My everyting /SooKai/✔️

Chapter Six - 3

-Hogy csinálod? - bámultam ámulva Taehyunra, aki még az előbb kért meg arra, válasszak ki egy kártyát és keverjem meg a paklit, hogy aztán miután visszaadtam neki meg tudja keresni, melyiket választottam.

Apró vigyor jelent meg az arcán, miközben figyelmét a paklinak szentelve  válogatta szét a kártyákat és rakta egy bizonyos sorba.

-Nem volt nehéz - vallotta be és felhúzta a vállait, mire elemezni kezdtem a szavait és arra jutottam, nem értem, mi ebben a könnyű - az emberek kilencven százaléka úgy keveri a paklit, hogy hátra rakja a legfelsőt. Igazából csak figyelni kell és számolni.

-Akkor miért rakod sorba? - húztam fel a szemöldököm értetlenkedve.

-A maradék tíz százalék miatt - jelentette ki egyszerűen.

Próbáltam követni és megérteni a logikáját és mivel ez nem sikerült, továbbra is csak értetlen tekintettel fürkésztem.

-Viccelsz? - hajtottam oldalra a fejem. Arcán megint megjelent az az apró mosoly.

-Egy bűvész sosem fedi fel a titkait - elfelezte a paklit és két kezében fogva, egy mozdulattal varázsolt belőle újra egyet.

-De a bűvész is megtanul valahonnan varázsolni - feltételeztem, mintha egy számára teljesen természetes dologról beszélnék, de csak egy szigorú pillantást kaptam tőle válaszul - miért, nem?

-A bűvészet és a varázslat nem ugyanaz, hyung - visszarakta a kártyákat a dobozba - minden tudományos megnevezéstől elvonatkoztatva, a bűvészet az egyszerűségen alapszik, a varázslat pedig a megtévesztésen - kezdett bele a magyarázatba, még mielőtt megkérdeztem volna, mi a különbség. Összehúztam a szemöldököm, az eddigieknél is értetlenebb arcot vágtam, részben mert nekem nem tűnt egyszerűnek, másrészt meg mert nem is értettem.

Mivel ugyanaz a kettő, nem? A bűvészet is megtévesztés, hiszen teljesen ellent mond minden fizikai szabálynak az, amit Taehyun csinál egy kártyával, egy kendővel, vagy éppen egy fémpénzzel. Eltűnteti a semmibe, bármilyen racionális magyarázat nélkül. Ez megtévesztés, nem?

-Például?

-Hm - állat fogva gondolkodott el - például a nyúl a dobozban? Egyszerű, csak egy tükröt raknak bele ami miatt úgy látszik, üres a doboz. Ez a megtévesztés - kezébe fogta a kártyák  dobozát - de ha ezzel csinálok valamit, az inkább egyszerűség, és azért hiszed el, mert figyelmetlen vagy.

-Minden ember figyelmetlen - tártam szét a kezeim - a bűvészek azért hívják fel a figyelmet rá, hogy ne a lényeget nézzük, nemde?

-Pontosan.

Tartottam kicsit Taehyun bűvésztrükkjeitől. Azok után, hogy múltkor szóba jött Yeonjun barátnője és arról kezdett el beszélni hogy eltűnteti, már nem voltam biztos abban, jó ötlet volt nem elutasítani. Biztos voltam benne, valamit csinált. Láttam az arcán az elégedettséget, néha az apró mosolyát, mikor rám nézett, de nem tudtam rájönni arra, miben mesterkedik.

-És te tudsz varázsolni? - vontam fel érdeklődve a szemöldököm és megtámasztottam államat az öklömön, figyelve a fiatalabbat, aki akkor gondosan a fejére húzta a sapkáját, ügyelve arra, hogy véletlenül se lógjon ki sehol egy kósza tincs.

-Persze - csapta össze a tenyereit, amit először nem értettem, miért tett, aztán hirtelen kihúzta a pulcsija ujjából azt a bizonyos piros kendőt.

-Ezt ne csináld - emeltem felé a tenyerem - most bűvészkedsz.

-Szimplán élvezem, hogy átverem az agyad - mozgatni kezdte az ujjait és ismét tapsolt, majd volt kendő, nincs kendő - három, kettő...