Mindenkiben keresve

Sυɳʂԋιɳҽ

-Ez volt az első és egyben utolsó ilyen alkalom. - mutogattam közben össze vissza.

-Majd meglátjuk. - engedett meg magának egy kacsintást.

-Csalódni fogsz.-néztem fel rá boci szemekkel.

-Édes vagy csak tudod ez valahogy fordítva fog történni. - nevetett gyönyörű fehér fogsorával egyszerűen azok a kis gödröcskék és közben az, az aranyos kis megbújó csillogás a szemében képes volt egyszerre mindent elfeledtetni velem.

-Szóval tudnál nekem segíteni? - pontosan nem is tudnám meg mondani mennyi idő után sikerült ezt kinyögnöm mert akár mennyire se szerettem volna sikerült olyan zavarba hoznia, hogy még a világomról sem tudtam.

-Hát persze na pattanj be. - ezzel meg nyomta a gombot mire a zárak feloldottak.

Pár pillanat lepörgése alatt nyitotta ki nekem az ajtót megvárta türelmesen még én beszállok úgy, hogy közben a szívem a torkomban dobogott. A másik oldal ajtó csapódására eszméltem fel szinte hófehér árnyalatú arccal néztem rá de ő olyan édes mosolyt sugallt felém, hogy a vér vissza áramlott arcomba és már szinte úgy éreztem lángolok.

Gondosan becsatoltam magamat kitudja, hogy vezet ez a vigyorgó szoknyavadász. Viszont most még is levakarhatatlanul boldog voltam mert annak ellenére, hogy ki nem állhatom most még is úgy éreztem nem is olyan rossz vele lenni.

Az út csendesen telt igazából még csak egy pillanatra sem néztem rá csak a mellettem lévő város különböző épületeit vizsgáltam.

Öt évvel ezelőtt még boldogan kocsikáztam vele az oldalamon mindig a rádiót hallgattuk és akár milyen bugyuta zene ment mi mindig olyan hangosra vettük fel, hogy azt még a mellettünk lévők is hallották. Sosem telt vele egy út csendesen vagy énekeltünk olyan igazán üvegtörő magas hangon vagy elmesélte fiatal kora hülyeségeit. Annyira tudott élni annyi kalandban volt része viszont én még is a szöges ellentéte voltam. Nem barátkoztam nem jártam el sehova az pedig, hogy bármi hülyeséget csináljak eszembe sem jutott talán utóbbit anya sem bánta. Meglepő módon pedig most sem változott semmi. Annyira törekedtem mindig a jó eredményre egy csodás benyomásra, hogy végül teljesen elfelejtettem élni.

-Minden okés? - simította végig ujjait vállamon. Azon a területen a bőröm elkezdett bizseregni talán pont ezért hittem azt el, hogy tényleg megtörtént nem pedig csak képzeltem.

-Persze. - varázsoltam egy széles mosolyt arcomra miközben az edző terem feliratát vizslattam. Fel sem tűnt, hogy ide értünk annyira eltöprengtem.

-Akkor vágjunk bele csajszi! - emelte fel hangját miközben próbált szerintem egy lányt utánozni de mit ne mondjak hát nem a legjobb ebben a szerepjátékos cuccban.

-Remélem ez nem nekem szólt. - nevettem kicsit szégyenlősen miközben elképedve ráztam a fejemet.

-Hát nem látok mást itt, vagy talán esetleg egy két rajongóm elbújt volna hátra. - nézelődött ide oda mintha tényleg keresne valaki olyat aki szerintem most legkevésbé sem szeretne itt lenni komolyan azt sem értem én mit keresek itt.

-Hát nem hiszem, hogy valaki ennyire veled szeretne lenni. - húztam el a számat miközben lassan kiszálltam.

-Ne mondj olyat amit te sem gondolsz komolyan. - elégedett vigyora szinte levakarhatatlanul virított kifogástalan arcán.

Hiába szólhattam volna most vissza bármit is ehelyett csak magamban mondtam el, okosabb enged.

Így történt meg tehát, hogy mind a ketten fülig erő szájal léptünk be a terembe. Ami később lehet a halálomat fogja jelenteni de most minden boldogságomat.