R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

00. PROLÓGUS - YUKI KIMIKO

  Kimiko sosem érezte, hogy tartozna is valahova és ez azon a napon is így volt, mikor elérkezett a vizsga napja. Ezen múlott, hogy igazi ninja lehet-e. Kimagasló eredményeket ért el, külön foglalkoztak vele. Kemény edzéseken ment keresztül, melynek meg is lett az eredménye, mégis volt valami hátrány az egészben. Kortársaihoz nem tudták beosztani, hiszen mindig kudarcba fulladtak a küldetések. Magányosan kellett folytatnia, hiszen akkora erővel rendelkezett, hogy mindenki félt tőle. Egymaga próbálta továbbfejleszteni képességeit és innentől kezdve Kimiko története korántsem volt vidám, nem hogy hétköznapi. Voltak jobb pillanatok, hiszen csak egy emberrel tudott igazán kijönni, az édesanyjával. Ő volt az, aki mindenbe támogatta és mellette állt jóban, rosszban, de mégsem volt olyan egyszerű, hiszen valaki mindig kettejük közé állt. Az apja szinte megkeserítette a lány életét és csak gyűlölni tudta őt, de egész Köd falut! Az a rengeteg düh csak emésztette belülről, míg egy nap sorsfordító dolog nem történt. Az ajtón belépve a szeme láttára esett össze édesanyja, aki az életéért küzdött. Kimiko szemei tágra nyíltak és a düh, a méreg elöntve őt látta meg a tettest, a saját apját... Pokolba kívánta őt, de hirtelen eltűnt. Anyjához lépve könnyes szemekkel húzta őt ölébe.

  - Anya! – Zokogott fel a lány.

  - Kimiko drágám. Hirtelen jött el a pillanat, amitől rettegtem. – Gyengén suttogta édesanyja ezeket a szavakat. – Tudom, hogy különleges erővel bírsz így nálad nem is lesz erősebb ninja az egész világon. Fogd ezt és menekülj innen. – Kimiko kezébe helyezte kardját.

  - D... de...

  - Shh.. Figyelni foglak, és segítek majd a nehézségekben, de nem evilági az erőd. Itt nem fognak rád jó szemmel tekinteni. Helyén van a szíved! Tudom, hogy nem ezek a valódi érzelmeid, majd találsz egy jobb helyet, ahol önmagad lehetsz.
  - Szeretlek.

  - Én is szeretlek kincsem... - Ahogy ez a mondat elhagyta száját, örök álomba merült. Kimiko hangos zokogásba kezdett és szorosan magához ölelte őt. A kardot gondosan felcsatolta magára és egy utolsó ölelés után szobájába rohant. Előkapta táskáját, melybe már össze volt pakolva, hiszen annyiszor akart elmenekülni, de nem rá vallott volna. Édesanyja miatt maradt. Fájt, nagyon is fájt neki.

  Hangos csapódás hallatszott nem is olyan távolról.

  - Ő tette ezt! Kimiko tette! – Ismerős hang csapta meg fülét a lánynak. Elöntötte a gyűlölet, úgy érezte, hogy végeznie kell vele. Már indult is volna, de édesanyja szavai jutottak hirtelen eszébe: „Helyén van a szíved! Tudom, hogy nem ezek a valódi érzelmeid...". Könnyes szemeit megtörölve az ablakhoz lépve tekintett vissza immár a múltjára, majd távozott. Csendben bújt meg egy közeli fán, ahonnan figyelemmel kísérte a további történéseket. Látta, ahogy apja remek színészi tehetségét megmutatva játszotta el az áldozat szerepét. Kimiko tekintetet lángolt, de nem tett semmit. Nem lett volna értelme elpusztítani őt, de még az egész falut sem, holott megérdemelték volna. Egy utolsó pillantást vetett otthonára és könnyes szemekkel távozott. Remélte, hogy talál egy jobb helyet, ahol elfogadják úgy, ahogy van.

  Egy sűrű erdőbe érve keresett újabb menedéket, ahol egy pillanatra ismét megpihenhetett. Napok óta csak menekül, de céltalanul, hiszen fogalma sincs merre tart. Óvatosnak és sietősnek kell lennie, hiszen apja, már biztosan keresteti, szökött ninjának számított, éppen ezért egy pillanatra sem lankadhatott figyelme. Abban a pillanatban zörgést hallott, távolabb ugrott. Egy bokor mögött megbújva figyelte honnan is jön a zaj forrása. Kezét övére téve felkészülten várta a pillanatot, hogy mikor fognak nekirontani, de meglepetésére, csak egy nyuszi ugrott ki egy másik bokor alól. Nagyot sóhajtva állt fel, de nem várt pillanat érte.

  - Hmm... Mi járatban van erre egy magadfajta cicuska? – Gúnyos hang csapta meg a fülét és már abban a pillanatban egy hárompengéjű kasza jelent meg előtte. Elakadt a lélegzete, de mély levegőt véve nyugtatta meg magát. – Csak nem beijedtünk? – A titokzatos alaknak ezt lehet nem kellett volna, mert Kimiko már mögötte is volt.

  - Lehet jobban kellene figyelni Mr. Nagyszájú és nem alábecsülni engem! – Kardját előrántva szegezte ellenfelének, aki csak gúnyosan vigyorgott. Hátulról próbálta felmérni a férfit, aki hangos nevetésbe kezdett.

  - Jaj cicuskám. Nem vagy te tisztában azzal, hogy ki is vagyok én valójában, de mindjárt mesélek magamról egy kicsit! – Abban a pillanatban már lendítette a lány felé kaszáját. Kimiko határozott mozdulattal kivédte és ezzel hatalmas chakrát felhasználva vágott vissza.

  - Na ezt kapd ki! – Figyelemelterelésképpen klón jutsut használva lendítette kardját, mely akkora erővel bírt, hogy ellenfele a biztos halálba repült. A lány tisztában volt képességével, és nagyon is jól tudta, hogy ezt lehetetlenség lett volna túlélni. Hátrahagyva mindent tovább folytatta útját, hiszen biztos volt abban, hogy ha ez a valaki ott volt, akkor másoknak is a közelbe kell lennie.

  A fáradtságtól már szinte nem is látott, de szerencséjére egy faluhoz ért. Nem is akármelyikhez, Yugakure-ba. Kapta az őrök figyelmetlenségét csendben besurrant és igyekezett elvegyülni. Kapucniját felhúzva próbálta elrejteni magát, mígnem támadt egy ötlete. Fegyvere nem volt feltűnő, de fejpántja eléggé így gondosan elrejtette, majd pedig egy közeli árushoz lépett. A tervek szerint próbálta összeszedni a fontosabbnál fontosabb eszközöket. Kedvesen megköszönve távozott, majd egy fogadóban meghúzta magát. Elkészítette tökéletes tervét, hiszen az előbb vásároltakból hosszú barna haját átszínezte lilára, és egy kevés smink segítségével átváltoztatta teljesen a külsejét. Ennek segítségével hosszú ideig el tudta rejteni valódi énjét így békésen tudta élni életét.

Remélem elnyeri tetszéseteket! Valamilyen formában jelezzétek, hogy érdemes lesz-e folytatni.
Puszi nektek!

I.Heni