R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

24. FEJEZET - SZERETLEK!

Kimiko úgy érezte, visszanyerte régi énjét. Azokkal az emberekkel volt körülvéve, akiket tiszta szívből szeretett. Ők voltak számára a család és a nap nem is telhetett ennél csodálatosabban. Az a sok móka és kacagás, újra gyermeknek érezte magát, mely sokkalta jobb volt, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt. Az a sok évnyi szenvedés, amit át kellett élnie, most olyan, mintha egy megérdemelt újrakezdést kapott volna, ami a fellegekbe repítette. Barátaival volt együtt és végre jól érezték magukat, de ahogy telt az idő úgy fogyott energiájuk is. Elcsendesedve pihentek, néha - néha beszélgettek. A lány békésen cseverészett barátnőjével, mikor valamit megérzett a lábánál, de az inkább valaki volt. Ijedtében azt sem tudta mit csináljon, ezért rögtön támadásba kezdett. A kézjelek megformálása után lefagyasztotta az illetőt egyik kezét. Teljes életnagyságban kirajzolódott, hogy nem más volt a tettes, mint Hidan. Valamennyivel nyugodtabban üldögélt a férfi nyakában, de mégis forrt az agya tőle. Egyszerre volt dühös és talán boldog, mégsem hagyta annyiban.

- TEGYÉL LE TE IGENOKOS PARASZT! - Csapkodta a kaszás fejét és torka szakadtából kiabált vele, miközben a férfi kért egy kis segítséget, hogy karja újra szabad lehessen. - TUDOD MENNYIRE MEGIJESZTETTÉL? TE... TE... MÁR NEM IS TUDOK MIT MONDANI RÁD! - Ahogy egyre csillapodott dühkitörése, újabb meglepetés érte. Hidan hirtelen lerántotta Kimiko-t a nyakából és kezei közt tartotta.

- Na, mi van kisasszony? Nem bírja a gyűrődést? - A lány szemei tágra nyíltak, hiszen hazudott volna, hogy nem lepte meg ez a gúnyos hanglejtés. Abban a percben teljesen kezdett összezavarodni, hiszen nem is olyan régen, nem ezzel a Hidan-el találkozott. - Gondoskodom róla, hogy hozzászokj, mert ennél nagyobb meglepetések is fognak érni még kedvesem.

- Meglepetés nem ért, de hatalmasat csalódtam benned. - Suttogta alig hallhatóan.

- Sajnálom Kiko. Nem állt szándékomban megijeszteni téged, sem pedig rosszat tenni neked. - Mondta nyugodt hangszínen, közben szemei megbánást tükröztek. A lány szíve megesett rajta, de akkor sem adta meg magát. Túl sok sérelem érte az ő részéről ezért inkább hallgatott és kimászott a férfi karjaiból majd a part felé vette az irányt. - Kiko, kérlek! Mit tegyek a bocsánatodért? - Kétségbeesés hallatszott hangján. - Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire sajnálom. Kérlek Kiko, bocsáss meg nekem. - Mindenki meglepetten kapta fel fejét, hiszen nem megszokott mondatok hangzottak el a kaszás szájából.

- Tőled az égvilágon nem várok már semmit. Egyik pillanatban nekem rontasz a hülyeségeiddel, éppenséggel inkább porig alázol, a másikban pedig kedves vagy. Nem tudom eldönteni, hogy mi célod van ezzel, de jobb, ha tőlem tudod... Velem nem érdemes ujjat húzni, hiszen az első találkozásunk alkalmával is megkaptad a magadét! - Nem bírta tovább, szabadon engedte könnyeit. - Nekem is vannak érzelmeim, amit te nagyívben leszarsz! Nem veszed észre, hogy senki sem keresi a társaságod? Porba tiporsz magad körül mindent és mindenkit és én ebből nem kérek, hiszen volt részem elégben! Abban viszont biztos vagyok, hogy gyűlöllek téged Hidan! GYŰLÖLLEK! - Kiabálta el magát Kimiko majd hátrahagyva mindent és mindenkit elvonult amennyire messzire csak tudott miután felkapta ruháit. Nem törődött semmivel csak ment előre.

- Öhm Hidan. Szerintem most valamit rendesen elszúrtál. - Jelentette ki Kisame, de semmi mást nem tudott hozzáfűzni, ahogyan a többiek sem. A kaszás abban a helyzetben tehetetlennek érezte magát, miközben élete szerelme távolodó alakját figyelte. Megőrült érte, de fogalma sem volt, hogyan fejezze ki magát. Tisztában volt a helyzetével, rendesen elcseszte a dolgokat, ahogyan csak lehetett és éppen ezért jobbnak látta, ha nem megy utána. Inkább csendben vizsgálta saját arckifejezését a víz felszínén elmerülve nagyon mélyen a gondolataiban.

- Én utána megyek! Nem szeretném, ha valami baja esne! - Törte meg a hatalmas csendet Itachi, miközben ő is magára kapta ruháit és a lány után sietett.