A lélek átka (Befejezett)

🌙Huszonegyedik🌙

Igor pov.
Amikor haza értem láttam, hogy nyitva van az ajtó és csend van. Berohantam a házba, de az üres volt.
– Vladimir! — kiáltottam, de nem volt sehol sem. John telefonhívása...hát igazi volt! Elvitte őt és most ki tudja, hogy mit tesz vele! Ez az egész az én hibám. Már épp elmentem volna, amikor nyávogás ütötte meg a fülemet. A szobába siettem ahol a kiscica sírt. Gyorsan felkaptam és meg se álltam Rogerig. Ott szó szerint berontottam, de már vártak. Vladimir a sarokban kuporgott. Rogert pedig egy férfi tartotta és egy kést szorított a nyakához.
– Leo generális... – sziszegte a férfi.
— Phelan király! Bármit hiszel vagy bármit is gondolsz! Én nem vagyok Leo generális! Az én nevem Igor Ross! Ereszd őt el! – sziszegtem én is.
— Akkor te gyere ide! Meg fogsz fizetni amiért hozzá nyúltál a királynőmhöz. – fújtatott, mint egy felbőszűlt bika.
— Ez már nem az ókor. Itt már nem vagy király! Tehát Vladimir nem a te tulajdonod! Most engedd el a barátomat! — kötöttem az ebet a karóhoz, de ő is. Jobban Rogerhez nyomta a kést.
— Nem számít az idő vagy a világ! Ő az enyém és mindig az enyém marad! — üvöltötte, majd a padlóra hajította Rogert.
— Hát te tényleg nem érted? A dolgok változnak! Nem erőltethetsz valamit, ami...ami lehetetlen! - mondtam, de ő erre csak elvigyorodott.
– Lehet! Viszont azt elintézhetem, hogy ez a kés felhasítsa az egész mellkasodat. — morogta és üvöltve nekem ugrott, mire gyorsan kitértem előle. Ekkor azonban a földre szorított és a nyakamnál tartott, hogy lesújthasson a késsel.
— Neeeee! –  sikította Vladimir és ráugrott Phelanra. Azzal a csöppnyi kis erejével, ami volt küzdött ellene, de Phelan a falnak lökte és ismet rámtört. Ezúttal nem is tévedt nagyot. A kés enyhén belefúródott az oldalamba, de ez nem ölt meg. Ezt látva ismét rám ugrott volna, de egy nagy durranás hallatszott és elterült a földön. Roger lőtt, egy puskával.
— De idegesített már! – morogta dühösen.