R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

10. FEJEZET - ITACHI TÖRTÉNETE

  A lányt egyre jobban érdekelte, hogy a nagy Uchiha Itachi, hogyan is került az Akatsukiba. Deidara gyorstalpalójából majdnem mindenkiről tudott egy keveset, de immár a mellette sétáló férfiról semmit. Olyan titokzatos, pont ezért érdekelte, hogy ki is ő valójában. Igaz, sosem volt kíváncsiskodó és elfogadta, ha nem akartak mesélni mások magukról, mégis az Uchiha nagyolpn felkeltette a figyelmét. A visszafogott személyisége, a megfontolt beszéde, mégis érezte, hogy valami bánthatja őt. Eddigi ittléte alatt mindig egymaga volt és nem szólt senkihez.

  „Nem akarom megsérteni, sem pedig egy életre elásni magam, hogy ennyire kíváncsiskodom. Mi ütött beléd? Nem ilyen vagy Kimiko! Ez nem te vagy! Mégis valami annyira titokzatos Itachi-sanban, ami miatt hallani akarom a történetét. Lehet, hogy annyira borzalmas, mint az enyém? Belegondolva, meglehet. Szedd össze magad!" – Gondolataiban hatalmas vitát folytatott magával, ami valószínű, hogy a külsőleg is megfigyelhető volt, hiszen Itachi már egy ideje figyelte és most szóra nyitotta száját.

  - Mond csak Kimiko, Deidara mit mesélt rólam? – Tette fel kérdését a lánynak, aki egészen csendesen sétált mellette, mégis feszengett. Látszott rajta, hogy a gondolataiban kutat, mint szokott. Ebben a 2 napban már hozzászokhattak a többiek, hogy sűrűn elveszítik őt.

  - Ne aggódj! Semmi rosszat nem mondott, csak annyit, mikor ő csatlakozott az Akatsukihoz veled küzdött meg és azóta pipa rád, hogy vesztett. Röviden, tömören ennyi. – Mosolyogva ballagott tovább.

  - Azt hittem többet elárult rólam.

  - Miért Itachi-san? Kellett volna? – Kíváncsiskodott Kimiko. Az Uchiha elgondolkodott, hogy mit is mondott. Nehéz lesz ebből most kimagyaráznia magát.

  - Nincs semmi érdekes, amit tudni kéne rólam. – Hazudta.

  - Akkor miért kérdezted Itachi-san? Gyanús vagy te nekem. – Hirtelen megállt és csípőre tett kezekkel várta az ésszerű magyarázatot. A férfi is megállt, mikor észrevette, hogy a mellette ballagó lány lemaradt tőle. Hátrapillantott és ismét csak kellemetlen helyzetbe hozta saját magát. Nem rá vall, hiszen ő, mint Uchiha Itachi mindig megfontoltan ad bármilyen kérdésre választ. Gyorsan ki kell találnia valamit.

  - Jól van, ha ennyire kíváncsi vagy akkor elmesélem. – Sóhajtott fel. – Konohagakure-ban születtem viszonylag boldog családi körülmények között. Édesapám sosem volt otthon, mert mindig fontosabbnál fontosabb ügyeket kellett lebonyolítania és a klán dolga volt a rendfenntartás a faluban. Minden időmet szinte édesanyámmal töltöttem, de jobban belemerültem a tanulásba, amikor az akadémia diákja lettem. Kimagasló eredmények értem el, aminek köszönhetően fiatalon elvégeztem azt. Fiatal korom ellenére már 10 évesen letettem a Chuunin vizsgát, 13 évesen pedig az ANBU egyik csapatkapitánya voltam. Amolyan csodagyereknek tartottak. Mikor megszületett a kisöcsém, akkor minden szabadidőmet próbáltam rászentelni. Jó testvér akartam lenni és segíteni neki bármiben, de egy balul elsült küldetés miatt menekülésre kényszerültem hátrahagyva mindent. Szabad akaratomból csatlakoztam a szervezethez, reménykedve egy jobb és nyugodtabb jövőben.

  - Nagyon sajnálom, hogy így kellett lennie. Sokkal jobb és boldogabb életet érdemelsz. – Együtt érzően közeledett a férfihoz, majd mindegyikük legnagyobb meglepetésére szorosan megölelte. – Teljesen át tudom érezni a helyzeted, mert nekem is hasonló okom volt elhagyni a falut. - Beigazolódott a gondolatmenete Kimiko-nak. Hasonló múltja miatt vált ilyenné a férfi. Ösztönből cselekedett, saját magából kiindulva egy ölelés mindig jobb kedvre derítette, mégis érezte ez még mélyebb seb, ami az évek múlásával sem tudott összeforrni.

  „Hogy lehet, egy ilyen törékeny lány ilyen tisztalelkű. Pein elmondása szerint ő is olyan, mint mi, de nem érzem így." – Gondolta végig az Uchiha és nem értett azzal egyet, amit vezérük előadott Kimiko-ról.

  - Pein-sama nem tudom mennyit említett rólam, de szerintem senki sincs tisztában a teljes igazsággal. Amikor Deidara-nak is elmondtam, csak nagyokat pislogott, ebből szűrtem le, hogy nem tudtok rólam igazából semmit.

