Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Az elmúlt egy hétben talán a szenvedés és a keserves valóság ami tudatosult bennem.

Minden egyes nap csak is azzal telt, hogy álomba sírom magamat majd lemegyek enni egy falatot és közben a hányingeremet és a sírástól elfojtott tehetetlenségemet próbálom nagyon mélyen elnyomni.

Ezek után néztem szerelmesebbnél szerelmesebb filmeket, de természetesen olyanokat, ahol az egyik fő szereplő össze törik, mert olyasvalaki löki el magától akit szeret.

A boldog végek miatt csak jobban sírtam mert annyira vágyott mindenem rá.

Nem mentem a héten egyik nap se a suliba. Nem érdekelt, hogy ezzel elkönyvelhette magában a nyereségét. Nem érdekelt hányan tudtak a szakításunkról úgy, hogy még biztosra fel sem jött a kapcsolat kérdése.

Megtörtem ez pedig leszívta minden erőmet az ellen, hogy küzdjek.

William békességet sugározó szemeiben elvesztem, ujjainkat pedig ebben a szerelmes pillanatban kulcsoltuk össze. Egyetlen percre fordultam el de mire vissza vezettem tekintetem rá már nem volt velem. Egy másik lány oldalán állt engem pedig még csak egy lenéző pillantással sem ajándékozott meg.

-Kelj fel hallod baszki! - rázogatott valaki fel ebből a rémes álomból nekem pedig kettő dologhoz támadt kedvem.

Elsőként leütni egy párnával aki nem hagy békén más részt pedig össze kuporodni és sírni, hogy enyhítsem azt a súlyt ami megállás nélkül nyomja a mellkasomat.

-Felcseszel rendesen, kapsz egy percet addig én szétnézek a szekrényben és keresek egy bosszúra alkalmas ruhát neked! - nem kellet kinyitnom a szemeimet, hogy tudjam már most válogat és közben tehetetlenül rázza fejét mert rossz neki még mindig így látnia engem.

-Ezzel nyugodtan haddj fel én csak aludni akarok. - mormogtam párnámba és közben reménykedtem azon, hogy feladja és kimegy.

-Ebből elég volt! - a takaró pillanatokat alatt esett le rólam a nap pedig annyira égette szemeimet, hogy kedvem támatt csak még jobban magamba roskadni.

-Szerencséd van a kitartó személyiségem véget. - hideg víz folyt mindenemen én pedig olyan gyorsan pattantam fel, hogy egy enyhe szédülés kerített hatalmába.

-Te nem normális! - sopánkodtam mint egy kislány.

-Mielőtt belekezdenél jobban hisztizni kapsz tíz percet a fürdőben. - olyan szúrós pillantásban részesített, hogy ha nem ismerném most meg is ijednek.

Szemforgatás keretei között mentem a fürdőbe ahol gyorsan lezuhanyoztam fogat mostam és kezdtem el sírni mert eddig bírtam érzelmeim kimutatása nélkül öt kicseszett percig.

-Sarah haladjál! - mondata hallatán vissza mentem hozzá de rossz ötletnek bizonyult amint meg pillantottam arcát.

Azt a gyönyörű magabiztos lányt most rántottam magammal és ő is meggyengült. Könnyei utat engedtek maguknak én pedig azonnal magamhoz húztam Bethany remegő alakját.

-De hát mi történt? - kérdeztem olyan bűnbánóan gyengén, hogy azt hittem pillanatok alatt zuhanok össze és jutok a végleg magamba zárkózás szép szakadékába.

-Szakítottunk. - annyira szorosan kapaszkodott belém, az én lelkem most pedig már nem csak William miatt fájt hanem az én barátnőmért is.

[...]

-Végtelenül haragszom rád. - törtem meg a kínos csendet amit Bethany és barátja társaságában töltöttem.

Amint a suli parkolójában kötöttünk ki ők ugyan olyan szerelmesen csókolták egymást az én zavarodottságom pedig egyszerre dühített és tett csalódottá. Boldog voltam amiért nem történt semmi baj közöttünk viszont ezt akkor sem tartottam szép húzásnak.