R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

12. FEJEZET - RIVÁLISOK?

  - Sasori! – Ront be a szobába mindenféle kopogás nélkül Hidan. A vöröske eléggé morcosan ült fel ágyán, de mikor megpillantotta az eszméletlen lányt a kaszás kezében, rögtön cselekedni kezdett.

  - Mi történt?

  - Mosogatni készült, amikor összeesett. A lábán van egy seb, amit nem hiszem, hogy most szerzett. – Adott szinte már részletes választ Hidan. A bábmester rögtön kezelésbe vette Kimiko-t, percek alatt meg is állapította, hogy a kaszás állítása igaz volt, méreg került a szervezetébe. Sasori szó nélkül kitessékelte Hidan-t a még mindig szunyókáló Deidara-val együtt. Egyedül akart dolgozni és ők igen csak hátráltatták volna.

  „Mi a fene történik? Miért aggódok egy hisztis gyerek miatt? Ez nem én vagyok. Valamit biztosan beadtak nekem. Nem kedvelem és nem is akarom, de Jashin verje meg. Mi a faszom történik velem?" – Értetlenkedett a kaszás. Megmagyarázhatatlan volt számára ez az érzés, hiszen köztudott tény, hogy ő nem ilyen. Egyetlen nőszemély sem tudott ekkora hatást gyakorolni rá, nem hogy a Yuki lány.

  - Mi történt Hidan, hm? – Dörzsölte meg álmosan szemeit a szőkeség. Fel sem fogta, hogy mi is zajlik körülötte, hiszen a legszebb álmából riasztották fel.

  - Kimiko egyszer csak összeesett és Sasori most állapította meg, hogy mérgezett volt a fegyver, amivel megsebezték. Most próbál segíteni rajta. – Mindezt végigmondva újra és újra egyre jobban beleszakad a szíve.

  - Az király pajtás, hm... - Ejtette ki ezeket a gyilkos szavakat, amire rögtön felkapta a fejét Hidan. Lángoló tekintettel mérte végig a robbantó művészt, aki elfeküdve az ajtó mellett hunyta le szemeit fáradtságában. Meg tudta volna ölni, mégsem tette. Túlságosan is fájt neki ezt hallgatnia, de tudta, hogy a lánynak okoz csak még nagyobb szenvedést a szőke bántalmazásával. Csendben maradva merült jobban magába és aggódott Kimiko egészsége miatt. Valamiért egyre fontosabb lett számára ezért semmi mást nem akart tenni, csak védelmezni őt. Innentől kezdve fenekestül felfordult az élete.

  Reggel arra ébredt, hogy valaki rugdossa. Nem esett neki jól ezért, ahogyan sikerült magához térnie rögtön emelte is a kezét. A megérdemelt nyaklevest szívesen kiosztotta volna, amikor észbe kapott hátrálni kezdett és aggodalmakkal teli tekintetét az előtte álló vörösre vitte, ahogyan akkor a többiek is ezt tették. Hidan-nak eszébe sem jutott, hogy meddig is várakozott és a szervezet tagjai honnét is kerültek ide, de egy cseppet sem foglalkoztatta. Kimiko állapotára volt kíváncsi, hogy jól van-e.

  - Sajnos időbe telt, mire stabilizáltam az állapotát. Hamar rendbe fog jönni, mivel hatalmas erővel bír. – Tette egyik kezét a kaszásra, aki csak megkönnyebbülten felsóhajtott.

  - Hidan, hm? Mi ez a hirtelen változás? – Érdeklődött kíváncsian Deidara. Tudta szerint gyűlölte a lányt és legszívesebben kihajította volna innen, de ő mégis más lett. A kaszás hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Lesokkolta a kérdés.

  - MÉGIS MI A FASZ KÖZÖD VAN HOZZÁ BAROMARCÚ? KURVÁRA NEM IZGAT, HOGY MI VAN AZZAL A CSAJJAL! FONTOS AZ AKATSUKINAK, MEG BLAH... BLAH... SZÓVAL KOPJ LE RÓLAM! – Ordítozott a szőkeséggel, aki csak nagyokat pislogott.

  - Akkor meg minek vagy itt? – Jött egy hirtelen hang a háta mögül, ami kellemes borzongást váltott ki belőle. Elkerekedett szemekkel fordult meg. Előtte állt épen és egészségesen immár a lány, aki kicsit sem volt boldog. Az arcára volt írva, de most nem szabadott ezzel foglalkoznia. El kellett rejtenie az érzéseit.

  - Csak tudni akartam, hogy csaphatok-e egy hatalmas bulit a halálod megünneplésére. – Ahogyan ezt kimondta belegondolt, hogy talán nagyon is eltúlozta az érzelemmentességet. Most tuti, hogy vérig sértette és megint sírva elrohan majd, de valami egészen más történt a megszokott helyett.