  - Ha nem akarsz róla beszélni nem szükséges. Én nem erőltetem. – Itachi még szorosabban magához szorította a lányt.

- Tartozom ennyivel, ha már te is elmondtad a saját történeted. – Elengedte a férfit és rá sem nézve indult tovább miközben belekezdett meséjébe. Újra felidézte a régi emlékeket és ismételten csak felszakította, azokat a nagyon mély sebeket, de valami most más volt. Nem öntötték el az érzelmek és nem volt a sírás határán. Olyan érzése volt, mintha a mellette ballagó férfi jelenléte sokkal nagyobb megnyugvást sugározna, mint szőke barátja. Jobban belegondolva furcsállotta.

  - Sajnálom Kimiko. Rengeteg borzalmat kellett átélned. – Sajnálkozott az Uchiha. Egy tavacskához érve ült le a lány és bámulta a csendes természetet.

  - De igazából ez nem olyan nyomós ok, hogy elhagyjam a falut. Nem rám vall, ha ilyen egyszerűen feladtam volna mindent. Édesanyám volt az egyetlen, akiért érdemes volt minden nap mosolyogva felkelni, de apámnak nem nevezett személy tett arról, hogy örökre meggyűlöljem. Haza akartam látogatni, ami látvány fogadott egyszerre volt rémisztő és szomorú. Édesanyám saját vérében feküdve küzdött az életéért. Azon a napon a lelkem egy része meghalt és képtelen vagyok rendes döntéseket hozni egymagam, de egyvalamiben biztos vagyok! Bosszút fogok állni rajta, amiért tönkre tette az életem és elvette a legfontosabb személyt tőlem. – Ökölbe szorította kezét és felnézve a gyönyörű csillagos égre.

  - Ez szörnyű!

  - Tudom, de sajnos ez az igazság.

  - Jobban belegondolva, te eléggé kilógsz innen, hiszen mindenki gyilkolt és azért vált szökött ninjává.

  - Hiszen te is kilógsz. – Mosolygott rá a lány, mire az Uchiha-nak leesett, hogy mit is mondott. Kínosan vakargatta tarkóját és mosolyogva bólintott. Remélte, hogy sikeresen kimentette magát a helyzetből, de mégis bűntudatot érzett. Nem mondta el az igazat, hazudott Kimiko-nak, aki meg sem érdemelte, hiszen ő teljesen őszinte volt vele.

  Az este további részében még mély beszélgetésbe merülve ültek a tavacska partján. Órákig el tudtak volna még beszélgetni, de eléggé későre járt. Indultak volna vissza, amikor zörgést hallottak nem is olyan messziről. Mindketten megfordultak és próbálták keresni a behatolót, hiszen eléggé közel voltak a rejtekhelyhez. Itachi aktiválta vörösen izzó sharinganját és kereste a zaj forrását, de mire bármit is láthatott volna Kimiko rohanni kezdett. Fel sem fogta még a férfi, hogy mi is történt, de a lány után sietett. Szemeivel folyamatosan ügyelt, hogy az előtte elképesztően erős chakrával rendelkező személynek ne essen bántódása, akit valami nagyon hajtott előre. Hirtelen nem várt dolog történt. Szem elől tévesztette és aggodalommal töltötte el az Uchiha-t, hogy ennek nem lesz jó vége.

  Kimiko-t megmagyarázhatatlan érzések ragadták el. Rossz előérzete volt, ezért igyekezett az ellenség felé,akinek igencsak furcsa chakrája volt. Egyre közelebb ért, hirtelen az ismeretlen alak szemből támadást indított ellene. Egy kunaival próbálkozott,amit a lány sikeresen elkerült. Feldühítette a csuklyát viselő személy és számára még kezelhetetlen erejét szabadjára engedte. Be akarta bizonyítani,hogy ő nem gyenge és képes bárkivel szembeszállni. Hangos kiáltással indult meg és az őt körülvevő sötétkék chakra kiéhezettebben hatalmasodott el rajta. Ellenfelét egyetlen ütésével küldte minél messzebbre. Úgy gondolta, hogy befejezték a küzdelmet, de több kunai is repült felé. Ismételten kikerült mindet ezért villámsebességgel érkezett az alakhoz majd egy újabb ütéssel küldte nyugovóra. Itachi abban a pillanatban teremt ott. A lány hátrapillantott hangos zihálás közepette. A férfi gyilkolni tudott a tekintetével, mikor belepillantott fekete íriszeit felváltó vérvörös sharinganjába. Ekkor ereje kezdte teljesen elhagyni. Túl sok chakrát használhatott fel, aminek eredménye az volt, hogy minden egyre homályossá vált számára. Erőtlenül esett össze és minden elsötétedett. Utolsó emléke már csakannyi volt, hogy két erős kar megemelte és elindult vele eléggé sietősen.Szólítgatta, de semmit sem tudott válaszolni akármennyire is próbálkozott. Úgy érezte, mintha kitépték volna hangszálait és egy sötét szobában tapogatózna. Semmit sem tudott tenni, elnyelte a feketeség.

Újabb rész, újabb események, újabb izgalmak.♥️
(Vagyis remélem sikerült elég izgalmat vinni ebbe a fejezetbe.)
Puszi kedveskéim! 😘♥️