Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Akár mennyire is nem vártam a csütörtököt most még is eljött. Igazából a megbeszélés után már ha azt lehet annak nevezni nem találkoztam vele ahogyan a szerdai nap folyamán sem. Mondjuk eléggé kerültem is legfőképpen csak a termekben tartózkodtam ha pedig átkellett máshova menni szinte rohanva tettem meg a távot. Jelenleg három óra ötven perc van, itt ülök a könyvtárban a legutolsó padban lévő egyik széken. Szinte a bejárattal szemben ülök szóval ha eljön csak ide talál hozzám. Mondjuk kezdtem abban is igazán kételkedni, hogy egyáltalan tudja e mi az a könyvtár vagy hol találja. Mindegy ha nem érkezik meg öt percen belül hazamegyek.

Éppen a könyvem ötödik oldalát olvastam eléggé belemerültem szóval mondanom sem kell, hogy enyhe szívrohamot kaptam mikor valaki kihúzta a mellettem lévő széket.

-Te aztán tényleg egy parázós kiscsaj vagy-vigyorgott rám tökéletes fehér fogsorával.

-Te pedig eléggé figyelmetlen vagy-néztem vissza a könyvem borító képére amit idő közben becsuktam.

-Miért is? - vonta fel tökéletes ívelt szemöldökét.

-Talán mert késtél-kapcsoltam be a telómat, hogy megnézzem a képernyőn lévő időpontot.

Nem tévedtem késett tizenhárom percet, felsem tűnt annyira bele képzeltem magamat a bűnügyek megfejtésébe.

-Elnézést hercegnő de ne aggódj mert így is tudsz éppen eleget lenni velem. Tudod velem minden perc ajándék szóval élvezd ki. - tette fel kezeit az asztalra.

-A legnagyobb ajándék az lenne számomra ha a matekot megértenéd. - forgattam meg unottan szemeimet.

-Megadom magamat kezdjük azzal de egy feltétellel. - tette fel mutatóujját.

-Na bökd ki csak kérlek kímélj meg a hülyeségeidtől. - vettem elő a matek jegyzeteimet.

-Ezt most vegyük úgy, hogy nem hallottam. Szóval menjünk innen ha lehet most! - pattant fel iszonyat gyorsasággal.

-Biztos, hogy nem megyek sehova főleg nem veled. - fontam keresztbe karjaimat.

-Ne gondolj semmi rosszra kivételesen. Mehetünk a pályára is úgy is kell egy kis mozgás neked. - eresztett meg egy kis kacsintást.

-És hol akarsz tanulni a fűbe kisokos? - meredtem rá flegmán.

-Nagyokos vannak padok is na haladjál. - a földre nyúlt a táskámért majd feldobta lazán a hátára az én kezemért akart nyúlni.

De én hirtelen elrántottam, a fiú ezt pedig csak egy morgással dicsért. Megindult én pedig szótlanul követtem. Ez külső szemmel elég fura lehett, ahogy a suli szívhódítója lazán kisétál a könyvtárból, nyomában velem ahogyan az arcommal a földet pásztázom.

Tényleg ahogyan mondta leültünk egy padra. Az igazgatótol kapott főbb pontokból kezdtünk nézni feladatokat. Annyi szempontból  megérte, hogy én is áttudtam gyakorolni neki pedig a lehető legmegértőbben próbáltam elmagyarázni. Legnagyobb meglepetésemre egy feladat hallatán rögtön tudta miről beszélek többnyire pedig helyes válaszokat is adott meg. Talán nem is olyan üres mint amelyinnek képzeltem, ez a fiú már most tele van meglepetésekkel, habár ha rajta múlik ez volt az első és utolsó is.

-Ha végeztél a semmibe meredséggel, talán neki állhatnánk a megtornáztatásodnak is. - tette össze ördögi vigyorral kezeit.