Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Pontosan hajnali öt órát ütött az óra. Hazudnék ha azt mondanám bármit is tudtam aludni. A gondolataimban egymás után játszódtak le a tegnap este történései.

Fájt levegőt venni fájt meg mozdulni mert tudtam ő nincs mellettem. Nem hiába kerültem ezt a fiút három évig nem voltam kíváncsi rá az életére arra hogyan veri át a lányokat hogyan ébreszt hamis reményeket.

Én pedig mint egy igazi buta kislány örömmel szaladtam hozzá ezzel pedig a saját vesztemet okozva.

Hiányzik annyira hiányzik már csak a tudat, hogy nincs több nevetés együtt és azok a mosolyok mit meg nem adnék, hogy huncut csillogással teli szemeivel nézzen rám.

Azt akartam ,hogy még utoljára tudjam milyen az ő égető nézése még utoljára egyetlen egyszer érjen hozzám.

Annyira üresnek éreztem magamat ahogyan ott sétáltam összetörten a sötét égbolt alatt elkenődött sminkel közben pedig minden második lépés botlásba torkollott. Nem tudtam nem akartam gondolkodni csak őt akartam minden hibájával.

Mire dűlőre jutottam és sikerült csak annyira össze szedni magamat, hogy kibírjak egy percet keserves sírás nélkül, haza mentem. A legkevésbé sem szerettem volna ha anya így lát de sajnos ettől nem tudtam megkímélni.

Már lassan olyan hat hét óra lehet bár nem voltam biztos benne teljesen elvesztettem az időérzékemet, ahogyan minden boldogságomat is.

Az ajtó lassan nyitódott anya pedig amennyire magabiztosan olyan össze szedetlenné vált amint meg pillantott engem.

-Sarah.-anya ösztöneihez híven azonnal ugrott és szorított karjai közé.

-Anya úgy fáj.-alig tudtam kinyögni mivel könnyeim egy szóra sem méltattak.

-De hát mi történt? -simogatta folyamatosan hátamat de éreztem a fájdalmat hangjában.

Hangosan sírtam fel mint akit kínoznak.

Ez pedig így is volt kínzott a tudat minden amit tőle kaptam. De ha végig úgy tekintett rám mint egy pillanatnyi játék szerre akkor miért mondott el olyat dolgot amit senkinek? Miért mutatta meg azt a bizonyos helyét?

De őszintén már ebben az esetben is kételkedtem ahogyan mindenben amihez köze volt William Miller-nek. A neve úgy mardosta végig a lelkem mintha csak a sors és minden az én szenvedésemet kívánná.

Keservesen hosszúak voltak a percek, amelyet azzal töltöttem, hogy friss sebeim okát kifejtsem. A szeme őszinte aggodalmat fájdalmat és nem utolsó sorban haragot sugároztak. De miért is hibáztatnám érte? Hiszen nem csak engem de anyát is átverte. Azt mutatta szeret és boldog velem de mind ez csak egy álca volt egy borzalmas hazugság!

A telefonomat kikapcsoltam rögtön a buli után így nem tudom, hogy van-e olyan, aki észrevette a hiányomat vagy csak éppen érdekelte, hogy vagyok.

Túlságosan hamar kaptam választ a kérdésemre hangos dörömbölésre és folyamatos csengő szóra lettünk figyelmesek. Minden tudóan pillantottam anyára ő pedig csak halkan bólintott majd kiment.

Legszívesebben lemennék és mindent a fejéhez vágnék. De nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa mennyire megtört.

-De kérem muszáj beszélnem vele! -Mintha fájna neki úgy kiabált de ez csak egy hiú ábránd.

Vártam én hosszú perceken keresztül vártam, hogy felront és heves bocsánatkérésbe kezd elmondja, hogy félre értettem. De miért is lenne ennyire egyszerű?

Már dél volt anya hosszú kérésére pedig lementem de előtte szinte letéptem magamról a ruháimat. Nem akartam, hogy bármi is emlékeztessen arra az estre. Egy kinyúlt bő pólóra és melegítőnadrágra váltottam.

Jelenleg pedig a forró levesemet próbálom kisebb nagyobb eséllyel magamba tömni úgy, hogy közben a fejemből nézek ki. Legkevésbé sem kívánok semmien ételt de már így is megrémisztem anyát hát mi lenne akkor ha még enni sem ennék?

Újabb csengőszó, én pedig már előre féltem ugyan is ha ő az nem bírnám ki, hogy végig hallgassam. Viszont helyettem tárta ki az ajtót anya így olyan gyorsan találtam szembe magamat aggódó barátnőmmel. Engedély nélkül rohant hozzám és ő a második olyan személy, aki szorosan tartott karjai között ezen a napon.

Az elhúzódott ölelés után lassan engedett el és ahogyan láttam, hogy tekintete könnyekben csillog ha lehet még jobban sírtam.

-Sarah én úgy sajnálom borzalmas barátnő vagyok, el sem tudom hinni mik játszódhattak le a fejedben és egyedül kellett haza jönnöd ilyen állapotban. Én annyira bánok mindent ha tehetném az időt teljesen vissza fordítanám.-egy kövér könnycsepp gördült le gondterhelt arcán amit én azonnal le is töröltem.

-Ne, hogy magadat merd hibáztatni mivel akár mi is történt legalább itt vagy most velem és csak ez számít.-adtam rögtön tudtára, hogy nekem ez mindennél többet jelent.

Rengeteg lelkizés és szidás után egy fokkal jobban éreztem magamat mondhatni egy részem megkönnyebbült. Jó érzés volt mindent kiadni magamból ők pedig figyelmesen hallgattak végig és helyeselték mondani valómat bár volt amivel nem értettek egyet és az ő szerény állításuk szerint szeretett engem és nem változott semmi ezzel kapcsolatban.

Úgy éreztem vakok és csak én vagyok aki tisztán látja át a kialakult helyzetet.

-Nem ez hülyeség.-tiltakoztam hevesen.

-Láttad te mennyire őszinte szerelemmel néz rád? Minden egyes szavadért oda van maga már csak a jelenléted a fellegekbe viszi. Minden egyes nap után amit veled töltött csak vigyorgott mint a szomszédomban lévő kisfiú én mondom az kisfiú tele van szeretettel.-gesztikulált teljes bele éléssel Bethany, szavai pedig hiába is tagadom meg mosolyogtattak még ha csak egy pillanatra is.

-Ti most komolyan mellette vagy mellettem álltok? -tettem fel rögtön kérdésemet hangulatingadozásom jött kíséretében.

Anya mélyet sóhajtott majd elmesélte mindenki követ el hibákat és kifejtette, hogy nagyon haragszik rá amiért ilyet tett viszont nem biztos benne, hogy úgy történt minden ahogyan én azt láttam.

-De hát a két szememmel láttam és mentségemre szóljon egy korty alkohol sem volt bennem mivel nem engedte nem mintha akartam volna de végig gondolva biztosan azért nem akarta, hogy jobban pofán csapjon a tudat mikor meg látom őket.-hangomból most már szín tiszta gyűlölet vált felfedezhetővé.

-Ez most már inkább kezd át menni elméletekbe.-érveltek rögtön mind ketten.

-Tudjátok piszkosul fáj, hogy még is Amber nyert ez a lány, minden célját eléri kerüljön az bármibe.-sírtam el magamat ma már meg nem tudnám mondani hányadjára.