meg az oldalamon majd valami eszeveszett csikizést produkált.

-William engedj el! - szinte félig már a pulton feküdtem miközben a fulladás szélén álltam.

-Gyerekek akkor vágok, csak nem megzavartam valamit?- anya össze csapta két tenyerét majd mosolyogva figyelt minket.

-Nem. - válaszoltuk egyszerre annyi különbséggel, hogy nekem a fejem lángolt. - Akkor együnk. - köszörültem meg torkomat és nyúltam a tányérokért.

[...]

-Nagyon jól éreztem magamat veled. - álltunk egymással szemben a hideg sötét éjszakában.

-Én is. - tűrtem el egy kisebb tincset az arcomból.

Pár pillantást loptunk még egymástól már majd a fiú távolodó alakját figyeltem és az autó lámpájának fényét.

BOLDOG ÚJ ÉVET! 🧸