R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

19. FEJEZET - VÉGEZD KI

Sziasztok kedveskéim! 
Bízok benne, hogy tetszeni fog nektek ez a rész. Rengeteget agyaltam, hogyan is kellene folytatom és így sikerült. 🙂 Ez az a rész, ahonnan kicsit fordulnak a dolgok és szereplőink élete is egy kicsit megváltozok lassacskán. Nem is tartalak fel benneteket. 
Jó olvasás, szórakozás!

______________________________________

 Ez a reggel is olyan volt, mint a többi. Álmosan kelt ki az ágyból, hiszen a folyamatos rossz álmok miatt csak forgolódik és felriad éjszaka, de már hidegen hagyta és minden erejével azon volt, hogy összeszedetten tudjon teljesíteni az edzésen. Kimászva az ágyból szekrényéhez lépett és felvette az először kezébe akadó ruhadarabot. Megfésülködött, barna hajzuhatagát felkötötte és indult volna az étkezőbe, mikor egy olyan személybe botlott, akire abban a pillanatban egyáltalán nem volt kíváncsi.

 - Jó reggelt szépségem. – Kaján vigyor ült arcára, de Kimiko első perctől kezdve tudta, hogy ennek a szokásos rivalizálás lesz a vége így rögtön lekevert neki egyet. Hidan hátrahökkölve kapott arcához és mérgesen tekintett a lányra. – MOST EZT MI A FASZÉRT KELLETT?!

 - Mert egy öntelt fasz vagy, azért. – És e kijelentés után faképnél hagyta a férfit. Tovább sétálva újabb személybe botlott.

 - Oh... Kimi, hm. Jó reggelt! – Kedvesen mosolyogva üdvözölte a lányt Deidara, de hallotta, hogy nem messze valaki nagyon mondja a magáét. Kicsit félrepillantva látta a távolban az ideges Hidan-t, aki csak folyamatosan szitkozódott.

 - Jó reggelt neked is! Ne is kérdezd. Már kora reggel bosszantani akart így megelőztem a problémát. – Sétált Deidara mellett, de fél szemmel azért a szőkeségre pillantott és mosolyra húzta a száját. A fiú hangos nevetésbe kezdett és vidám beszélgetést kezdve igyekeztek az étkezőbe, ahol már majdnem mindenki ott volt. Kimiko mosolyogva lépett be a konyhába, ahol Konan segítségére sietve készítették el a reggelit együtt a sok éhes szájnak. Papírvirágnak nevezett barátnője a lány kezébe nyomta a tányérokat, amelyeket szorgosan mindenkinek kitett, de végére hagyta Hidan-t, aki addigra már a helyén ült. Éppen letenni akarta a tányért, mikor hirtelen elkapta kezét és mélyen a szemébe nézett, jelezve nem tetszését. Kimiko-t hidegen hagyta a fiú viselkedése, kirántotta kezét az erősen szorító karmok közül és távozott a konyhába. Konan-nel együtt kihozták a reggelit, majd mindenki helyet foglalva nekiláttak az étel fogyasztásának. Az elején még hangosan folytatta mindenki a társalgást, míg Pein-nek elege lett és mérgesen csapott az asztalra.

 A nap további részében mindenki szétszéledt. Volt, aki küldetésre ment, de voltak, akik csak henyéltek. Kimiko is szívesebben pihent volna, de nem volt alkalma. A vezér miden lépését követte és esélye nem lett volna, hogy legalább csak a mai edzést elhanyagolja. A szokásos bemelegítés után kezdődhetett az igazi küzdelem, mely nagy meglepetést okozott. A vele szemben álló személy felkészülten várta támadást. A lány csak értetlenül nézett Pein-re.

 - Most már elég fejlett vagy a képességeid irányításához, így Konan fog ma veled harcolni. – Rezzenéstelen arccal jelentette ki. Az egyetlen barátja ellen kellett most kiállnia, de nem volt mersze.

 - Én biztos nem harcolok vele. – Idegesen kapkodva lépett közelebb a vezérhez, aki csak hátat fordított. – Pein-sama, értsd meg, hogy képtelen vagyok Konan-re támadni. – Abban a pillanatban Pein ellenkezést nem tűrően emelte fel kezét. Kimiko elképzelni nem tudta, hogy mi is ezzel a célja, de a parancs az parancs. Köpenyét szétgombolva vetette le magáról és dobta a földre, melyet kitartó munkájáért kapott. Övéhez nyúlva határozott mozdulattal és kellő chakrával izzította be fegyverét, támadásra készen állt ő is. Megkapva a jelet sebesen indultak meg egymás felé, mígnem Konan teljesen eltűnt. A kis papírdarabkákat elrepítve szertefoszlott a lány. Kimiko energiáját, és kellően irányított chakramanipulációjának köszönhetően kiváló érzékekkel rendelkezett. Érezte, szinte már szemei előtt látta, hogy Konan a háta mögül fog támadni. Gondos rögtönzéssel védte ki a támadást és előre gondolkodva próbálta megsebesíteni barátnőjét. Kardját forgatva hatalmas chakraköd gyűlt fegyvere köré így könnyedén elérte ellenfelét akár méterekről is. Most sem történt máshogy, sikeresen megsebesítette Konan-t, melyek után újra öntudatra ébredt és látván mit tett, szörnyülködve dobta el fegyverét. – Sajnálom Konan. – Könnyek szöktek szemeibe és térdre rogyva adta fel a harcot.

