R I V Á L I S O K /Akatsuki ff./

20. FEJEZET - ELÉG LEGYEN!

- A reggeli közös étkezés, az előtte való veszekedés Hidan-el, majd egy fárasztó edzés. AZ EDZÉS! -Kiáltott fel. - Ugye Konan-nek semmi baja? Remélem, hogy nem csináltam semmi hülyeséget.

- Ne aggódj csajszi. Semmi baj nem történt. - Lépett be mosolyogva sérülésmentesen az előbb említett lány. Kimiko megnyugodva dőlt vissza a párnák közé, de eközben kíváncsi volt, hogy mi is történt valójában. Papírvirág elmesélte percre pontosan lebontva az eseményeket egészen a fegyveres támadástól az eszméletvesztésig. A történet végén hálásan pillantott a sharinganos férfira, aki időben közbelépett.

- Ne haragudjatok rám... - Lesütött szemekkel idegesen tördelni kezdte kezeit. Tudta, hogy nagyon is hibás mindenben, de képtelen még kordában tartani az erejét. Sokszor mintha elveszítené a saját teste felett az irányítás.

- Ne emészd magad ezen, nem a te hibád. Pein túlságosan is elbízta magát. Arról nem is beszélve, hogy az összeesésig hajt téged minden egyes nap, de szükség van még a gyakorlásra így, hogy újabb erőd bukkant elő.

- Újabb erő?

- Igen! Vérvörös chakra kezdett a hátad felé áramlani és hatalmas szárnyaid lettek, de a chakrád körülvette az egész lényed, az erőd 100x-ra nőtt. Ez nem evilági képesség, inkább isteni. - Áradozott Konan. Kimiko csendben hallgatta, ahogy barátnője teljes beleéléssel meséli a délelőtt történteket, melyekből a lánynak csak tényleg homályfoltok maradtak meg. A beszélgetésüket Kisame zavarta meg azzal az indokkal, hogy majd éhen hal, így papírvirágnak távoznia kellett. Már csak ketten maradtak. Az Uchiha és ő.

- Inkább olyan képesség, ami megkeseríti az életem. - Kimiko üveges tekintettel bámult maga elé mintsem törődve azzal, hogy rajta kívül még más is tartózkodik a szobában.

- Miket beszélsz? - Fogta meg ismét kezét Itachi és mosolyogva emelte fel másik kezével a lány arcát, hogy szemébe tudjon nézni. - Te egy nagyon külön leges személy vagy és kiemelt figyelmet érdemelsz. Tudom nagyon jól, hogy a múltad sötét és fájdalmas, de nincs értelme ezen rágódni. Az élet megy tovább és új örömök után kell kutatni, nem a múlt mögé bújni. - Az Uchiha fiúnak teljesen igaza volt, de könnyebb ezeket a szavakat egymás mellé rakni, mint cselekedni.

- Nem olyan könnyű ez nekem.

- Kimiko... Már vagy két éve nálunk vagy és biztos, hogy nem akkor kezdődött, de nehogy azt hidd, hogy csak te rendelkezel ilyen múlttal. - A lány nagyon is jól tudott mindent róla, hiszen nem volt olyan nehéz azok után, hogy Yahiko és ő szót értettek egymással. - Viszont, térjünk csak vissza arra a fura álmodra!

- Hogy mi?

- Végig csak itt nyöszörögtél és Hidan nevét emlegetted. Kíváncsi vagyok. - Ismét elmosolyodott. Kimiko számára fura volt ez a szituáció, de leginkább az zavarta, hogy Itachi nem szokott mosolyogni, sőt még nagyon kedvesnek sem lehetett nevezni.

- Jó! Legyen. - Sóhajtott fel a lány és belekezdett az érzelmi életét kiteregetni, a múltját és a jelenét is. Az Uchiha rezzenéstelen arccal hallgatott. - Hmm... Nem is mondasz semmit? - Értetlenül nézett Itachi-ra, aki megvonta a vállát, felállt és kisétált a szobából. Kimiko ledöbbenten nézte a történéseket és nem értette az egész jelenetet. Furcsa helyzet volt, de a sharinganos férfitól ez szinte már megszokott. - Most komolyan csak így faképnél hagyott? - Mondta ki hangosan, de abban a pillanatban újabb ismerős arc jelent meg.

- Mit mondtál neki, hogy így kiviharzott, hm? - Mutatott maga mögé a szőkeség mire elnevette magát.

- Én? Semmit. - Vakarta meg tarkóját mosolyogva. - Amúgy Deidara. Mi járatban itt?