Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

Hangos koppanások voltak hallhatóak ahogyan a lány dühösen tipegett vissza a pult mögé. Pár szúrós pillantást küldött még felém de nekem ez nem jutott el az agyamig mivel még mindig vörös arccal ültem vele szemben ahogyan keze enyémet melegítette. Nem szóltunk egy szót sem csak csendben vártuk, hogy végre meghozzák a rendelésünket. Nekem az a tíz perc is egy órának tűnt ha nem többnek. Ahogyan jól levághatóvá vált, hogy éppen a pasi a kezében lévő két tálcával felénk sétál én adtam meg a kezdő lépést így gyorsan cselekedve vissza csusztattam kezeimet a lábamra.

-Jó étvágyat kívánok, és elnézést a kellemetlenségért. - vakarta meg tarkóját kellemetlenül miközben letette elénk a kért ételeket.

-Köszönjük. - válaszoltunk szinkronban viszont ezzel egy idővel szinte vissza is kérdezett William.

- Milyen kellemetlenségért is kér elnézést? - dobott be egy sült krumplit lazán a szájába.

-Hát a kattant lányért mögöttem. - mutatott úgy hátra, hogy közben nem fordult meg.

-Te láttad? - kérdeztem ezúttal én vissza.

-Hát persze végig néztem az egészet és hidjétek el már régen kirúgtam volna ha nem lenne az unokatesóm.-itt kínosan elnevette magát miközben nekünk őszinte bűnbánást sugalt az arcunk.

-Hát ezt őszintén sajnálom tesó. - nyújtotta kezét amit a srác el is fogadott.

-Köszi szépen na sziasztok további szép napot és mégegyszer bocs. - biccentett még egy utolsót majd ment is tovább az üres tányérokat össze szedni.

-Nem lennék a tag helyébe. - mosolygott miközben az arcát ide oda rázta.

-Hát én jelenleg a sajátomban sem lennék. - haraptam bele egy jó nagyot a szendvicsembe.

-Miért is? - folytatta ő is a kajálást.

-Hát egy ilyen lányba botlok akiből már a saját rokonának is elege van ha pedig nem lenne ennyi elég itt vagy te is. - vágtam egy olyan "egy pont nekem" arcot miközben egy huncut mosoly ült ki arcomra.

-Most aztán a lelkembe tiportál. - törölte le nem létező elhullajtott könnyeit.

-Bocsi nem hallottam jól. Neked van olyan is? - csodálkoztam mint egy alsós mikor megtudja nem létezik a mikulás.

-Cica és még nem is tudod milyen jó van másba nekem. -hangosan nevetett fel de ezúttal félre nyelt és úgy köhögött, hogy szinte az egész kajáldában lévő emberek minket néztek.

-Hé kisfiú azért ennyire ne legyél zavarban tőlem. - nevettem most ezúttal én, saját mondatomon mivel a fiú első hozzám szólt mondatát ismételtem meg.

-Jaj te lány. - mosolygott édesen de a legmeglepőbb módon a tálja már üres is volt.

-A történelem megismétli önmagát! - ezzel pedig a hamburgert kivégeztem.

[...]

-De én nem is erre lakom. - kezdtem pánikba esni mivel egyáltalán nem jó irányba vezetett.

-Mivel nem haza viszlek. - állt meg egy piros lámpánál.

-Hát akkor? - több idegesség volt a hangomban mint mikor fizika témazárót írok pedig hidjétek el annál a tantárgynál és tanárnál nincs rosszabb.

-Nyugi nem foglak megerőszakolni, mondjuk amit élvezel az nem számít annak. - perverzen mosolygott miközben legszívesebben beletörölném a képét a kormányba.

-Nem vagy vicces. - fontam keresztbe magam körül karjaimat.

-De az vagyok és ezt te is jól tudod. Amúgy meg elviszlek hozzám. - hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.

William Miller főként az egyészakás kalandjairól volt híres. Abból is mindet akaratom ellenére de úgy hallottam nálla történt minden esetben ha nem egy random buliban. Ilyenkor merült fel mindig bennem a kérdés, hol vannak a szülei és ők ezt mennyire díjazzák? Viszont most amin ennél is jobban elgondolkodtam vajon rám is csak egy futókalandként tekintene?
Amint belépek a házukba én is csak egy leszek a sok közül?

-Hé akkor mehetünk be? - nyitotta ki a kocsiajtót és már be is csapta maga után.

Mély levegőt véve szinte remegő lábakkal de nagy nehezen én is kiléptem.

-Nyugodj már meg Sarah soha nem bántanálak. - fürkészte arcomat miközben arra várt én adjam meg a végső szót.

-Tudom. -ekkor kinyitotta az ajtót.

A ház nagyon nagy enyhén sokkot is kaptam, a kapuk fémből készültek és fekete színűek voltak. Hatalmas térkövezett tér tárult elém ahol három autó állt nem tudom vannak most nálluk vagy ennyire bejött nekik az élet. Egy kisebb szökőkút foglalt helyett közepén, a beton út szélén pedig gyönyörű formára vágott bokrok sorakoztak. Kisebb lépcsőn mentünk fel végül a sötét fából készült ajtó is kitárult.

Levettem a cipőmet majd követtem egészen a nappaliig. Nagyon letisztult volt minden főként a fehér és fekete szín dominált. Fekete bőr kanapé volt előtte egy üveg asztal, fényes alapú fehér bútorok helyezkedtem el majd végül egy hatalmas tv itt is voltak szoba növények de nem estek túlzásba pont tökéletes minden. A hatalmas ablakok miatt nagyon világos van amitől boldog lettem mivel apa mindig azt mondta a boldog idő új lehetőségeket hoz.

-Hozzak valamit esetleg? - szögezte felém a kérdést amire én nemleges ráztam fejemet.

-Van itthon valaki? - kérdeztem miközben még mindig a csodálatos helyiségen csodálkoztam.

-Apa dolgozik Susan pedig csak holnap jön. - amint elmondta leült az ablaknál kialakított ülősarokra.

-És anyukád? - helyet foglaltam én is mellette.

Túlságosan mély levegő vétel hagyta el ajkait szemén átsuhant valami ,arcvonásairól pedig őszinte fájdalmat véltem felfedezni.

Ez láttán pedig az én szívem is összeszorult.

Annyira egy idióta vagyok!