A lélek átka (Befejezett)

🌙Huszonkettedik🌙

Igor pov.
A szomszédok kihívták a rendőrséget így kénytelenek voltunk vallomást tenni. Persze lódítottunk pár dologban. Azt mondtuk, hogy Vladimir egy régi ismerősünk Írországból és az őrült exe támadott meg minket. Mivel önvédelem volt ezért nem csuktak le minket, de azt mondták, hogy egy párszor még jönni fognak és az újságnak ne mondjunk semmit sem. Kijöttek a mentősök is, amikor a rendőrök realizálták, hogy egy kicseszett lyuk van az oldalamon, amit egy ronggyal takartam el, hogy ne veszítsek több vért. Csak a rongy át ázott. A mentősök előtt kidőltem ezért nem emlékszek semmire sem, hogy mi volt utána. Csak arra, hogy magamhoz térek a kórházban és Vladimir a nyakamba ugrik.
– Hé, hé, hé! Ne sírj! Semmi bajom. – simogattam meg a hátát. Keservesen zokogott tovább, egészen addig, amíg minden csepp könnyét ki nem préselte magából.
– Ez az egész az én hibám! Bajt hoztam a fejetekre és majdnem mindketten meghaltatok! Rettenetesen sajnálom. — nézett Rogerre is, aki az ágy végénél állt.
— Ugyan, Vladimir! Nem te tehetsz erről! - tette a vállára a kezét Roger.
— Így van, semmiről sem tehetsz. — mondtam én is és felültem. Roger megigazította mögöttem a párnát, amiért hálásan pillantottam rá.
— Igor...mindent sajnálok. Hogy így a nyakadba zuhantam és azt is, hogy megpróbaltalak rá venni, hogy szeress. Már értem, hogy sosem fogom tudni pótolni Louis helyét. — szipogott kicsit.
— Vladimir... — simogattam meg az arcát, de elhúzódott.

Vladimir pov.
— Én...menthetetlenül beléd szerettem, de azt hiszem az lesz a legjobb, ha többé semmi közöm hozzád. — álltam fel és kimentem. Talán az lesz a legjobb, ha visszamegyek Írországba és valamit kezdek magammal. Beilleszkedek ebbe a világba és új életet kezdek. Éppen beszálltam a furcsa felvonó eszköze, amikor egy kéz meggátolta a becsukódását. Aztán ismét szétnyílt és Igor állt ott. Zihált és izzadt volt.
— Mit...mit művelsz? — kérdeztem aggódva.
– Közbelépek mielőtt téged is elveszítelek. — lihegte.
— Mit..te? - kiszálltam a felvonóból és megtartottam a vállainál fogva, mielőtt eldől.
– Vladimir! Sosem fogod helyettesíteni Lout, de senki mással nem kezdenék szívesebben új életet, mint veled! Sajnálom, hogy csak most ismerem be, de szeretlek! — nézett rám komolyan. Meg se bírtam szólalni a meglepődöttségtől.