Egyszerre voltam ideges és süllyedtem volna el szégyenemben.
Csak úgy járta át a düh a testem minden részét, hogy William olyan ridegen beszélt velem pedig olyan vigyorral léptünk be együtt azon a küszöbön, hogy azt senki nem tudta volna rólunk letörölni.
Kijöttem az öltözőből és rettenetes kislányos zavar jött rám hiába akartam ezt a legkevésbé. A legőszintebb barna szemei voltak pont az tette őt olyan aranyossá és kisfiússá egyszerre. Annyira mélyenhatóan tudta az embert nézni, hogy ott helyben olvadtam volna el a föld felszínéről. Olyan hatással volt rám amibe minden porcikám beleremegett. Nem tudtam saját magam fölött tartani a konrolt az eszem és a szívem egyaránt kereste a fiú társaságát. Viszont most még is ha ezzel hazudni kell magamnak akkor sem adom meg az örömet neki, hogy lássa milyen feszültséget boldogságot és fájdalmat vált ki belőlem egyaránt.
Viszont még ha csak egy pillanatig is de arra gondoltam, hogy mi van akkor ha ennyire visszataszítónak tart ilyen rövid toppba és ebbe a feszülős nadrágba.
Hiszen én nem voltam olyan tökéletes mint azok a lányok akikkel egy éjszakás kalandjai voltak. Nem vágytam már semmi másra csak, hogy végre otthon tudhassam magam.
De ekkor elkezdtem aggódni, hogy lehet nagy baj történt én pedig itt gondolkodom a hülyeségeimen mikor kitudja mi történt.
Annyira esetlennek érzem magam.
-William-bizonytalanul mondtam ki a nevét de ő annál biztosabban nézett rám.
-Igen? - letette a kezében lévő súlyokat és a futópad elé állt ahol én szenvedtem.
Egyértelmű, hogy a futáshoz való tehetségemen csiszolunk.
-Szóval én azt szeretném kérdezni, hogy minden rendben van? Csak mert nagyon feszültnek tűntél. - a levegőt nem tudtam, hogy a gyors tempó miatt veszem ilyen szaggatottan vagy mert most nem csak a viccből áll a beszélgetésünk hanem komoly szándékkal szeretnék vele beszélni.
-Sajnálom ha annak tűntem és azt is, hogy ilyen hangnemben beszéltem veled. Nincsen semmi csak most lassan kezdődik a foci szezon és elég sok teher van rajtam ezzel kapcsolatban. - nem ismertem annyira ezt a fiút de most valamiért úgy éreztem nem mond igazat.
Viszont nem fogom firtatni ha nem szeretne róla beszélni ha majd készen áll megossza velem is.
-Értem. - ennyit telt ki tőlem jelenleg, az idő lassan telt a lábaimat gyorsan szedtem az oxigén pedig kezdett sürgősen nehezen a rendelkezésemre állni.
[...]
-Na gyere mára ennyi futás elég lesz. - ezzel egy időben megnyomta a gombot mire a gép fokozatosan leállt.
A fiú vízszintesbe tette magát a súlyzót pedig ahogy folyamatosan az égbe emelte majd vissza az izmai úgy látszódtak ki a póló alól. Egyszerűen lélegzetelállítóan festett, fehér pólója úgy feszült a felsőtestére mintha két mérettel kisebbet hordana a haja homlokához tapadt majd kisebb izzadság cseppek keretezték arcát. Annyira koncentrált, hogy külső szemmel még kicsit viccesnek is találtam pont ezért kuncogtam vissza fojtottan.
-Most miaz? - ült fel és kémlelt engem.
-Semmi csak tudod érdekes látni ahogy koncentrálsz. Most először látni ilyet. - elmosolyodott ahogy én egyre jobban kezdtem nevetni a saját hülyeségemen.
Annyira kezdtem zavarba lenni attól ahogy minden pillantását rám szentelte, hogy az összefogott coffomat elkezdtem csavargatni miközben vártam valamit mondjon.
