R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

17. FEJEZET - BELESZERETTEM?

Sziasztok!
Tudom, tudom... Nagyon is megcsúsztam a résszel, de minden erőmmel rajta voltam. 🙂 Szóval... Mindenféle mentegetőzést félretéve...
Jó olvasást!

Kimiko-t mindenki azonnal letámadta és kérdésekkel bombázták, ahogyan eljutott a hír hazatéréséről. Cseppet sem izgatta senki, csak is a célja lebegett szemei előtt így rögtön Pein-hez sietett. A folyosón szinte végig rohanva keresni kezdte az irodát, ahol valószínűleg a vezér tartózkodhatott. Az ajtó elé lépve állt meg egy pillanatra majd egy nagy levegőt véve, szinte berontott. Közelebb sétált majd az asztalra csapott.

- Kezdhetjük! - Mindenféle érzelem nélkül követelte edzéstervének folytatását. Pein hirtelen nem értette, mit is akar ezzel mondani a lány, de abban biztos volt, hogy komoly változásokon ment keresztül. Tudta, hiszen ahogyan az ajtón is belépett, már érezhető volt a magabiztossága. Elképzelni nem tudta, hogy merre lehetett vagy egyáltalán kivel találkozhatott össze, aki ekkora hatást gyakorolt rá. Tetszett neki, hogy ilyen határozott lett, mégis kíváncsi volt mindenre.

- Először is tudni akarom, mi történt veled? Merre jártál? - Faggatta Pein Kimiko-t, aki kezeit összefonva, félelmet nem ismerve csak hallgatott. Ahogyan eddig, úgy most sem érdekelte senki véleménye, parancsa meg pláne. Az elmúlt napokban rengeteget tanult Sasuke-tól ezért nem tágított elhatározásától. Bármilyen úton kell végig mennie, bármit is kell átvészelnie, el fogja érni célját. - Látom komolyak a szándékaid... Rendben, folytassuk. - A lánynak nem kellett sokáig győzködnie a vezért így elégedett ballagott utána.

„Remek Kimiko! Csak így tovább. Minden a terv szerint halad és most lesz alkalmam bemutatni, hogy mire is vagyok igazán képes. Igen is megmutatom mindenkinek, hogy érek valamit és senki segítségére nincs szükségem." - Büszke volt magára, hogy mindezt így elérte, de nagyon zavarta a többiek kíváncsiskodó tekintete. Úgy érezte, mintha mindenki lenézné őt, ami rettenetesen bosszantott. Megpróbálta kizárni és csak is az edzésre koncentrálni, amire nem kellett már sokat várakozni. Pein rögtön bele csapott a közepébe, egyáltalán nem kímélve őt maximális teljesítményt várt el, de meglepetten pislogott, ahogyan a távolból leselkedők is. Kimiko teljesen megváltozott és ez nem csak a személyiségére volt igaz, hanem a harcstílusára is. Olyan volt az a pillanat, mintha nem is ugyan az a kis esetlen, törékeny lány lenne, aki ez előtt volt. Fogalmuk sem volt, hogy mi történt, vagy mi miatt változott ekkorát, mégis ámulattal bámulták órákon keresztül.

- Elég lesz ennyi a mai napra. Pihenj és holnap itt folytatjuk. - Állította le a vezér a kitartó edzést, majd faképnél hagyta Kimiko-t. Fáradtan zihálva tekintett rá kíváncsian, hiszen semmit nem mondott a teljesítményéről. Pein megérezte, hogy a lány szuggerálja ezért a válla felett vissza tekintett. - Remek munkát végeztél.

- Köszönöm. - Nem is lehetett ennél boldogabb, de próbálta tartani magát. Örült, hogy végre sikerült megmutatnia mire is képes, mégis rezzenéstelen arccal bámulta a vezér egyre távolodó alakját. Büszke volt, mérhetetlenül büszke. Sajnos nem sokáig élvezhette, hiszen valaki nagyon közelített felé. Itachi próbálkozott volna beszélgetést kezdeményezni, de Kimiko nagy ívben kikerülte őt. Semmi kedve nem volt egy hazuggal társalogni pont ezért lépett le amilyen gyorsan csak tudott. Az Uchiha csak meglepetten pislogott, hiszen nem ilyennek ismerte. A kedves és vidám személyisége eltűnt, helyette csak rideg és érzelemmentes arcát mutatta. Nem tudta hova tenni ezt a nagy változást mégis jobbnak látta, ha egy időre békén hagyja.

A nap további részében mindenki végezte a dolgát. Ki edzett, ki küldetésre ment vagy éppen tért vissza. Napok, de talán hetek telhettek el így. Kimiko mindenkit elkerült, senkit nem engedett magához közel. Egyetlen dologra koncentrált és ebből kifolyólag csak Pein-el volt hajlandó kommunikálni és ezen a napon is így volt. Szőke barátja, Deidara szomorúan figyelte, ahogyan a jókedélyű lány hogyan is válik egyre jobban egy szívtelen, rideg emberré. Nem szerette volna ezt annyiban hagyni, de akárhányszor próbálkozott vele beszélni, mintha csak a falnak mondta volna. Kimiko délután még mindig teljesen belemerülve a gyakorlásba feszegette a határait, mikor is egy nem kívánatos személy megzavarta. Flegma pillantással figyelte a közvetlen mellette álló férfit, de cseppet sem volt kedve vele társalogni. Nem bírta megállni, féltette kérdését.