A lélek átka (Befejezett)

🌙Tizenhetedik🌙

Igor pov.
Aznap éjjel leittam magamat és másnap reggel iszonyatos migrénnel ébredtem. Bevettem egy aszpirint és megreggeliztem. Dél volt már amikor Roger és Vladimir megjöttek. A cica ott volt a kezében és leült a kanapéra.
– Ha még egyszer az utcáról kell összeszednem, kinyirlak. – mondta Roger komolyan, és Vladimir felé fordult.
– Ha még egyszer rád kiabál vagy bármi rosszat csinál, emlekszel, hogy hol lakom ugye?
– Igen.
– Nagyon helyes. Vigyàzz magadra! – mondta és el is ment.
Vladimir csendben ült a nap további részében.
– Nézd csak! – mutattam a képet, amit még tegnap megjavítottam.
– Ő Louis? – kérdezte mire döbbenten néztem rá. Tehát Roger elmesélte neki.
– Igen ő az. Roger elmesélt mindent? – kérdeztem, mire bólintott egyet.
– Sajnálom. Ha te nem is hiszed el, én megértem a fájdalmadat. Én is elveszítettem az embert, akit szeretek. Az én generálisomat. – szipogta. A cica a kezében dorombolva hozzábújt és aprócska nyelvével megnyalta az arcát. Belegondolva valóban átérzi, amit én, sőt. Neki a szeme láttára halt meg a szerelme, a legkegyetlenebb módon.
– Nagyon sajnálom. – mondtam együttérzően.
– Én is. – átölelt. Először megfagytam és azt terveztem, hogy ellököm őt magamtól, de aztán a testemet elöntötte egy ismerős, meleg érzés. Ezért inkább átöleltem őt, és mire észbe kaptam, az arcomon kövér cseppekben folytak a krokodilkönnyeim.
– Ne szégyelld! Engedd ki. – suttogta miközben szorosan bújt hozzám. Nem bírtam tovább és sírva fakadtam. Hosszú, lélektisztító sírás volt, amire talán már rég szükségem volt.
Egészen kimerülésig sírtam és ő is. Ő már el is aludt a mellkasomon. Felvittem a szobába és én is lefeküdtem mellé.

***

Három órát aludtunk, mire elég kipihentnek éreztem magamat. Vladimirt hagytam még aludni, de előtte felvittem hozzá a kiscicát. Ittam egy kávét és kinéztem az ablakon. Most valahogy a világ mintha fényesebb és színesebb lett volna. Lehet hogy csak szédülök, de akkor is így látok.
– Szia! – jelent meg Vladimir a cicával.
– Szia! Kialudtad magad? –kérdeztem kíváncsian.
– Igen. Te...jól vagy? - kérdezte, mire rá mosolyogtam és bólintottam egyet.