-Szerintem ha engednéd máshol is láthatnád a koncentrációmat. - ez a fiú maga volt a megtestesült pillanatrontó.
-Te hülye vagy! Esküszöm annyira nem egy szinten vagyunk csoda, hogy megérted amit mondok. - felháborodottan kapcsoltam be a lépcsőzésre funkcionált gépet.
-Most ezt meg próbálom nem magamra venni. - kapott drámain szívéhez.
-Nem izgat igazából. - rántottam meg lazán vállaimat miközben egyre gyorsabb tempóban lépkedtem.
-És az már izgat, hogy éhes vagyok? - állította le a stop gombal mire én idegesen néztem rá.
-Hát meglepő lesz de egyáltalán nem és ez meg most miért kellett? - dühös arckifejezéssel néztem rá mire a pocim elő szerettel adta tudtára, hogy igen én is eléggé megéheztem.
-Nyertem. - ezzel kérdés nélkül a kezemet hozzá kulcsolta sajátjához és úgy húzott maga után.
Beálltam a zuhany alá és szinte hideg vízet engedtem magamra. Úgy éreztem minden gondolattól csak tompább leszek. Túl sok mindenen rágodtam és féltem egyszerre. Négy nap múlva versenyem lesz ezek mellett pedig egy helyes szoknyapecér jött az életembe és akár mennyire is lököm el magamtól annál közelebb kerül.
A virágos tusfürdőmből nyomtam a tenyeremre majd mindenhol alaposan lemostam a mai nap fáradalmait. Felvettem a mai sulis ruháimat az edzéshez felhasznált darabokat pedig a sporttáskámba beletettem. A hajamat kiengedtem és kifésültem fújtam magamra a parfümömből majd megigazítottam a szemöldökömet és a szempillámat. De ne értsétek félre csak szempilla göndörítőt és egy átlátszó fixáló gélt használtam fel. Nem sminkelek és ez így számomra megfelel.
[...]
-De én fizetek. - szóltam neki mikor leültünk egy gyors kajálda két fekete bőrfotelébe.
-Ezt remélem viccnek szántad. - intett az egyik pultos lánynak aki lepődjünk meg rögtön ide is jött felvenni a rendelésünket.
-Sziasztok, sikerült választani? - kérdezte idegesítően magas hangon éjfekete hajával miközben a kis füzetét és tollát szorongatta apró kezei közt.
A szoknyája meglepően feszesen állt rajta pólóján pedig alig láthatóan kigombolt egy szintet így jól láthatóvá tette dekoltázsát.
-Igen szeretnék kérni egy sajt burgert nagy adag krumplival és rostos ananász lével. - össze csukta az étlapot majd oldalra tette ,szemeit pedig rámemelte ellentétbe a lánnyal mert ő még mindig csak William-et nézte pedig a kérését szinte pillanatok alatt lefirkálta.
-Én ugyan ezt kérem köszönöm. - most egy lenéző tekintettel ajándékozott meg engem amit szerintem nem kell ragoznom mennyire felidegesített.
-Édesem akkor ezután mehetünk hozzám a családom már nagyon vár téged. - ekkor az asztalon pihenő kezemre tette a saját tenyerét.
Szavaiba és cselekedetébe belepirultam a kezem enyhén remegni kezdett mire jobban kezdte elszorítani. Engem vizslatott miközben apró gödröcskéi megjelentek szemei úgy csillogtak, hogy egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. Ajka olyan édesnek tűnt, hogy még engem is megijesztett mennyire vágyom rá. Mentolos citromfű illata csak úgy átjárta testem minden porcikáját.
Ekkor pedig tudatosult bennem , hogy elvesztettem magamat.
William Miller megbabonázott.
VOUS LISEZ
Mindenkiben keresve
Roman d'amour-Gyűlölöm, hogy ezt csinálod velem Sarah Evans-nézett üveges tekintettel rám. -Nem kell elviselned csak akkor hadj menni William Miller- tártam szét tehetetlenül karjaimat miközben könnyeimmel küszködtem. -De nem megy, mindenkiben a te őszinte nev...
