Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Néma csend telepedett le közénk csak a nehéz levegő vételeket lehetett hallani.

-Tudod William nekem is nehéz múltam van amivel a mai napig küzdök. - itt lehajtottam a fejemet egy aprócska könny pedig végig gördült az arcomon.

Nem meséltem el soha senkinek nem akartam, hogy önsajnáltatásnak hidjék readásul nem is lett volna kinek mivel az eset után mindenkit ellöktem magamtól viszont most még is egy elmondhatatlan késztetést éreztem, hogy kiöntsem a szívemet neki.

Anyával soha nem szerettem volna erről beszélni mivel jól látható volt, hogy teljesen össze van törve a mai napig és minden nap csak jobban fáj neki pont úgy mint nekem viszont még is erősnek kell lennie miattam.

Így hát William Miller a suli kis szívtiprója akinek elmondom életem legnagyobb fájó pontját most először.

Én magam adom a kést kezébe viszont rajta áll mit kezd vele.

-Figyelj Sarah nem kell elme... - nem hagytam, hogy végig mondja mivel ennek itt volt az ideje.

-De én így szeretném. Még csak tizenkét éves voltam olyan kicsi, pici fájó lélekkel ami bármikor össze törhetett. Abban a korban a gyerekek legnagyobb problémája az volt, hogy kinek van szebb barbie babája vagy éppen, milyen módon béküljön ki a legjobb barátnőjével mert tegnap ő nyert a fogócskában viszont nekem az élet más lapot osztott. - itt lefolyt még egy könny lekellett törölnöm és mélyen beszívnom a levegőt.

Figyelmesen hallgatott végig nem vágott közbe nem fordult el egy másodpercre se szinte még csak pislogni sem pislog. Pont ugyan olyan fájdalommal teli arckifejezésünk volt és sérült szívünk ami talán soha nem fog begyógyulni.

- Minden olyan átlagos volt anyuval sütit sütöttünk, hogy mikor apa haza jön meglepjük. Az nap nem ment autóval azt mondta friss levegőre vágyik mi pedig nagyon helyeseltük is. Sportos ember volt sokszor járt kocogni is a munkahelyére pedig alig négy utcányira volt. Ki gondolta volna, hogy bármi baj történhet. Szóval anyával már betettük a sütit a sütőbe ki kellett volna már venni pont akkor hívták. Felvette és rögtön az arca rideggé vállt a forró tálca sütemény a kezében foglalt helyet mivel időközben kivette. Én a magas bárszéken ültem izgatottan tapsoltak mikor teszi már le az asztalra és kezdjük el díszíteni az volt mindig a kedvenc részem. De hirtelen hangos csattanás hasított a levegőbe csak úgy viszhangzott én megugrottam a helyemen és a földön lévő sütiket kezdtem el felmérni hatalmas szemekkel. Ezután vettem erőt arra, hogy anyára nézzek akinek megállás nélkül a kis cseppek folytak végig arcán. Az nap este közölte velem hatalmas önuralommal és sírástól vissza folytott hangon, hogy apa nem jön többé haza. - lesokkolt szemekkel pásztázta arcomat majd idegesen ökölbe szorított kezével a falba ütött teljes erőből ettől akaratlanul is felpattantam helyemről majd pánik szerűen kezdtem tovább szinte sikoltozva mondani. - Sírtam csak sírtam megállás nélkül akkor még fel sem fogtam, hogy a hiánya teljesen felemészt hiányzott a minden napokról az, hogy próbálja belőlem a legjobb énemet kihozni, azok az apró biztató mosolyok és piszkosul fájt, hogy többé anyának nem láttam az őszinte mosolyát. William a családomnak akkor vége lett már semmi nem volt többé ugyan olyan!-annyira zokogtam, hogy már levegőért kapkodtam úgy éreztem a tüdőmből éppen most szorítanak ki minden oxigént.

A fiú nem tétlenkedett tovább felpattant és úgy szorított magához mintha az élete múlna rajta. Már én is mentőövként kapaszkodtam belé lassan pedig leereszkedett a földre.

Hát így történt az, hogy a hatalmas nappali az én sírásomtól zengett miközben a földön össze kuporodva kapaszkodtunk egymásba.

Hosszú percekig ez a felállás volt talán már eltelhetett egy óra is mire össze szedtem magamat és lenyugodtam. Kicsit eltávolodtam tőle de csak annyira, hogy azokba a gyönyörű barna szemekbe tudjak nézni. Olyan sok érzelem leolvashatóvá vált róla, hogy ettől csak még nehezebbnek bizonyult nem újabb pánik rohamba kitörni.

-Ideje, hogy elmeséljem az én történetemet. - ekkor hatalmas tenyerét az én sírástól felpuffadt arcomra tette.

-Nem kell attól me... - most ő nem hagyta, hogy végig mondjam.

-Hallgass most te végig engem, rendben? - az a kéz ami eddig arcomon pihent most hozzá kulcsolta az én tenyeremhez én pedig válaszként egy aprót bólintottam.

-Tizenhárom éves voltam a suliból feszülten trappoltam haza mivel belém kötött egy nyolcadikos én pedig nem hagytam annyiba jobbost küldtem felé amitől ő rögtön elesett a tanárok pedig percek alatt teremtek körülöttünk pont úgy mint a kíváncsi szempárok. Egy rossz napomnál játszotta nekem a nagyfiút én pedig nem tudtam magamat megfékezni. Nekem is a családom jelentett mindent pont ezért amikor az eset előtti nap este durvább veszekedés alakult ki közöttük még egy poharat is össze törtek szegény Susannak kellett össze takarítania engem pedig a szobámba terelt, hogy feküdjel le. Egy ideje nem volt rendjén semmi pont ezért mikor másnap egy verekedés után haza értem az ajtót szinte becsaptam. De bárcsak ne jöttem volna haza mivel bőröndök hevertek az előtérbe kérdőn vontam fel szemöldökömet de túl hamar kaptam választ a bennem felmerülő kérdésre. Anya és apa vitatkozva léptek a helyiségbe majd ahogyan engem is meg pillantottak együttesen mondták el, hogy anya elmegy. Ha kisfiú létemre lehettem annál csak idegesebb az voltam, elfutottam otthonról és mikor már teljesen sötétbe borult az ég akkor találtam csak haza. Csuron víz voltam mivel időközben hatalmas vihar tombolt Susan mikor tudomásul vette, hogy végre haza értem és jól vagyok hatalmas megkönnyebbülés lett számára. Róla tudom elmondani őszintén, hogy szeret engem. Akkor adott száraz ruhát betakart és csinált nekem forró csokit akkor azon az estén tőle kellett megtudnom, hogy anya ténylegesen elment és nem fog vissza jönni. Azóta nem hallottam semmit felőle nem keresett ahogy én se őt. Persze az elején minden erőmmel azon voltam, hogy meg találjam de ahogy felnőttem meg tudtam azt is, hogy csak talált valami fiatal ficsúrt aki üzletember így hát lelépett vele. Apa pedig többé nem volt önmaga mert hiába tagadja teljes szívből szerette anyát és ez szerintem mai napig nem változott. Minden idejét a munkájába folytja rólam már tudomást sem vesz. Alig látom éppen ,hogy csak egy héten beugrik pár órára akkor is csak a szobájába elvonul ha beszélünk az pár perc sablonos szöveg és vége is a nagy apai beszédnek. Ezt a családi stresszt pedig lányokon akartam csitítani. - ezzel elhangzott az ő múltja is, most pedig miatta ejtettem könnyeket fájt végig hallgatni az ő nyílt sebeit olyan mintha ezzel most nekem is csak több lenne.

-Minden rendben lesz, együtt ura leszünk a helyzetnek! - szorítottam meg kezét.

Válaszként végre láthattam mosolyát de ez nem az a fajta mosoly volt amitől a szívem hatalmas dobbant és akaratom ellenére nekem is felfelé görbült a szám.

Hanem ez szimplán egy színpadias csalás volt.

-Gyere haza viszlek. - állt fel megfontoltan majd segített nekem is feltápászkodni.