A lélek átka (Befejezett)

🌙Tizenegyedik🌙

Vladimir pov.
Elbajlódtam a ruhák felvételével, majd kimentem a sátorból, ahol a vöröshajú férfi állt.
– Hol van, Igor? – kérdeztem kíváncsian.
– Gondolom dühöng valahol. – vont vállat.
– Én dühítettem fel? – kérdeztem félve, mire megrázta a fejét. Így kicsit megnyugodtam.
– Dehogyis! Az élet dühítette fel! Tudod, pár éve elveszített valakit, aki nagyon fontos volt neki és nem képes túl lépni rajta. – sóhajtott fel.
– Kicsodát? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– A férjét. – mondta. Pont ekkor tért vissza Igor is. Rá mosolyogtam, de csak megforgatta a szemét és tovább ment.
— Fordítva van rajta a póló! – kiáltotta vissza Rogernek, mire ő segített nekem levenni, majd újra felvenni a ruhadarabot. Egész nap Igor sátrában kellett ülnöm, azt mondta ha kijövök abból baj lesz, ezért itt kell maradnom.

***

Este amikor visszajött a nyakába ugrottam. Nagyon féltem egyedül.
— Jó...szállj már le rólam! – lökött le magáról.
– Hol voltál egész nap? Mennyi már az idő? – dugtam ki a fejem a sátorból, de azonnal visszarántott.
– Meg vagy te huzatva? Ha valaki meglát lebukunk! – morogta.
– Én...– motyogtam.
– Inkább ne is szólalj meg! – mondta, mire csak leültem a sarokba és összehúztam magamat, hogy ne legyek akadékba neki. Miért viselkedik velem így? Valami rosszat csináltam?

Igor pov.
Másnap az egyik felhozott vázát vizsgáltam, amikor megjelent Roger.
– Hol van a királynő? – kérdezte kíváncsian.
– A sátorban, és szerintem fölösleges már királynőnek hívni. – sóhajtottam fel.
– Morgós! Húh, de meleg van ma! – törölte le a homlokát. Valóban nagy hőseg volt ma. Éjjel meg fogok sülni. Roger elővette a kulacsát, mire belém tőrként hasított a felismerés.
– Basszus! – kaptam fel egy kulacs vizet, és egyenesen a sátorhoz rohantam.
– Mi a baj? – rohant utánam Roger. A sátorba rohantunk, ahol valóban, Vladimir a földön feküdt, izzadtan és zihálva. Odarohantam hozzá és felemelve a fejét a szájához emeltem a kulacsot, hogy tudjon inni.
– Öregem! Ne mondd, hogy a feltámadása óta nem kapott se enni, se inni? – kérdezte riadtan, majd elrohant és hozott még friss vizet. Pont időben mert az enyém kifogyott. Vladimir kinyitotta a szemét. Nagyon gyenge volt.
– Vladimir! Miért nem szóltál, hogy éhes vagy és szomjas ? – kérdem aggódva, mire a szájára mutatott és megingatta a fejét. Óh, értem mar! Én mondtam neki, hogy ne szólaljon meg, de nem hittem, hogy ennyire komolyan veszi.