My everyting /SooKai/✔️

Chapter Three - 4

Yeonjun pov.

-Ne simogass! - mordult rám Beomgyu, miután tényleg, alig hogy megérintettem a derekát. Összehúztam a szemöldököm és kérdőn néztem rá, azonban igyekeztem játékosra venni, hátha azzal meg tudnám törni a jeget.

-Miért vagy ilyen ingerült? - orromat a fejének nyomtam, apró köröket kezdtem el vele a helyén leírni, és minden ilyen kör után kapott egy kis puszit a fejére. Válaszként először csak nagyot sóhajtott.

-Mert Beomgyu vagyok - tette keresztbe maga előtt a kezeit, és felfújta az arcát, mintha egy hisztis gyerek lenne. Következő pillanatban hirtelen a kezei közé fogta a fejem, és adott egy rövid csókot a számra - így megfelel?

Mosolyogtam és megforgattam a szemeim.

-Nem - jelentettem ki elégedetlenül. Beomgyu legőszintébb válaszaként egy alig érezhető pofont kaptam az arcom jobb oldalára, ami mondhatni, a lelkemnek nagyobb fájdalom volt - mi a franc ütött beléd?

A kérdés után felállt az ágyról, és a szobám másik végében lévő tükörhöz viharzott, ahol elkezdte a haját igazgatni és nézegetni magát. Tudtam hogy fel akart húzni azzal hogy nem foglalkozik velem, azt is, hogy napok óta ez volt a célja, de rosszul vettem hogy nem ért hozzám, ahogy azt is, semmilyen értelemben nem engedte hogy közeledjek felé. Ennek ellenére minden este eljátszotta azt, hogy bejött a szobámba, leült a kanapéra, az ágyamra, vagy éppen egy hozzám közeli helyre, kérette magát, aztán lehurrogott, mikor elérte hogy kezdeményezzek. Nem lepett meg, mindig is ilyen idegesítően makacs és kiszámíthatatlan volt, de a napokban képes volt még engem is meglepni vele. Még ha nem is feltétlen ezért akartam hozzáérni azért még régebben könyörgött hogy fektessem meg, most meg még ezt is képes volt megállni, pedig biztos voltam abban hogy ő is akarta. Legalább ebben az egyben hasonlítottunk.

-És beléd mi ütött? - elkezdte igazgatni a piercinget a fülében. Olyan volt, mintha egy tizenpár éves kislány készülődne és az arca minden egyes területét tökéletessé akarná varázsolni. A gondolatra majdnem fel is nevettem, de természetesen visszatartottam, mert nem akartam hagyni hogy a mai vitát is ő vigye - nem vagyok szexbaba vagy hasonló, ember vagyok, vannak érzéseim, ami rólad rohadtul nem mondható el.

És megint itt tartottunk.

-Oké, de mennyivel lenne jobb ha minden nap szomorú lennék? - tártam szét a kezem, és direkt megemeltem a hangom, remélve hogy valamennyire tudok rá hatni, azonban arcizma se rándult - ember vagyok, szükségem van a törődésre attól akit szeretek, még akkor is, ha nem a legfényesebb időszakomban vagyok.

Nem voltam meggyőző, ezt azzal is jelezte, hogy egy pillanat erejéig, halk, nevetés szerű szisszentést produkált, majd azt fokozva emelte fejét a plafon felé és megforgatta az ajtó irányába.

-Elvesztettük a nyarat - először a kijelentését se bírtam értelmezni, ezért csak sejtelmesen váltogattam az arckifejezéseim az értetlen és a meglepett között, próbálva összekapcsolni az előbbi célzásával.

-Szép metafora, de miért gondolkodsz ilyeneken? - megráztam a fejem. A kérdéssel végre elértem hogy figyelmét nekem szentelve rám nézzen, de még mindig nem tudtam az arcáról helyzethez illő érzelmeket leolvasni.

-El-vesz-tet-tük - tagolta - hiszen nyáron még semmi nem volt. Vissza akarom kapni a nyarat. Vissza tudod nekem hozni?

-Elég! - szóltam közbe, véget vetve a gyors mondatoknak, amiket a maga Beomgyu féle, lekezelő hangsúlyán ejtett ki - miért nem lehet normálisan elmondani amit akarsz? - kérdeztem rá viszonylag ingerülten, még ha nem is voltam az. A hatását megtette, most láttam napok óta először a nagy, csillogó szemeiben a megbánást.