R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

11. FEJEZET - SAJNÁLOM, DE MEGÉRDEMELTED

  Itachi szeme láttára csuklott össze erőtlenül a lány. Fogalma sem volt, hogy mégis mi történhetett, de abban tudta, hogy minél hamarabb el kell vinnie Kimiko-t. Szemeivel keresni kezdte az ellenfelet, akit sehol sem látott, elmenekülhetett. A Yuki lányhoz rohant majd óvatosan felemelte aprócska törékeny testét és fáról-fára szökkenve sietett vissza a rejtekhelyre.

  - Ita... – Jött vele szembe társa, Kisame, akinek rögtön elállt a szava, ahogyan meglátta Kimiko-t eszméletlenül az Uchiha karjaiban.

  - Mi volt ez a... - Nem sokkal utána a nagyszájú kaszás is beérte és ugyan úgy reagált, mint a cápa, de ő most útjukat állta és magyarázatot követelt. Maga sem értette miért, de valami furcsa dolog vagy érzés megmozdult benne.

  - Később elmagyarázom. – Vetette oda és mit sem törődve Hidan-el gyorsabb tempóra váltottak. Az Uchiha úgy érezte, hogy sietnie kell, lehet minden másodperc most életbevágó. Percek kérdése volt, épségben visszajutottak, de nem fújhatták ki nyugodtan magukat, hiszen az eszméletlen lány reszketni kezdett. Szinte berontottak a tárgyaló terembe, ahol már a többiek jelen voltak. Mindenki felfigyelt az újonnan érkezőkre. Pein utasítását követve rögtön az asztalra helyezték őt és Sasori vizsgálni kezdte. Semmit nem talált, de hirtelen ugyan az a sötétkék chakra kezdte körbevenni egész testét. Egyikőjükre sem vall, hogy félnének, de most szinte rettegtek a hirtelen előtörő erőtől. Itachi már éppen készült volna chakrájának határait feszegetni, mikor nem várt dolog történt.

  - MI A VÉRERES FASZOM TÖRTÉNIK ITT? – Értetlenkedett Hidan. Meglepetten figyeltek fel az őrjöngő férfira. Sosem volt az a személy, aki képes bármitől berezelni így most sem tett úgy. Kicsit sem hatotta meg így közelebb lépkedve Kimiko-hoz. Felé hajolt és bökdösni kezdte az arcát, de bár ne tette volna. A lány szemei hirtelen kinyíltak és mérhetetlenül dühösen ült fel.

  - DÖGÖLJ MEG! – Kiáltotta el magát és teljes erejét bevetve úgy képen törölte a kaszást, hogy élvezet volt nézni. Falnak csapódva nyögött fel fájdalmasan és szinte lángoló tekintettel figyelte támadóját, hogy most móresre tanítja. Kimiko készült felállni, de ahogyan lábaira nehezedett olyan gyorsan csuklott is össze. Szinte füstként tűnt el körülötte fénylő ereje. Próbálta felfogni mi is történt vele és ezzel együtt megmagyarázhatatlan érzések kezdtek kavarogni benne. Félve emelte fel gyengülten csillogó zöld szemeit a többiekre, akik ugyan azzal az értetlen arckifejezéssel pislogtak nagyokat. – Szellemet láttatok, vagy mi van? – Rekedtes hanggal szólt oda társaihoz és egy megnyugodott sóhaj kíséretében merészkedtek közelebb.

  - Jól vagy Kimi? – Térdelt le mellé Kisame. Szemei aggodalmat sugároztak, de nem vetekedett az Uchiha-éval. Az ő fekete írisziben sokkal nagyobb volt a kétségbeesettség és a mérhetetlen tehetetlenség okozta önmarcangolás.

  - Igen, de mi történt? Hova lett a behatoló? Mikor jöttünk vissza? Elbuktam? Valami rossz fog történni? – Kérdések ezreivel tudta volna még bombázni őket, de senki sem felelt. Fülét megütötte egy igazán dühös hang.

  - TUDOD MI FOG TÖRTÉNT KISCICÁM? AZ HOGY MOST HALOTT LESZEL! – Rontott neki ordítva Hidan, de hős vezérüktől egy fájdalmas „Shinra Tensei" –t kapott. A lány teljesen ledöbbent, hiszen nem értette, hogy mivel is érdemelte ki ezt a fajta viselkedést tőle, hiszen semmi rosszat nem tett ellene. Vagyis úgy gondolta, de Itachi mindent elmagyarázott az elejétől a végéig.

  - És te? – Szegezte kérdését Pein Kimiko-nak. – Hol kószáltál? Meg is sérülhettél volna! – Egyre dühösebben pillantott a lányra, akit ismételten elöntött a düh.

 - Nem kószáltam semerre, csupán csak a behatoló után kutattam. Tudom, hogy milyen veszélynek tettem ki magam, de nem vagyok gyenge. Nem olyan régóta vagyok itt, mégis magamtól rájöttem, hogy nem válna előnyünkre, ha bárki is megtalálná az otthonunkat. NE BECSÜLJETEK LE! NEM SZORULOK SEGÍTSÉGRE! MIÉRT KELL ENGEM MINDIG GYENGÉNEK TEKINTENI? TUDOM, HOGY AZ ALKATOM ÉS A KISUGÁRZÁSOM NEM EZT MUTATJA, DE KÉPES VAGYOK MAGAMAT MEGVÉDENI, SŐT MINDENKIT KÉPES VAGYOK VÉDELMEZNI AKÁR AZ ÉLETEM ÁRÁN IS! – Egyre inkább dühösebb lett, hiszen ismételten csak gyengének titulálták. Lenézték őt, ami minden egyes alkalommal csak feldühítette és most sem véletlenül szöktek ki a száján meggondolatlanabbnál meggondolatlanabb szavak. Erős volt és ezt be akarta bizonyítani mindenkinek, de csupán csak egy gyereknek könyvelték el. Érzelmeit magába fojtva tekintett végig mindenki, majd egy határozott mozdulattal felállt és elsietett a teremből egyenesen a szobájába, ahol magára zárta az ajtót. Jobbnak látta, ha nem merészkedik ki.