Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Sarah Evans

Ahogy bejöttem az ajtón ott helyben egyszerűen csak össze rogytam a padlóra. Fáradtan ültem le és bambán meredtem a semmibe.

Nagyon fájt már a lábam az egész napi magassarkú viseléstől ha ez pedig nem lenne elég kényelmetlenül is éreztem magamat az ünnepi ruha miatt ami rajtam virított. Kínkeserves nyögés hagyta el a számat miközben kibújtam az említett lábbelimből. A konyhába mentem először főként azért, hogy megigyak egy pohár hideg vizet. Kezdtem megint elveszíteni a fejemet. Belefáradtam mindenbe és muszáj tettetnem a szépet. Annyira üresnek érzem magamat és még is fáj, egyszerre érzek mindent és semmit.

-Kérlek ne menj el csak most ne! - hallottam meg anya kínok közötti sírásba fulladt hangját.

Gondolkodás nélkül futottam a szobájába az ajtaját szinte feltörtem de így kellett cselekednem az aggodalmam felülkerekedett a józan eszemen. Mikor megpillantottam a szívem össze szorult, megint pánikrohama lett. Elkezdtem óvatosan felrázni rémálmai fogságából közben pedig könnyeimet vissza tartani. Hirtelen ült fel és nézett körbe úgy, hogy végül az én kétségbe esett arcomra siklott tekintete.

-Jaj kicsim sajnálom-nyújtotta karját én pedig csak hozzá simultam és hosszú percekig ölelt. Védett mindentől közben pedig ő is próbálta nekem azt mutatni jól van de én tudtam, hogy ez közel sincs így.

Most még is úgy éreztem neki van szüksége rám ezért is cselekedtem úgy, hogy arcát vállamba tudja temetni. Nyugtatás képpen finoman simogattam hátát ő pedig nyugodtan sírt fel de akár mennyire is küzdöttem én sem bírtam tovább. Így is telt a tizenegyedikes évem első napja.

[...]

Folyosón sétáltam miközben a kezemben lévő matek könyvet úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta. A diákokon legeltettem tekintetemet és csak úgy cikáztak gondolataim.

-Sarah Evans kérjük jöjjön az igazgatói irodába-rosszul hallottam volna? - Kérjünk jöjjön az igazgatói irodába most Sarah Evans - a lábaim földbe gyökereztek szívem pedig mintha ki akart volna ugrani a helyéről.

Nem tudtam mit tettem vagy éppen mit nem de nem volt könnyű a körülöttem található diákok kérdő pillantásait figyelmen kívül hagyni. Lábaim kissé megremegtek de elég bátorságot véve lelépcsőztem a föld szintre ahová kell mennem. Az ajtó előtt viszont megtorpantam még egy utolsó levegővételt tettem meg amit szép lassan ki is fújtam majd egy elég magabiztos kopogást sikerült produkálnom.

-Gyere be nyugodtan-jött a válasz bentről.

Hát jó mondtam inkább csak magamban. Benyitottam majd köszöntem illedelmesen az ajtót pedig magam után be is zártam.

-Foglalj helyet kérlek-mutatott a negyvenes éveiben járó férfi Mr.Jones a két székre.

-Köszönöm, őszintén nem tudom mit tettem de sajnálom- félve vettem fel vele a szemkontaktust.

-Jaj igazán nem tettél semmit sem igazán ügyes voltál. - mosolygott rám közben pedig egy papírt írt alá.

-Ezt nem igazán értem-ült ki az értetlenség arcomra.

-Szóval tegnapi nap folyamán megírtatok egy tesztet amire a tanárok azt mondták nem kaptok jegyet csak felmérik mik estek ki a szünet alatt. Hát valójában ez nem így van igaz azt is szemügyre vettük de a főbb cél az volt ki képviselje iskolánkat az idei évben. Mint tudod minden évben van egy verseny az "Élet kis okosai program ,,. Tudom tudom minta óvodásoknak csinálták volna ezt a csoport nevet. A lényeg, hogy minden évben négy osztály közül kiválasztunk egy egy tanulót. Az idei évben a és b osztályból téged választottuk ki a teszted igazán figyelemre méltóra sikerült.

-Oh hát köszönöm szépen és akkor ez azt jelenti, hogy egy másik osztályból lesz még valaki? Úgy mint a kilencedik tizedik és végzős osztályból?-kezdtem idegesen csavargatni az egyik tincsemet.

-Pontosan, mint gondolom tudod teszteket fogtok más iskolákból a veled egykorú diák társaiddal írni de ennek lesz egy sportos változata is. - ennél a pontnál lett csak igazán melegem.

-Sajnálom de én nem vagyok jó a sportokban. - kezdtem idegességemben a szám szélét harapdálni.

-Ez nem probléma ugyan is aki az a osztályból kiválasztottunk pont a matekból és ezekből nem jó viszont kiemelkedő tudás van a sportok terén pont ezért tudnának egymásnak segíteni.-vetette fel kedvesen tanácsát.

-Hát nem is tudom. -húztam el számat vészjóslóan.

-Természetesen lenne ennek eredménye is, kérem fontolja meg úgy is jön a versenytársa és megtudják beszélni melyik időpontban tudnának segíteni egymásnak. - csak valaki normális legyen mondjuk egy lány, csak ne pom-pom lány őket nem bírnám elviselni, reménykedem a legjobbakban.

Egy kopogást lehetett meghallani melyre egy gyere be válasz hangzott el. Kíváncsisággal teli arccal fordultam magam mögé de amint megláttam őt félre nyeltem. Folyamatos köhögésbe kezdtem bele esküszöm azt hittem megfulladok. Eközben mind ketten kérdőn vizslattak.

-Hé kislány azért ennyire ne lepődj meg a jelenlétemtől. Nem szeretném, hogy megfulladj mielőtt enyém lehetnél. - húzta ravasz mosolyra szája szélét William Miller a fiú aki minden lány álma akire minden fiú féltékeny és akitől még a tanárok is falnak tudnak menni.