 - Szedd össze magad Kimiko! Mutasd meg mire vagy képes! – Próbálta bíztatni barátnője, de nem sikerült neki. Azokban a percekben már több szem is figyelemmel kísérte az eseményeket.

 - Végezd ki. – Adott egyszerű utasítást Pein, mire kedvese tekintetét ráemelte.

 - D... de...

 - Végezd ki. Zárjuk le a harcot. – Konan barátnőjére pillantva egy csendes „sajnálom" után papírszárnyaival felemelkedve papírzáporral bombázta meg. Kimiko könnyes szemeit megtörölve kiáltott fel, melynek következtében olyan mennyiségű chakra vette körbe, hogy szinte lehetetlen volt megsebezni és sosem látott képesség tört elő belőle. Chakrájának színe teljesen megváltozott, vérvörössé miközben a háta felé kezdett áramlani. Hatalmas szárnyak jelentek meg, szemei elsötétedtek és dühös léptekkel tartott egyenesen Pein felé a papírzáporban. Konan észrevéve a jelenetet kedvese elé állt és próbálta megvédeni mindenféle technikával.

 - Kimiko! – Kétségbeesetten próbálta szólítgatni a lányt. – Kimiko, ébredj fel! Ez nem te vagy! Összpontosítsd az erőd, felül kell kerekedned rajta. – Hasztalan volt, hiszen a föld hirtelen megnyílt a lány alatt, aki zuhanni kezdett. Nem engedte, hogy olyan könnyen megússza. Hirtelen elkezdett a szakadék eltűnni.

 - Itachi! – Pein jelezve neki egy genjutsu segítségével megállították a lányt, aki előtt elsötétedett minden és eszméletlenül összeesett. Itachi karjaiba véve őt vitte be a rejtekhelyre, ahol rögtön a lány szobájába siettek. Lefektetve a lányt feloldotta a jutsut így már nyugodtan pihent tovább...

***

 „Mi ez a sötétség? Hol vagyok?" – Kimiko az orra hegyéig nem látott el, kezdett félni. Próbált körbejárni, de csak falakba botlott. Bezárták.

 - Segítség! Valaki engedjen ki!

 - Aranyom, innen nincs menekvés. – Szólalt meg a lány számára furcsa hang, de fogalma sem volt, hogy honnan is cseng olyan ismerősen. – Ez a hely lesz a végzeted, itt fogsz megdögleni kislányom és gondoskodom, hogy a kis kaszás barátod is kínok közt pusztuljon. – Kimiko kikerekedett szemekkel hallgatta végig a férfit és abban a pillanatban jutott el a tudatáig, hogy ki is áll a falak mögött. Könnyei utat törtek maguknak.

 - Kérlek! – Szinte már zokogott. – Ne tedd! Csak az ő életét hagyd meg, nem érdemli meg! – Mélyről feltörő fájdalom szakadt ki belőle. Nem akart még egy fontos személyt elveszíteni az apja keze által. Igaz, hogy mindig egy ősbunkó volt vele, de minden egyes vita, vagy netán küzdelem során is voltak szép pillanatok. Ráébredt arra, hogy az a férfi nem is olyan szörnyű és a nagyképűsége mögött egy igazán kedves pasi áll. Akkor ébredt rá igazán, hogy rég nem riválisként tekintett rá, hanem sokkal több volt már és nem akarta elveszíteni őt. – Kérlek! NE!

***

 - Kimiko. Kimi...Kimiko! – Hirtelen felült az ágyon levegőt kapkodva, de a fények elvakították. Nem tudta, hogy hol van, mégis érezte, biztonságban, hiszen sokkal kedvesebben csilingelő mély hang szólítgatta őt. – Kimiko? Minden rendben? – Megpillantotta maga mellett Itachi-t, aki a kezét szorongatva aggódóan tekintett rá.

 - Itachi-san, hol vagyok? Mi történt és hol van Hidan?

 - Nyugodj meg kicsi lány. Csak egy rossz álom volt, de Hidan nem tudom hogyan került a képbe. – Nevette el magát. A lánynak hirtelen leesett, hogy miket is zagyvált össze, így arca paradicsommal megegyező színű lehetett. Ezt nem így kellett volna kezdenie. – Amúgy küldetésen van. Ezen kívül mire emlékszel? – Végiggondolta a dolgokat, de csak halvány emlékfoltok jelentek meg szemei előtt.