My everyting /SooKai/✔️

Chapter Five - 3

Reggel bementem Yeonjunnal a stúdióba.

Nem tudtam hirtelen hogy a megszokás vagy a munka hiányzott ennyire, de rendesen bepörögtem és jártam egyik teremből a másikba, hogy megnézzem, mi változott. Bementem a tánctermekbe, az énektermekbe illetve mindegyikünkébe külön. Valamiért annyira megnyugtató volt látni, realizálni azt hogy újra itt vagyok és jó úton haladok afelé hogy újra a banda szerves részét képezzem.

Noha volt ennek árnyoldala, hiszen a rajongóknak feltűnt hogy eltűntem, ami nem különösebben volt volna bármivel megmagyarázva. Annyi volt az indok hogy szünetre kellett mennem a mentális problémáim miatt, a Big Hit nem részletezte, ezért elsősorban az öreghez mentem megbeszélni, hogy tovább.

Konkrétan még annak is örültem, hogy be kellett mennem az irodájába, pedig oda általában akkor jártam mikor valamelyik drága tag hülyeséget csinált. Idézem magam: jó volt látni, hogy jó úton haladok.

Feldobtam hogy liveolhatnék, amit annyiban támogatott hogy ne mutassam az arcom, aztán elvetettük az ötletet azzal, hogy akkor megint eltűnnék. Minden kis dologba belekötött amit kitaláltam, aztán annyiban maradtunk hogy legyen egy live, meg néha aktívkodjak vewersen, és akkor hihető lesz az hogy jobban vagyok.

Persze nem ezekkel a szavakkal mondta. Próbált ő is megérteni, legalább is, én ezt vettem észre rajta.

Befoglaltam az egyik üres termet és rögtön lezavartam fél órában az egészet, hogy aztán a végén megállapítsam, tényleg nem vagyok kész arra hogy a rajongók elé álljak. Hónapokig kíméltek, most pedig a hirtelen sok kérdés lesokkolt, a velem szembe jövő teóriák, melyek szerint elraboltak vagy elhagytam a bandát, de volt aki kitalálta azt is, hol voltam, viszont azokra értelemszerűen nem válaszoltam.

Írtam Yeonjunnak hogy ha ráér jöjjön fel. Nem voltak fellépések és comebackre se készültek, laza napjaik voltak szóval öt perc múlva meg is jelent egy fekete "F*ck" feliratú sapkával a fején, amit tudtam, azért vett fel hogy hyungot idegesítse.

-Belenéztem - mutatott a telefonomra, ezzel együtt pedig a livera célzott - egész jól nyomtad.

Dicséretnek vettem és jól is esett, csak közben abban reménykedtem hogy nem megnyugtatádnak szánta és nem voltam borzalmas. Utólag pedig tudom hogy ez történt.

Átnyújtott egy poharat, amiben az a jól megszokott kávé volt amit mindig anno rendeltünk mikor közösen voltak próbáink. Kinyújtottam érte a kezem és hálás szemekkel ránéztem.

-Hm - ittam bele az italba - most, hogy így itt vagyunk, mesélhetnél kicsit - dobtam fel egy ötletet, de ő csak értetlenül emelte rám a tekintetét.

-Miről meséljek? - leült velem szembe és kinyíjtotta a lábait.

Végig hallgattam Beomgyu tapasztalatait a történtekről, és őszintén érdekelt, mi is történt Yeonjun szerint. Ha belülről is, de támogatni akartam őket és segíteni nekik amiben csak tudtam. A világ felé akkor nem fordulhattam, nem tudtam támogatni őket a színpadon, vagy akár munka közben. Nyilván ennek is eljön az ideje, de akkor még szó se volt arról, mikor, én pedig minden áron segíteni akartam, még azon az áron is, ha akkor megint nyomasztani fog az egyedüllét a szobámban.

Rávezettem a tekintetem. A felvetett témámra kicsit összehúzta magát, sapkáját pedig az arcába hajtotta. 

-Mondjuk hogy mi történt Beomgyuval? -húztam fel a vállam - és nem utolsó sorban veled.

Mintha csak kővé dermedt volna, úgy bámult egy pontot a padlón. Fejét jobb oldalra döntötte, ajkait felhúzta, és nagy, keserves sóhaj után kezdett bele: